A XX. század első felében Magyarországon a föld- és parasztkérdés megoldása nemzeti sorskérdéssé vált. Ebben az időben a magyarországi társadalom többségét - mintegy 60 százalékát - még a parasztok alkották. Nagyobbik részüknek nem volt földje; cselédként, napszámosként, földmunkásként dolgoztak, vagy munka nélkül voltak. Mindez óriási gazdasági, társadalmi és szociális feszültséget okozott. A századforduló heves agrárszocialista mozgalmai és pártjai - Szántó Kovács János, Várkonyi István, Mezőfi Vilmos szervezkedései - ezen a bázison jöttek létre.
E folyamat következő fázisa volt, amikor 1905-1910 között a kis-, közép- és gazdag-parasztok tömegei kiábrándultak a Függetlenségi- és 48-as Pártból és elkezdték létrehozni az önálló parasztpártjaikat (Áchim L. András a Parasztpártot, Nagyatádi Szabó István a Kisgazdapártot). Utóbbi 1917-18-ban, majd az őszirózsás forradalomban – a széleskörű földreform, az általános és titkos választások és a (nép)köztársasági államforma követelésével - megsokszorozta szervezeteinek számát, az egész parasztság érdekeit védő tömegpárttá vált. Ezért vezetőit 1919 január közepén bevonták az akkor megalakult Berinkey-kormányba. A koalíciós kabinetben a legerősebb a szocdem párt volt, a második Károlyi Mihály Függetlenségi- és 48-as Pártja, a harmadik pedig a Kisgazdapárt. Ebben a kormányban lett Nagyatádi Szabó népgazdasági miniszter, Mayer János pedig az államtitkára. Feladatuk az volt, hogy Búza Barna földművelésügyi miniszterrel együtt véglegesítsék a demokratikus földreformtörvény tervezetét. 1919. február 2-án a minisztertanács el is fogadta „A földművelő nép földhöz juttatásáról" szóló néptörvényt, mely hivatalos lapban február 16-án jelent meg.
A törvény alapelvei
A törvény 60 szakaszból állt. Ennek alapján az állam minden 500 katasztrális hold (kat. hold) feletti birtokot kisajátíthatott, az egyházi birtokok kisajátításának alsó határa pedig 200 kat. hold volt. Sor kerülhetett erdők és szőlők, gyümölcsösök kisajátításra is. A kisajátítás állami kártalanítással járt, az ingatlanok 1913. évi ára alapján, ami – az infláció miatt – kedvező volt a parasztságnak. A jogszabály szerint elsősorban a háborúban meghaltak, vagy eltűntek családtagjai, a rokkantak, a gazdasági cselédek és a volt katonák kaphattak földet. Igénylést csak a 20 kat. holdnál kevesebbel rendelkezők adhattak be. A leendő családi birtok nagysága is csak 5-20 kat. holdig terjedhetett. Az új birtokosok a földet örök haszonbérbe kapták, de ezt pénzzel megválthatták, ekkor a magántulajdonukba került. A megváltás összegét 50 évre lehetett felosztani, 5 százalékos kamat mellett. Az állam támogatta a termelő-értékesítő és fogyasztási szövetkezetek létrehozóit is.
A törvény végrehajtása a 36 tagú Országos Birtokrendező Tanács feladata volt. A feladatra 1500 mérnököt, jogászt és gazdatisztet készítettek fel, akiket 500 birtokrendező bizottságba szerveztek. Tehát egy bizottság 3 főből állt. Feladatuk a helyi földigénylő bizottságok szakmai-politikai segítése volt. Ezek ugyanis – a földművelésügyi miniszter utasítására – már korábban megalakultak. 1919 február közepére összeállították a földigénylők névjegyzékét és a rendelkezésre álló földbirtokokat. Így volt ez Heves megyében, illetve Kápolnán is. Ezért a köztársasági elnök Károlyi Mihály kérésére a kormány úgy döntött, hogy február 23-án ott, Károlyi saját földjén legyen a földosztás országos ünnepélyes kezdése. Ez nem jelenti azt - amit a régebbi szakirodalom vallott -, hogy csak itt történt meg a földreform végrehajtása, az 500 birtokrendező bizottságból ekkor már 180 tevékenykedett országszerte.
