Bumfordian bájos fejlődési vonulatát tapasztalhatjuk a NER kormánya számára szokatlanná és – vélhetőleg – idegesítővé, sőt nyugtalanítóvá váló sorozatos tüntetések narrációjának. Míg az átkosban az ilyesmi még nagyjából úgy hangzott, hogy „hosszú hajú huligánok” voltak a minden lében kanalak, a NER jelenlegi csúcsminisztere legutóbb ekképp fogalmazott: „szűk kisebbség agresszív fellépése” és „Soros kitartottak” műve az egész.
De szerencsére a narráció evolúciója itt még nem rekedt meg. Kitűnő jellemzést adott a tüntetőkről a jelenlegi Paks-miniszter is, mondván: „Ami az elmúlt napok tüntetés- és felfordulás sorozatát illeti, azt mondhatom, hogy én nem munkásokat látok a Parlament előtt, vagy az utcákon, hanem fiatalokat, akik szerintem egy napot se dolgoztak eddig”. Amit egy ilyen jeles szakférfiú nyilván már a képernyőkről leolvasva is biztonságosan megállapítani képes.
A függetlennek mondott Volner János mindezt az állatvilágban is pozicionálta: „piócaként kapaszkodtak rá a munkavállalók teljesen jogos érdekvédelmi harcára: az egyesült ballib csürhe a Kossuth téren rombolt”; aztán lett ebből még magyar- és keresztényellenes patkánylázadás is. Egyszóval a magyar nyelv minden szépsége és ereje megcsillan ezekben a fennkölt nyilatkozatokban.
Ezen a ponton azonban már beszállt a narráció evolúciójába a Demokrata c. papíripari termék mozgalmas mozgalmi múltú főszerkesztője is, aki a tüntetőket illetően ezt találta kinyilatkoztatni: „elnézést, de azt kell mondjam, ettől a csürhétől ...” Ami most ily módon kiszakasztatott magasztos szövegének környezetéből, de a felelősen gondolkodó NER hírolvasók bízvást megfejtik az értelmét így is (már ha tudnak különbséget tenni konda és csürhe között).
A fejlődés itt sem állott meg. A Párt 5. tagkönyvese mindezt meg is koronázta emígy: „Azt hiszem, kezd elég lenni ezekből. Az őrjöngő, felakasztással fenyegető, törő-zúzó szar lumpenprolikból, meg az ennek örvendező médiagecikből, Soros-csicskákból, mama kedvenceiből, fröccsöntött forradalmárokból. Készüljetek!”
No, ez már világos beszéd, ezzel kellett volna kezdeni, és nem össze-vissza finomkodni a magyar nyelv ékességeivel. Itt az idő, nincs mese, tessenek készülni!
Szerencsére azonban a másik oldalon is mutatkoznak jelei a fejlődésnek. Ezen jelek némelyike már megjelent, mások még váratnak magukra. Például olyanok, hogy akik eddig kértek engedélyt felvonulásra, egyszer csak majd nem kérnek. Hanem felvonulnak. Csak úgy. Spontán. Aztán már nem kérnek engedélyt félpályás útlezárásra sem, hanem lezárnak. Csak úgy. Spontán. Aztán már nemcsak félpályás, hanem egész pályás lesz a lezárás. Azután majd egyszer csak egy egész műszak (pl. éjszakás) nem megy be a munkahelyére, és nem veszi fel a munkát. Amivel egy folyamatos üzemben működő gyár termelése azonnal leáll. Aztán egyszer csak pajkos autóvezetők körbe-körbe kergetőzgetnek a körforgalmakban, amivel pillanatok alatt megállítják a forgalmat. És még csak nem is szabálytalanok!
A fejlődés – mint látható – megállíthatatlan, a jövő meg beláthatatlan.
De azt már nem evolúciónak fogják hívni, hanem revolúciónak.