Volt egyszer egy kávéház ezen a vendéglátóiparban nemzetközivé vált néven Budapesten is. Az ostromot követő néhány évben a Nádor utca-Vértanúk tere-Vécsey utca sarkán épült palota földszintjén. Amikor egy élelmes vállalkozó felismerte, hogy az ország politikai, gazdasági és közigazgatási központja a Kossuth téren és annak környezetében van.
A Lipótvárosban - 1945-ben a mai Szent István körút- Bajcsy Zsilinszky út, József Attila utca és a Duna-part közötti területen - a Parlamentben nemcsak a törvényhozás működött, ott volt a köztársaság kikiáltásáig az államfői tisztséget ellátó Nemzeti Főtanács hivatala és a miniszterelnökség is. A Várból pedig szintén Parlament-közelbe kényszerült költözni több minisztérium: külügy, honvédelmi, pénzügy, belügy. Továbbá a Duna két partját egybekötő, hosszú ideig egyetlen állandó híd a Kossuth téren át volt elérhető. Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy a Rákóczi-szobor pár éven át a két hurokvágány között állt. A körúti két villamos a Szent István körúton a mai Balassi Bálint utcára kanyarodva a korábbi 16-os (a mai 2-es) vonalán ért a Parlament déli szárnyához, a 46-os pedig a Báthori utcáról kanyarodott ugyanoda.
Munkahelyem 1945 decemberétől 1948 januárig a külügy volt. A minisztérium dolgozói közül néhányunknak törzsasztalunk volt a Pé-ben - ezzel a becenévvel illettük minden hétköznapi, munkaidő utáni tanyánkat. Az asztaltársaság tagjai Ács Tivadar, Horváth István, Jónás Endre, László Iván, Mátay (?) Florence, Rakovszky György, Tóth Miklós és e sorok írója. Rajtuk kívül olykor el-eljöttek mások is.
Nem volt titok a külügyben, hogy kik jönnek össze naponta a Pé-ben. Ezt bizonyítja az is, hogy a külügyi szolgálat demokratikus ellátásának tárgyában 1948 januárban hozott 600/1948. korm. rendelet alapján 1948. január 26-án a szolgálat alól valamennyiüket felmentették. Mai szóhasználattal kifejezve: kirúgtak minket. Amikor e sorokat írom, a törzstagok közül csak én vagyok életben. Vajon miképpen alakult az egykori asztaltársaság tagjainak sorsa?
Ács Tivadar a Magyarok Világszövetsége főtitkára is volt. Lévén régi szociáldemokrata, akit széles körben ismertek és nagyra becsültek a külföldi magyarok körében, az illetékes hazai szervek békében hagyták. Szabadlábról mehetett nyugdíjba. Jónás Endréről csak azt tudom, hogy disszidált. Horváth István visszatelepült szülővárosába, Sopronba. László Iván kitelepítéstől tartva vidékre költözött és mint tsz-jogtanácsos dolgozott. Mátay Florence, aki a moszkvai fegyverszüneti delegáció gépírónőjeként került a külügybe, a Magyar Autóklubnál helyezkedett el. Onnan vitte el a főtitkárral együtt az ÁVO. Kémkedés miatt utóbbit halálra ítélték és kivégezték. Florence raboskodással megúszta. A raboskodás idején ismerkedett meg Ignotus Pállal. A börtön után összeházasodtak és a forradalom alatt disszidáltak. Florence Londonban lakástűz áldozata lett. Rakovszky György egy tervezőintézetben volt figuráns a kritikus évek alatt. Tóth Miklós azonnal disszidált, később hazacsalták és letartóztatták. Kémkedés miatt halálra ítélték és ki is végezték. Del Medico Imre. Magamról „Két év a külügyben” című TIT-előadásomban és rövid életrajzi könyvemben már szóltam.
A Café de la Paix a negyvenes évek végén megszűnt. Helyére iroda került.