Az új honfoglalás
Február 23-án a kormány különvonata 9 órakor indult a Keleti pályaudvarról. Az eső esett, mégis minden állomáson emberek várták és ünnepelték Károlyit és a kormányt. A hatvani állomáson is – vörös és nemzeti színű zászlók alatt – nagy tömeg várta és éljenezte meg a delegációt. Krúdy Gyula, aki újságíróként a vonaton utazott, így látta: „A nép állt az első sorban szegényparaszti gúnyában, munkászubbonyában, proletárrongyaiban. Midőn a vonat megállt, vörös zászló meghajlik, egy rövidre vágott ősz hajú munkás teli tüdővel kiáltja: Éljen a világot megváltó nemzetközi szociáldemokrácia! (...) Károlyi leszáll a vonatról. A nép között áll, kezet fog (...)". A város szociáldemokrata és függetlenségi vezetői köszöntötték. Beszédében rámutatott: „Azért jöttünk, hogy amit eddig hirdettünk, azt valóra is váltsuk. Büszke vagyok arra, hogy a földosztást az én birtokomon kezdhetjük meg. Ez a földosztás Kossuth Lajos eszméinek továbbvitelét jelenti. Kossuth Lajos felszabadította a jobbágyokat, mi felszabadítjuk a zselléreket és a gazdasági cselédeket.”
A tömeg – amely Krúdy szerint a „szegény emberek serege volt – szívből éljenzett. Búza Barna földművelésügyi miniszter kijelentette: „Ezer esztendő óta Magyarország története a nemesség történelme volt. A mai naptól fogva a nép történelme kezdődik.”
Dél volt, mikor a kápolnai állomásra befutott a vonat. A zuhogó eső és a nagy sár ellenére több ezer ember fogadta és éljenezte a pesti vendégeket. Őket parasztkocsikkal vitték az 1849-es tavasz hadjárat honvéd emlékművéhez. Előtte dobogó, a kormány tagjainak és az újságíróknak. Az emelvény előtt pedig, Krúdy szerint „beláthatatlanul sokan.” A vendégeket Mayer János közélelmezési államtitkár, a Kisgazdapárt alelnöke köszöntötte. Károlyit, Árpád vezér és IV. Béla után, harmadik honalapítónak nevezte, mert „kenyeret, jogot és földet adott a népnek.” Az üdvözlések után Károlyi fontos kérdésekről beszélt: „Évszázados igazságtalanságot jöttünk jóvátenni. Alapkövét rakjuk most le annak a demokratikus birtokreformnak, amely a nép akaratából alakult kormány készített a nép számára. A mai nappal megszűnt Magyarországon a rendiség hatalma, annak uralma és kiváltsága. Új életnek kell itten kezdődnie, a rendi Magyarország helyett a dolgozó Magyarországnak kell fennállnia. Ezen az új, független, demokratikus, szociális intézményekkel telített Magyarországon azé legyen a föld, aki dolgozik."
Munkára, belterjes gazdálkodásra és többtermelésre szólította fel őket. „A többtermelés sikere a szövetkezéstől függ, és ezért a szövetkezeti alapon való együttműködésre hívom fel az ország kisbirtokosait. Termelő-beszerző és értékesítő szövetkezeteket kell alakítani” – mondta, majd a földreform és a honvédelem összefüggésére hívta fel a figyelmet: „A földreform nemcsak azért lesz végrehajtva, mert az igazság, hanem azért is, mert ezzel fogjuk visszahódítani az elveszett területeinket. Vonzóerővel fog ez hatni a szomszéd országokra is. Ha megtudják a tótok, szerbek és románok, hogy itt Magyarországon nemcsak munkása, hanem tulajdonosa is a nép a földnek, akkor majd megszűnik Prágának és Bukarestnek a varázsa. Akkor majd erővel is visszakívánkoznak ide, közibénk és megszűnnek majd a szerb, a román és cseh imperialisták és militaristák szolgái lenni.”
E gondolatok önmagukért beszélnek: bizonyítják, hogy Károlyi és elvbarátai nem voltak naiv pacifisták, mint azt sokan próbálták beállítani. Azt követelte: a földbirtokreformért cserébe a parasztság hangyaszorgalommal dolgozzon, hogy „visszahódíthassuk Magyarországot.” Krúdy szerint az egyszerű földművesekből álló tömeg egy emberként kiáltotta: Megadjuk!”
