Semleges területen, az Arab-félsziget nyúlványán található Katar állam fővárosában, Dohában egyeztetett a múlt héten Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok különmegbízottja a szélsőséges muszlim tálibok képviselőivel a harcok lezárásáról. Az afganisztáni háborúban a megbékélést kereső első puhatolózások kilenc évvel ezelőtt voltak, de mindeddig semmilyen eredményre nem vezettek. Most ott tartanak, hogy a megállapodás aláírása után másfél év alatt kivonnák az országból a 14 ezer fős amerikai katonai erőt, és ezzel lezárulna az Egyesült Államok történetének eddigi leghosszabb, immár 17 esztendeje tartó háborúja.
A kabuli kormány kétségbeesetten tiltakozik, mondván, ma nagyobb szükség lenne az amerikai jelenlétre, mint valaha, hiszen a tálibok egyre véresebb támadásokat hajtanak végre, és ellenőrzésük alatt tartják a magas hegyek által szabdalt, nehezen járható ország területének jelentős részét. Kabulban jól emlékeznek arra, hogy milyen brutálisan végezték ki a fővárosba 1996-ban beözönlő tálibok Nadzsibullah volt elnököt.
Az Egyesült Államok – és különösen Donald Trump elnök – azonban más szemszögből nézi a dolgokat. Bármennyire is kínálkozik az összehasonlítás, Washingtonban nincs igazán olyan aggodalom, hogy az afganisztáni kivonulás egyfajta „Vietnám 2.0” lenne Amerika számára. Vietnámban az amerikaiak abban szenvedtek vereséget, hogy nem tudták életben tartani a nekik kedvező rezsimet, de a távozással maguk mögött hagyták az egészet.
Az afganisztáni bevonulásnak azonban - a 2001. szeptember 11-i merényletek nyomán – az volt az alapvető célja, hogy kifüstöljék fészkéből az al-Kaida terrorhálózatot. Ha biztosítani lehet azt, hogy Afganisztánból ne veszélyeztessék többé Amerikát és szövetségeseit, akkor a legfőbb cél teljesült. Jobb lenne ugyan, ha ráadásul felvilágosult, Nyugat-barát rendszer lenne hatalmon a közép-ázsiai országban, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt belátható ideig nem teszi lehetővé az iszlám fanatizmus visszahúzó ereje. Asraf Gáni afgán elnök nem ok nélkül érzi úgy, hogy az amerikaiak – saját biztonságuk garantálása fejében – készek lehetnek sorsára hagyni őt.
A kérdés az, hogy milyen biztonsági garanciákat tudnak adni a tálibok Amerikának. Erről egyelőre nem lehet tudni szinte semmilyen konkrétumot. Hírügynökségi jelentések csupán arról szólnak: a tálibok azt állítják, biztosították az amerikaiakat afelől, hogy sem az al-Kaida, sem az időközben feltűnt – de Irakban és Szíriában az általa korábban elfoglalt területekről azóta elűzött –, Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet nem használhatja majd Afganisztán területét ugródeszkaként, illetve biztonságos hátországként a Nyugat elleni támadásokhoz.
A következő dohai tárgyalási fordulót egy katari külügyi forrás szerint február 25-re tűzték ki.
Eközben Afganisztánban továbbra is mindennapos a vérontás. Asraf Gáni 2014-es hivatalba lépése óta több tízezer afgán halálos áldozata volt a harcoknak, illetve merényleteknek. Ez arra vezethető vissza, hogy az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció harcoló erőit 2014-re kivonták Afganisztánból, ahol azóta nagyságrendekkel alacsonyabb szintű – és inkább a kiképzésre, illetve tanácsadásra összpontosít – a nyugati katonai jelenlét. Éppen a múlt hétfőn, azzal egy időben, hogy az amerikai és a tálib képviselők Dohában leültek egymással tárgyalni, Afganisztán Vardak nevű tartományában, egy katonai létesítmény ellen intézett tálib támadásban egyes források szerint száznál többen is meghaltak.
Khalilzad azt közölte, hogy a múlt heti megbeszéléssorozat „termékenyebb volt, mint a korábbiak”, és hogy a következő forduló előtt konzultálnia kell a kabuli vezetéssel is. „Semmiben sem állapodtunk meg, amíg nincs mindenben megállapodás” - hangoztatta az amerikai diplomata a sajtónyilatkozatok visszatérően használt, óvatosságot tükröző fordulatát. Mint hozzátette, a „minden” alatt átfogó tűzszünetet is kell érteni, valamint azt, hogy meginduljon a párbeszéd az afgánok között. A tálibok eddig nem voltak hajlandóak szóba állni a kabuli vezetőkkel, mert amerikai báboknak tartják őket.
A New York Times áttekintő cikke szerint Washington úgy véli, az afgán kormány képviselőinek és a táliboknak részletesen és pontosan ki kellene dolgozniuk, hogy miként vehetnek részt a tálibok a kormányzásban, és hogy ez milyen hatással lehet számos kérdésre, így például a nők jogállására. Az amerikai diplomácia tehát igyekszik legalább verbális ígéreteket kicsikarni a táliboktól, hogy készek lesznek engedni a merev vallási és társadalmi előírásokból, marad némi tere a világra nyitottságnak. A tálibok azonban - eddigi kijelentéseik szerint - csak a tűzszünet végrehajtása és a külföldi erők kivonása után lennének hajlandóak előre lépni, és esetleg tárgyalni a kabuli vezetéssel.
Az amerikai lap megszólaltatta Hekmat Halil Karzai volt afgán külügyminiszter-helyettest, aki az amerikai tárgyalási szándékok komolyságának a jelét látja abban, hogy Washington nem csupán a tálibokkal, hanem az Afganisztán körüli térség befolyásoló tényezőivel – Pakisztánnal, Oroszországgal és Kínával – is hajlandó együttműködni. Karzai határozott tárgyalási elkötelezettséget lát a tálibok részéről is, akik Abdul Gani Baradar mollát, egyik legbefolyásosabb emberüket bízták meg a megbeszélések folytatásával.
