Komoly összeget lehetne nyerni azzal, ha valaki feltenné a kérdést (meg a nagy pénzt): milyen származású zeneszerző írta Szécsi Pál slágerét, a Carolinát? A hallgatók többsége talán azt sem sejti, hogy nem magyar szám. Pedig nem az: svéd. Azazhogy indonéz. Mert a komponista Kookie Tian dél-kelet ázsiai gyökerű, testvérével, Josephine-nel együtt. Az egzotikus páros a Hep Stars elnevezésű zenekarban muzsikált, és a stockholmi banda vette kislemezre a Carolinát 1971-ben.
A Hep Starsra – ha hallottunk róla, ha nem – korántse legyintsünk. Az együttesben játszott 1964-69 között Benny Andersson, aki aztán az ABBA-val futott be világkarriert, de már '65-ben együtt jegyzett HS-nótát az utóbb szintén ABBA-ideál Björn Ulvaeus-szal. Az Isn't It Easy to Say nem vált olyan közismertté, mint a 70-es években a Mamma Mia vagy a Dancing Queen, de volt jelentősége abban, hogy a Hep Stars saját dalokat is kezdett játszani. Eleinte kizárólag rock&roll-sztenderdeket nyomott, mint a Be My Baby a Ronettes-től, az Oh Carol Neil Sedakától, a Then She Kissed Me a Crystalstől, a Surfin' Bird a Trashmentől, a Tallahassee Lassie Freddy Cannontól, a Brand New Cadillac Vince Taylortól, a Speedy Gonzales Pat Boone-tól vagy a Buddy Holly-emlékdal Mike Berrytől. Aztán Andersson '65-ben merészen előjött No Response című szerzeményével, amelyben félreérthetetlen utalás van a Beatles híres '64-es számára, a No Reply-ra, pláne, hogy fel is hangzik a dalban: „That's no response, no reply”.
Mondom, vegyes volt a választék – a saját és a külföldi dalokat tekintve –, de olyan sikert talán még Svédországban sem ért el a Hep Stars, amilyen babérokat aratott Szécsi idehaza a Carolinával. (Akadtak még nagy dobásai a Gedeon bácsitól a Violákig, a Távolléttől a Talán sok év utánig.) A nóta az énekes halálának évében, 1974-ben jelent meg Pepita-korongon – a magyar szöveget az előadó jegyezte –, és az év szeptemberében már a negyedik helyen állt a Hanglemezgyártó Vállalat kislemez-eladási listáján.
Noha valószínűleg azért telt el három év a szám svédországi megjelenése és itthoni feldolgozása között, mert a dalt Skandinávián kívül sehol nem ismerték, nálunk az adaptáció olyannyira hódított, hogy az Országos Szórakoztatózenei Központ kimutatása szerint a Carolina a vendéglátó-zenészi engedélyt megszerezni próbálók slágerdarabjainak egyike lett. A Szécsi-változat felzárkózott a Yesterday, a Besame mucho, a Strangers in the Night vagy a The Girl from Ipanema mellé, bár az utóbbi vizsgaverzióról az OSZK korifeusai úgy számoltak be, hogy „a középrésznél a billentyűsök és gitárosok elmentek az erdőbe, vagyis keresték, de nem találták a harmóniákat”. Az „özönvíz előtti foxok”, továbbá a „kombinés jellegű darabok” megszólaltatása jobban sikerült, ám összességében az volt a központi vélemény: „Sok a felkészületlen, nemtörődöm, pontatlanul zenélő, elavult repertoárral bűvészkedő »muzsikus«. De talán az a legszomorúbb, hogy ha szakmailag úgy-ahogy meg is felelnek az »ideiglenesek« (akik átmenetileg bazseváltak füstös presszókban vagy a szabadtér ellenére is fülledt kerthelyiségekben – a szerk.), kihalt belőlük a muzsikálás öröme.”
Úgy tetszett, Szécsi imádja a nótát, és a nagyközönség nemcsak itthon lehetett abban a tévhitben, hogy élvezi az életet, mert az Amadeo osztrák cégnél sorra jelentek meg lemezei Paul Moro művésznéven. Hátborzongató, de igaz: 1974 áprilisának közepén a SZÚR szervezői közzétették, hogy Szécsi szerepel a Népstadionban rendre telt házat vonzó színész–újságíró „rangadót” megelőző esztrádműsorban, majd a kiszámíthatatlan hónap utolsó napján – alig 30 éves korában – öngyilkos lett. Nem először, de ezúttal menthetetlenül. Közeli barátai szerint a sorsa megpecsételődött attól a pillanattól fogva, hogy szerelme, a hozzá hasonlóan közkedvelt színésznő, Domján Edit szintén saját kezűleg vetett véget földi pályafutásának 1972 karácsonyán.
Ő maga nem, csak a lemeze volt vidám, és hiába énekelte lüktetően, nem Carolinával álmodott az éjjel...