Európa veszélyben van.
Mindenhol bírálattal, sértésekkel, árulással szembesül.
Elég volt Európa felépítéséből! Találjuk meg újra a kapcsolatot a lelkünkkel! Szerezzük vissza elrabolt identitásunkat!! Ezt hangsúlyozzák a populista erők szerte a kontinensen. Mit sem számít, hogy ez a lélek és ez az identitás csupán a demagógok képzeletében létezik.
Gyűlölettől megrészegült próféták támadnak rá belülről, megmámorosodva a reflektorfényben játszott új szerepüktől. A csatornán és óceánon túli két barátja, akik az előző században már kétszer mentette meg az öngyilkosságtól, elhagyta. Ki van szolgáltatva a Kreml urai egyre nyíltabb manipulációinak. Európa mint eszme, akarat és reprezentáció a szemük előtt hullik darabokra.
Ebben a mérgezett hangulatban kerül sor 2019 májusában az európai parlamenti választásra. Ha nem történik valami, ami megállítja ezt az emelkedő, habzó, piszkos áramlatot, ha nem szab neki gátat egy vele ellentétes szellem, akkor ez a választás katasztrofálisabb következményekhez fog vezetni minden eddiginél. A pusztítók győzelme lesz, szerencsétlenség mindazoknak,akik még bíznak Erasmus, Dante, Goethe, Comenius hagyatékában. A szellem és kultúra megalázása, a xenofóbia, az antiszemitizmus feltörése.
Alulírottak azok közé tartoznak, akik nem nyugszanak bele a közelgő katasztrófába. Mi magunkat Európai patriótáknak tekintjük (egy olyan csoporthoz tartozóknak, mely nagyobb, mint gondolnánk, de csendes és belenyugvó), és tudatában vagyunk annak, hogy most, háromnegyed századdal a fasizmus bukása és harminc esztendővel a berlini fal ledöntése után új harc kezdődik az európai civilizációért.
Európa emlékezete, hitünk abban az eszmében, melynek örökösei vagyunk, mely meggyőződésünk szerint elég erős ahhoz, hogy önmaga és saját háborús múltja fölé emelje Európa népeit, és hitünk szerint képes arra is, hogy megakadályozza a totalitárianizmus új behatolását, a Sötét Kort, mely a régi szerencsétlenségekhez vezet. Ez az emlékezet is megtiltja, hogy megadjuk magunkat.
Ezért hívunk fel egy új kezdeményezéshez való csatlakozásra. Ezért hívunk fel cselekvésre egy olyan választás előtt, mely azzal fenyeget, hogy átengedjük kontinensünket a sírásóinak. Ezért hívunk fel arra, hogy még egyszer emeljük fel a fáklyát egy olyan Európáért, mely ugyan tévedett, vétkezett, elgyávult - mégis minden szabad férfi és asszony második otthona maradhatott.
Bevalljuk, hogy a nemzedékünk tévedett. Ahogy annak idején, a XIX. században Garibaldi követői ismételgették a mantrát, hogy „Italia se fara da se” (Itália maga is megteszi), úgy hittük mi is, hogy hogy kontinensünk összefog magától is, a mi erőfeszítésünk és munkánk nem kell hozzá. Beleringattuk magunkat a "szükséges" Európa illúziójába, hittük, hogy Európa a dolgok természete folytán amúgy is felépíti önmagát, mivel ezt az irányt szabta neki a „történelem”.
Szakítanunk kell ezzel az eleve elrendelésbe vetett hittel. El kell engednünk ennek a délibábos, lélektelen Európának az ideáját.
Most nincs több választásunk. Vagy akarjuk Európát, vagy pedig elpusztulunk a populizmus áradatában. A több fronton megjelenő szuverenistákkal , identitás politikusokkal szemben vagy újra felfedezzük a politikai voluntarizmust, vagy engedjük, hogy amazok megvetése, gyűlölete vegyen körül, hogy végül megfulladjunk benne.
Ma sürgősen meg kell kondítanunk a vészharangot azon gyújtogatók ellen, akik Európa lelkét és szellemét pusztítják Párizstól Rómáig, és meg-megállnak Barcelonában, Budapesten, Drezdában, Bécsben és Varsóban, hogy mindenütt játsszanak a szabadságunk tüzével. Mert mi is a tétje az Európa horizontját beárnyékoló furcsa vereségnek, az európai lelkiismeret ellen irányuló támadásnak? Az, hogy eltűnik minden, ami ezeket a társadalmakat naggyá, megbecsültté és jómódúvá tette. Az 1930-as évek óta nem tapasztalt fenyegetés rémlik fel: a liberális demokrácia és értékeinek elpusztulása.
Vassilis Alexakis (Athén), Szvjatlana Alekszievics (Minszk), Anne Applebaum (Varsó), Jens Christian Grøndahl (Koppenhága), David Grossman (Jeruzsálem), Heller Ágnes (Budapest), Elfriede Jelinek (Bécs), Ismaïl Kadaré (Tirana), Konrád György (Debrecen), Milan Kundera (Prága), Bernard-Henri Lévy (Párizs), António Lobo Antunes (Lisszabon), Claudio Magris (Trieszt), Ian McEwan (London), Adam Michnik (Varsó), Herta Müller (Berlin), Ljudmila Ulickaja (Moszkva), Orhan Pamuk (Isztambul), Rob Riemen (Amszterdam), Salman Rushdie (London), Fernando Savater (San Sebastián), Roberto Saviano (Nápoly), Eugenio Scalfari (Róma), Simon Schama (London), Peter Schneider (Berlin), Abdulah Sidran (Szarajevó), Leïla Slimani (Paris), Colm Tóibín (Dublin), Mario Vargas Llosa (Madrid), Adam Zagajewski (Krakkó)