Vörös zászlót lengetett egy fiatalember Tatabánya Fő terén, közben két-háromszáz ember várta, hogy elkezdődjön a rabszolgatörvény elleni országos tiltakozássorozat egyik meghatározó demonstrációja. A zöld zubbonyt viselő srác szerint a vörös mindig az alávetett helyzetbe kényszerített emberek meg a forradalom színe volt – ezért érezte úgy, hogy magával kell hoznia a lobogót. A csöndesen várakozó emberekre pillantva felvetettük neki, egyelőre nyoma sincs a forradalmi hangulatnak
„Hát, tényleg nincs”, ismerte el, „de ettől még nem hiábavaló ez a megmozdulás, ahogy a lassan kifulladó tüntetéssorozat sem az. Végre egyszer az ellenzék tematizálta a közbeszédet, és a kormány került lépéskényszerbe. Ebből sokat lehet tanulni. Előbb-utóbb annyit, hogy le tudjuk váltani a kormányt”.
Közben egyre többen érkeztek a térre: kevesebben fiatalok, jobbára idősek és középkorúak – többen MSZP-s, LMP-s, jobbikos, DK-s, momentumos zászlót hoztak magukkal, de egy kisgazda lobogó is feltűnt. A hátsó sorokban csöndesen álldogált egy házaspár. Egyikük tanár, másikuk önkormányzati dolgozó. Kérték, nevüket ne írjuk le, nehogy „kellemetlenségek” érjék őket, már azzal is nagy kockázatot vállaltak, hogy állami, önkormányzati alkalmazottként eljöttek a tüntetésre. Amikor azt firtattuk, célt érhetnek-e kiállásukkal, a férfi lényegében ugyanazt mondta, mint a vörös zászlót lengető fiatalember: „most még nem, de valahol el kellett kezdeni”.
Noha a tüntetést hivatalosan a rabszolgatörvény ellen hirdették meg, a megkérdezett résztvevők kivétel nélkül úgy vélték: már régen többről van szó. Erről tanúskodtak a beszédek is. Tompa Andrea író egyebek mellett arról beszélt, hogy ma a normalitás van veszélyben. Hiszen az abnormális, hogy ma már az iskola is hullafáradt gyerekeket „termel ki”, és ők lesznek a jövő rabszolgái. Az író viszont olyan országban akar élni, ahol érték a munka, de tiszteletben tartják a szabadidőt és a szabadságot is. Misetics Bálint az ismert szociálpolitikus pedig abból indult ki, hogy a rabszolgatörvény csak egy – a legutolsó – a kormány elnyomó intézkedései közül, hiszen a kabinet döntései szinte kivétel nélkül a társadalmi egyenlőtlenséget mélyítik. Aztán – tüntetői tetszés közepette – alaposan megsorozta a rezsim gazdaság- és szociálpolitikáját, és arról beszélt, hogy a lakáspolitikától kezdve az adózásig minden esetben többet kapnak a gazdagok és kevesebbet a szegények. Azaz aki szegénynek született, az szegény is marad.
– Sziasztok ellenállók! – köszönt be a színpadról Balla István. A komáromi középiskolai tanár indulatosan szólt arról, hogy a kormánynak nem fontosak az átlagemberek – példátlan módon még oktatási-, egészségügyi- és munkaügyi minisztérium sincs.
„1919 -ben volt Tatabányán egy bányásztüntetés. Ahogy akkor a nyolc órai munkáért és a tisztességes megélhetésért tüntettek, úgy ma is ezt kell követelnünk – adott magyarázatot Kordás László, miért épp ezt a várost választották a demonstrációk egyik központi színhelyéül. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke szerint szombaton Magyarországon több mint 30 településen tüntettek, külföldön pedig tíz nyugat-európai városban demonstráltak azok, akiket elzavart saját hazájukból ez a kormány. „A rabszolgatörvény több mint egy jogszabály, az valójában egy társadalmi jövőkép”, magyarázta Kordás László, „csakhogy mi nem azért dolgozunk, hogy elfáradjunk, hanem azért, hogy tisztességes bért kapjunk”.
