A 2018-as választások előtt nagy volt a nyomás liberális értelmiségiek, de mások részéről is, hogy az egyfordulós választás „orbáni csapdájából” úgy törjünk ki, hogy valamilyen formában választási együttműködés jöjjön létre a Jobbikkal.
Azzal, hogy nincs második forduló, nincs mód ugyanis arra, hogy a külön induló ellenzéki pártok egyéni jelöltjei közül a legesélyesebb maradjon versenyben a Fidesz jelöltjével szemben. Azt a tényt persze figyelmen kívül hagyták a Jobbikkal való együttműködést szorgalmazók, hogy a többi ellenzéki párt sem volt hajlandó a közös jelöltállításra, még a DK is a béna koordinált induláshoz ragaszkodott. Sőt azt is, hogy a Jobbik nem érdekelt az együttműködésben, mert úgy gondolta, hogy így jóval erősebb párt lehet az ellenzékben. Igen, „Orbánnak mennie kell”, képviseltem akkor is, de ennek az a módja, hogy több választó támogatását érjük el, s nem az, hogy elvtelen megállapodást kötünk. Ráadásul rá is fáztunk, vidéken sokan az MSZP szavazók közül átszavaztak a Jobbikra, jóval többen, mint viszont.
Ma is úgy gondolom, hogy nem a perverz összefogástól kell várni azt, hogy jó eredményt érjünk el a választáson, hanem a mozgósítástól. Tudom, nehezebb feladat, mint a számítógép mellett számolgatni, hogy milyen variációkban ki mennyi mandátumot kapna. Mi változott azóta? Gyöngyösi Márton szavaival: „És igen, ha már erről beszélünk, tényleg nem érdemes mismásolni: akkoriban tudatosan játszottunk rá a rasszista, antiszemita érzésekre.” Gyorsan hozzátette:” Se többet, se kevesebbet nem tettünk annál, mint amit ma tesz a Fidesz. A különbség annyi, hogy mi ennek a pusztító voltát felismertük és meghaladtuk.” A Jobbik kezdeti rasszista, szélsőséges ideológiája azonban jelen van ma is, illetve a „néppártosodási” törekvése nem más, mint egy modern, EU- és idegenellenes szélsőjobboldali programra való áttérés. Kétségtelen, jelenleg a jogállam talaján áll, és ennyiben eltér mind az európai neonáci, mind a modern szélsőjobboldaltól. Az tényleg hungarikum, hogy euroszkeptikusok követelik az európai ügyészséghez való csatlakozást, ez az ellentmondás azonban feloldhatatlan.
A Jobbik ki fog billenni mai állapotából, mert vagy a demokratikus elkötelezettség mellett teszi le a garast, vagy a szélsőjobboldali nézetek mellett, a kettő együtt nem lehetséges. Nyilván a demokratikus erők érdeke az első változat, ezért hidat kell építeni feléjük (okos ember hidat épít, és nem kerítést), de ez nem választási összefogás. Ma annyi lehetséges és szükséges, hogy a parlamenti és a helyi önkormányzati testületekben együttműködjünk a Fidesz arroganciájával és antidemokratikus fellépésével szemben, és közösen támogassunk független jelölteket az önkormányzati választáson - de nem egymás jelöltjeit.
Saját bizonytalankodásunk nem adhat kibúvót a Fidesznek arra, hogy tagadjon és állítson egymásnak ellentmondó dolgokat. Egyrészt tagadja (nem mindegyikük), hogy a Horthy rendszer antiszemita volt (lásd emlékmű), másrészt eljátssza a filoszemitát (ha kell Jeruzsálemben), amikor arra van szükség. Tagadja a cigányság számkivetett sorsát, másrészt mutogatja magát cigány közösségekben mint pártfogójukat. A végén kioktat bennünket, hogy rendesen viselkedjünk, mint ahogy Orbán Viktor most tette.
Koncz Zsuzsa a Magyar Narancsnak adott interjúban említi a rendszerváltáskori találgatást, hogy ő zsidó-e vagy sem. Amire egy barátja így válaszolt akkor: ”Még nem, de már intézik.”