Félbemaradt gazságtétel
Ezután Berinkey Dénes miniszterelnök, majd Búza Barna földművelésügyi miniszter beszélt, utóbbi hangsúlyozta: „nem földet rabolt a népakarat, hanem igazságot tett. Mert igazság volt-e vajon az, hogy egy embernek 100 ezer hold földje volt. 100 ezernek pedig egy sem? Ez a nagybirtokosok osztályigazsága volt, azé a nagybirtokos osztályé, amely a magántulajdon elvét pajzsul használta igazságtalan jogaiért. Most a népakarat megváltoztatta az igazságtalan jogot és most jogot csinált az igazságból.”
A nagybirtokosok megnyugtatására Búza bejelentette: „Nem ingyen vesszük el a földet.” Beszélt a kivándorlásra kényszerített amerikai magyarokról. Bejelentette: holnaptól kezdve egy birtokrendező bizottság fog dolgozni, amely a helyi földigénylő bizottságokkal együtt valósítja meg a földosztást. Búza beszéde alatt a férfiak és nők könnyeztek, utána pedig percekig tapsolt és zúgott a tömeg. Krúdy úgy látta: „kápolnai mező a boldog emberek mezője volt. Földet – fekete, édes földet, amelyet adásvételnél megkóstolni, szájba venni szokás – kapott a nép.”
Ezután kezdődött meg a földosztás. Az első földigénylő adatait maga Károlyi Mihály jegyezte fel. Antal János, Tarnaszentmária, 30 éves, hadirokkant. Cseléd volt az egri érseki uradalomban. Vagyontalan. Felesége Gyetvai Julianna, szintén vagyontalan. Jövedelmük 72 korona rokkantdíj. Gazdasági felszerelése, állatállománya nincs. Földet, közös legelőt és erdőjogot, valamint házhelyet kért. Ezeket azonban készpénzben megfizetni nem tudja.
Később a tömeg Nagyatádi Szabó népgazdasági minisztert, a Kisgazdapárt elnökét kívánta hallani. Ő rámutatott, hogy éppen a hevesi kisgazdák voltak azok, akik a Kisgazdapárt zászlaja alatt „lankadatlan erővel küzdöttek az elnyomó osztályuralom ellen és a föld felszabadításáért.” Mindig küzdöttek az elnyomás és az áligazság ellen, hogy az „úr úrnak, a paraszt pedig parasztnak születik.”
Beszédének végén – jogosan - „új honfoglalásnak” nevezte a földosztást. Amit a tömeg leírhatatlan lelkesedéssel fogadott. (Érdekesség, 1945 március végén Ópusztaszeren Nagy Imre is annak nevezte az akkori földosztást.) A nagygyűlés után a határmezsgyét jelképező cölöpre először Károlyi ütött, s dobott egy lapát földet, utána Berinkey miniszterelnök, majd Nagyatádi Szabó és Búza Barna, utánuk Szőnyegi Lajos rokkant katona és végül Biró Imréné hadiözvegy.
Móricz Zsigmond: Őfelsége a nép! című – a kápolnai földosztásról írt - riportjában így foglalta össze annak lényegét: „Kísérteties tisztasággal látszott meg az új világrend két új osztálya: fent a víjjongó úri rend, amely csakugyan egy csapásra mindent elveszített, s lent a nép mérhetetlen, s beláthatatlanul sötét tömege, amely életet, levegőt szabad világot nyert.” Móricz „látomása” – a feudális eredetű nagybirtok szétzúzása - 1919 tavaszán nem történt meg. Pedig az őszirózsás forradalom földreformja Kelet-Közép-Európa legkorábbi és legradikálisabb földreformja volt. Ám a birtokrendező bizottságok és a helyi földigénylő bizottságok munkáját a Tanácsköztársaság április elején megszüntette, s ezzel újra utat tévesztettünk. Hiszen nem valósulhatott meg a parasztság polgárosodása, a továbbélő feudális társadalmi formák nehezítették a demokratikus viszonyok megerősödését.