Boros Péterné, a márciusi sztrájkra készülő Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke egyebek mellett arról beszélt: tudja, hogy mindenki azt szerette volna, ha már a jövő héten munkabeszüntetéssel tiltakoznak, de erre egyszerűen nincs lehetőség. A jelenlegi sztrájktörvény ugyanis ezt nem engedi – magyarázta. Ezzel együtt emlékeztette az embereket: Sztrájkolni csak ott lehet, ahol van szakszervezet. Ezért azt kérte, szervezkedjen és erősítse a szakszervezeteket az, aki változást szeretne.
Galló Istvánné, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) alelnöke némiképp meglepte a tüntetőket, amikor megállapította: sok helyen örülnek a túlórázás lehetőségének. Amikor azonban megmagyarázta, mire is gondol, már egyetértett vele a tömeg: – Ma Magyarországon dolgozói szegénység van. Napi nyolc óra munkával nem lehet annyi pénzt keresni, amennyi a biztonságos megélhetéshez kell. Amíg ez nem változik, sokan önpusztító módon vállalják majd a napi tíz-tizenkét órás munkát, mert kell a pénz a hitelre, megélhetésre, és nem gondolnak a veszélyere, a család szétesésére, az egészség elvesztésére. Az elfogadhatatlanul alacsony nyugdíjról szólva pedig úgy fogalmazott: „a csirkefarhát időszakát” éljük, és láthattuk, milyen nagy bajokat teremt már az is, ha csak egy napot késik a nyugdíj. Mindez az addig visszafogott tüntetőket is feltüzelte, és ekkor már erővel, hangosan zúgott az „Orbán, takarodj!” Különösen akkor, amikor Galló Istvánné arról beszélt: „A békéért harcolni kell, itt az idő.”
Végül színpadra léptek azok az ellenzéki képviselőnők, akik a tiltakozássorozatban főszerepet játszottak. „Szép volt csajok” – köszöntötték őket a tüntetők. Bősz Anett (Liberálisok) a demokrácia megvédésére buzdított, Demeter Márta (LMP) azt üzente, bojkottálni kell a rabszolgatörvényt alkalmazó cégeket. Kunhalmi Ágnes (MSZP) már távolabbra tekintett, és arra buzdított mindenkit, hogy menjen majd el szavazni, mert ha az ellenzék és az emberek összefognak, akkor „egy az egy ellen” legyőzhető a Fidesz. Erre rímelt a jobbikos Varga-Damm Andrea, amikor megjegyezte, senki nem gondolta volna, hogy valaha egy színpadon fognak állni. Szabó Tímea (Párbeszéd) egyebek mellett a fideszes Németh Szilárd hazugságairól szólt volna, de nem volt könnyű dolga, mert a politikus nevének említésére is rendre felhördült a tömeg. Szél Bernadett (független), aki „sokat túlórázott a múlt héten a köztévében” leszögezte, nem fognak olyat játszani, hogy míg az ország vezetői „jachtoznak, meg ibizáznak”, az átlagember heti hét napot dolgozik. Vadai Ágnes (DK) azt mondta, negyven napja várja, hogy legyen egy fideszes, aki elmagyarázza, miért is fogadták el a rabszolgatörvényt, de mára elfogyott a türelem.
– Gyertek velünk! Gyertek velünk! – hívta a demonstráció végén a helyi Fidesz-irodához a tüntetők egy kisebb csoportja az embereket. Végül úgy ötvenen csatlakoztak a sípoló, doboló, olykor pedig a „mocskos Fidesz” rigmust skandáló menethez. Az irodához érve a tiltakozók azzal szembesültek, hogy bár a hosszú úton minden lámpa égett, pont a Fidesz--iroda előtti fényforrás maradt sötét. Mivel az elmúlt hónapban más városokban is előfordult már, hogy épp a tüntetés helyszínén és idején romlott el a lámpa, a tiltakozók legott skandálni kezdték: „Közvilágítást! Közvilágítást”
A lámpa ettől nem javult meg, így gyertyák és telefonok fényében ragasztottak üres papírt az iroda üvegére, hogy üzenhessen a Fidesznek, akinek kedve tartja. Sokaknak volt kedve ehhez – igaz, az üzenetek egy része alighanem sértené a vulgáris beszéddel hirtelen szakító Bayer Zsolt ízlését. Többen csak annyit üzentek, O1G, volt, aki azt írta, „Börtönbe veletek!”, „Bűnözők vagytok!”, és akadt, aki kinevette a rendszert:„Stadiont akarok szülni”
