Mondja marha, miért oly bús? Mert olcsóbb a ponty, mint a hús... A harmincas években ezt a reklámszöveget Karinthy Frigyesnek tulajdonították, aki tagadta, hogy köze volna hozzá, de olyan szellemesnek vélte a közvélemény, amilyenre csak őt tartották képesnek. De talán még ő is bajban volna, hogy rímet találjon arra, ma ki a bús, mert olyan drága a tojás, a zöldség, vagy éppen a liszt. És mosolyogni ezen aligha volna kedve bárkinek.
Innen nézve már az a Jobbiknak tulajdonított „fricska” sem nyerő, amely állítólag az időseket farhát-kommandónak titulálta, bár könnyen lehet, hogy ezt nem is ők, hanem azok találták ki, akiktől a nyugger és a panel proli jelző is származik. Nem is a jelzők a felháborítóak, sokkal inkább az a valóság, amit takarnak: elszegényednek a nyugdíjas korosztályok. Akik most mennek nyugdíjba, azok ideig-óráig még élvezik az utóbbi időben megemelkedett keresetük jótékony hatását, de akik évekkel ezelőtt koptak ki a munka világából, azok bizony egyre jobban érzik a sunyi módon emelkedő alapvető élelmiszerárak nyűgét.
Az ötvenes években a hónap végén mi is spóroltunk. Amikor vészhelyzet volt, édesanyám kiment a spájzba, előhúzta a kredenc alól a zsíros bödönt, amibe minden ősszel eldugott egy-két zsírjára lesütött libaaprólékot, mellé háromhatvanért vett egy vekni puha kenyeret, és máris megvolt az olcsó és finom ebéd, vacsora. Vagy nekiállt gyúrni, és jöhetett a káposztás cvekedli vagy a grízes tészta. Ha volt otthon néhány forint, krumplira is mindig tellett.
Ma ez nem működne. A liszt az idén 8,2 százalékkal lett drágább, mint tavaly volt, emiatt a kenyér is drágult. Gyúrni sem biztos, hogy megéri a 40-50 forintos tojásból, s alaposan meg kell nézni a kenyerek árcéduláját, ha valaki nem a pénztárnál akar szembesülni egyik-másik 45 dekás buci majd 500 forintos árával. A paprikás krumplit is meg kell gondolni, kolbász nélkül sem olcsó: a burgonya is, a vöröshagyma kilója is 300 forint körül jár ebben a szezonban, és lesz még drágább is.
Magyarázat persze bőven van. Rossz volt a termés, itthon 20-25 százalékos, Európában 30-40 százalékos a kiesés, a hiányt állítólag importtal pótolják a kereskedők, ami a gyengén tartott forint miatt most sokkal drágább, mint korábban volt. De nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a termelők a külpiaci hiányra tekintettel inkább „jó pénzért” adták el a portékájukat, mint a mi gyenge forintunkért. Itt-ott előkerül a másik sánta érv is: azért kerül minden sokba a piacon, mert drágult a munkaerő. Hogy ez igaz vagy sem, arról a béresként, éhbérért dolgoztatott vidéki emberek tudnának mesélni.
A KSH ugyan elismeri, hogy a nyugdíjemelésnél figyelembe vett 2,7 százalékos infláció a piacokon 4,2 százalékos, de ezt Varga Mihály meg sem hallja. A kormánynak eszébe sem jut, hogy a majd 5 százalékos a GDP növekedéséből talán vissza lehetne térni a nyugdíjak svájci indexálásához is, és máris kisebbre nyílna a nyugdíjas jövedelmi olló.
Persze akkor nem lehetne olyan jót röhögni a farhát kommandó nyomorán.