Nem esik messze az alma fájától, szoktuk mondani, amikor például a híres zeneszerző gyermekei valamennyien a művészeti pályán jeleskednek. Általában pozitív értelemben használjuk, pedig ez korántsem csak „egy irányban” igaz. A minap olvastam, hogy a gyerekkori agresszió is visszavezethető a „fájához”: az antiszociális viselkedés a szülőkben gyökeredzik. Igaz, a gyerekek többsége tizenéves korára kinőheti ezt, egy részüknek azonban nem sikerül felnőttként sem úrrá lenni rajta. Kanadai kutatók a vizsgálatból azt a következtetést szűrték le, hogy a gyerekkori bántalmazások egy életre nyomot hagyhatnak.
Innen nézve talán felmentést is lehetne adni bizonyos embereknek, akik antiszociális magatartása szemet szúr a társadalomnak. Mondhatnánk, nehéz gyerekkoruk volt, de ha ez nem lehet mentség a bűnözőknek, a kábítószereseknek, az alkoholistáknak, akkor másoknak sem. A rábízott gyerekeket megrontó kollégiumi tanár nem hivatkozhat arra, hogy valamikor vele is ezt tették, a pedofil-botrányba keveredő egyházfik sem védekezhetnek azzal, hogy valamikor ők is hasonló atrocitásokat éltek át.
A szülői agresszivitás a sportolók pályáját is befolyásolhatja. Nem lesz jó bokszoló, akinek nem okoz örömet, ha egy jót behúzhat valakinek. A labdarúgók is gyakran a másik bokáján élik ki a dühüket. Emlékszünk a 2006-os berlini VB döntőn Zidane esetére, aki egy beszólás miatt lefejelte a másik csapat játékosát. A kutatók szerint az efféle durvaságokat a gyermekkorból hozott frusztráció is kiválthatja, főként, ha provokálják is az illetőt. A pályán csak a győzelem számít, az adrenalint növelő élmények egy életre befolyásolják a sportolók személyiségét.
A kanadai kutatások szerint a pszichológiai vizsgálatokkal idejekorán meg lehetne előzni, hogy akiket idegesítenek a gyerekek, az a pedagógusi pályára kerüljön. Akikben nyoma sincs az empátiának, ne akarjanak egészségügyi területen dolgozni, és az sem ártana, ha bizonyos alkalmassági szűrőn esnének át a politikusok is. Elvégre megannyi frusztráció okozója lehet, ha valaki a lelke mélyén szembe kerül korábbi önmagával. Vannak, akik kommunista múltjukat a baloldalnak címzett agresszív beszólásokkal próbálják fedni, mások a futballpályák adrenalin szintjét keresik a politikában is, a szüntelen ellenségeskedésben, a támadásban, a győzni akarásban, a másik fél „eltakarításában”.
Világszerte egyre nő azoknak a szakembereknek a száma, akik úgy gondolják, jobbá lehetne tenni a világunkat, ha az élet bizonyos területein nagyobb teret kapnának a pszichológusok pályaalkalmassági vizsgálatai. A pedagógusoknál, az orvos jelölteknél már működik, de akár üdvös lehetne egyes politikai tisztségek betöltése előtt is, ha a pszichológusok kutakodhatnának a jelölt habitusáról. Ha a magával hozott agresszivitás vagy más, kóros személyiségjegyek alapján, ki lehetne mondani: az illető politikai pályára alkalmatlan…
Akkor talán élhetőbb, békésebb lehetne a világunk.