– Ki az a lökött, aki most tűzoltónak megy? Én tizenhét évig voltam állományban, szeretem ezt a hivatást, de már árufeltöltőként is sokkal jobban lehet keresni – mondta az Egységes Tűzoltó Szakszervezet (ETSZ) társelnöke. Antalfi Zsoltot azért kerestük meg, mert miután lapunk arról írt, hogy drasztikusan csökkent a rendőrök utánpótlása, több forrásból is úgy értesültünk: a tűzoltóknál is kísértetiesen hasonló a helyzet.
Információink szerint a Dunántúlon a vonuló állomány átlagosan 15-20 százaléka hiányzik. Ez azt jelenti, hogy egy 30 fős szolgálati csoportból 5-6, egy 20 fősből 3-4 tűzoltót kellene pótolni. Tíz évvel ezelőtt ez nem jelentett volna gondot, hiszen egy-egy álláshelyre többszörös volt a túljelentkezés, mára viszont megcsappant a felszerelni akarók száma.
A kelet-magyarországi megyékben érdeklődve is szinte minden megkérdezett tűzoltó azt mondta, hogy 15-20 százalékos a létszámhiány náluk.
Nemcsak vidéken, hanem már a fővárosban is vannak hasonló problémák. Antalfi Zsolt úgy tudja, hogy Budapest egyik kerületében a hatvanfős vonulós állomány három csoportjából 3-4 tűzoltó hiányzik. – Nem jelentkezik senki. Régen százával jöttek a fiatalok, lehetett közülük válogatni. Nagy volt ugyanis a lemorzsolódás: tízen, tizenöten kibuktak azonnal az orvosin. Most viszont mindenkit átnyomnak, mert örülnek, hogy legalább valaki érkezik – érzékelteti a helyzetet a szakszervezeti vezető. Antalfi beszélt egy egri kollégájával is, éd a diskurzus közben azt hitte, elájul: – 52 éves újonc állított be hozzájuk. Vele mit kezdjenek?
– Tíz éve, amikor felszereltünk, még biztos szakmának számított a tűzoltóé. Amikor másfél éve leszereltem, és elmentem kamionosnak, ebből már szinte semmit nem éreztünk: az úgynevezett „civil” életben elhúztak mellettünk a fizetések, lassan egy szalag mellett álló, frissen betanított munkás a másfélszeresét keresi a miénknek. A túlórát nyögvenyelősen fizetik ki, az eszközeink elavultak, így kell vagyont és életeket mentenünk – panaszkodott egy észak-borsodi volt tűzoltó.
Panaszokat az állományban lévőktől is hallottunk, de a legtöbben hozzátették: nem piszkítanak abba a tenyérbe, ami enni ad nekik, ezért nyíltan nem kritizálják a testületet.
– Korábban előre meghirdették a nyilvános toborzásokat, ahová odacsődítették a médiát. Népszerű volt a szakma, sokszor százan jöttek jelentkezni és két-három napig tartott az esemény – emlékezett vissza lapunknak az ETSZ társelnöke, Antalfi Zsolt. Szerinte a pénz már akkor is rossz volt, de kaptak szolgálati nyugdíjat, 13. havi bért és esetleg jutalmakat is. Most viszont ott tartunk – folytatta a szakszervezeti vezető –, hogy a szolgálati nyugdíj megszűnt, a rossz bér viszont maradt, amit már gyakorlatilag minden más szakma überel. – Beszéltem olyan volt tűzoltóval, aki Pakson szerelt le, ma már az erőmű fegyveres őrségében dolgozik és nettó 100 ezer forinttal vitt többet haza.
– Rengeteg a munka, nagyok az elvárások, csak ez nem párosul anyagi megbecsüléssel – jegyezte meg egyik informátorunk. – Nem véletlen, hogy az újonnan felszerelők egy jelentős része rövid időn belül távozik: havi nettó 150 ezer forintot másutt sokkal könnyebben meg lehet keresni. Hasonló a helyzet a tisztekkel is, egy kezdő hadnagy 250-260 ezer forintot kap kézhez, ehhez felsőfokú végzettség kell. Beszélik, hogy a felvételihez kötelező lesz az emelt szintű érettségi: ha valaki annyira jó fizikából vagy matematikából, miért tűzoltónak menne, miért nem mérnöknek, ahol a kezdő fizetése másfélszer-kétszer nagyobb, és nincs ekkora felelősség rajta?
Az általunk megkérdezett, már leszerelt tűzoltók közül mindenki az alacsony fizetést jelölte meg elsődleges távozási okként.
– Ugye 24-48 órában dolgoztunk, ám a két pihenőnap nekem csak papíron létezett, ugyanis napi 8 órában kisteherautóval árut szállítottam zöldségboltokba – állította Tamás, aki 22 év szolgálat után tavaly szerelt le. – Fizikálisan megviselt, amúgy is komoly szinteket kell teljesíteni, nehezen bírtam. Ahogy a többi ötven körüli egykori társam is: ennyi idő alatt elhasználódik az ember abban a munkában, s nincs lehetőség regenerációra, feltöltődésre, a végére roncs lesz mindenki, hiszen ötven felett ugyanúgy cipeli azt a rengeteg felszerelést, mint a fiatalok. Ezt nem akartam megvárni, beszálltam a családi vállalkozásba, szabadok a hétvégéim, és a duplája összejön, mint tűzoltóként.
Zoltán csak négy évet töltött a lánglovagok között, ez idő alatt a pihenőnapjai egyikén kollégáihoz hasonlóan mentőzött. – Rengetegen ezzel egészítik ki a fizetésüket – mondta. – Csakhogy a mentőzés még jobban leszívja az ember energiáit. A barátnőmmel alig találkoztam akkoriban, pedig esküvőt terveztünk, s végül úgy döntöttünk, a jövőnk érdekében otthagyom a tűzoltóságot. Pedig szerettem csinálni, jó volt a társaság, csak éppen nem lehet megélni belőle. Kimentünk Graz mellé egy panzióba, először pincér voltam, azután a főnök látta, mindenhez értek, így megtett afféle mindenesnek. Amikor meghallotta, hogy tűzoltó voltam otthon, értetlenkedett: Ausztriában ez egy megfizetett, megbecsült, nyugdíjas szakma.