Noha Koncz Zsuzsa azt énekelte hetvenhétben, hogy „hatvannégyben épphogy elindultunk”, a Rolling Stones igazán erősen kezdte az 1964-es esztendőt. Az együttesnek még nem volt albuma, de hatvanháromban kijött két kislemezzel – az egyiken John Lennon és Paul McCartney dalát, az I Wanna Be Your Mant adta elő –, és az újév elején, amikor az Egyesült Királyságban a Beatles I Want to Hold Your Handje vezetett a Dave Clark Five Glad All Overje előtt, négy számot tartalmazó korongot jelentetett meg.
A B oldal első dala volt a trouvaille.
George Harrison a kedvencei között tartotta nyilván, így azt hiszem, a legkevésbé sem kell szégyenkeznem, amiért az én fülembe és szívembe is belopta magát a You Better Move On. Arról persze fogalmam sem volt, miről énekel a számomra ugyancsak ismeretlen zenekar, de ez egyáltalán nem zavart, és teli torokból üvöltöttem (halandzsázva) a refrént. Azt meg végképp nem sejtettem, hogy a szám egy korábbi darab feldolgozása. Ma már tudom: 1961-ben írta és vette lemezre – az alabamai FAME stúdióban kizárólag fehér muzsikusokkal körülvéve – a színes bőrű Arthur Alexander, s az amerikai boltokban mindjárt el is kelt a korongból 800 ezer példány. Ne becsüljük le e mennyiséget: Cliff Richard fülbemászó Living Dollja ugyanígy fogyott az Egyesült Királyságban két évvel azelőtt.
A népszerű nótával Alexander az amerikai lista huszonnegyedik helyéig jutott, és a legkevesebb, mi mondható, hogy fölkeltette kollégái érdeklődését. (Értsd: a hallgatókén túl.) Bobby Vee, aki 1961 nyarán a Take Good Care of My Babyvel vezette a Billboard magazin lajstromát, már 1962-ben feldolgozta a számot, és a Rolling Stones adaptáció esztendejében a Hollies is előjött a maga változatával. (Magunk közt szólva: ez utóbbi átirattal nem sikerült számottevően gazdagítani a beatmuzsika lüktető történetét.) A Stonesnak viszont jellegzetes számává lett, ahogyan Alexandernek egyenesen a védjegyévé vált a dal. Pedig volt anyag az alabamai raktáron, hiszen az amerikai Sheffieldből származó szerző-énekes számait sorra dolgozta fel Jerry Lee Lewis, a Beatles, a Bee Gees, a Gerry és a Pacemakers, Bob Dylan vagy Tina Turner. A Beatles már a hamburgi Star Clubban nyomta Alexandertől az A Shot of Rhythm and Bluest meg a Where Have You Beent, hogy aztán az Anna című nótát feltegye első nagylemezének A oldalára két saját száma, az I Saw Her Standing There és a Misery mögé. A Stones a You Better Move On mellett a Go Home Girl című opust vette át Arthur Alexandertől, és Keith Richards vidáman említette a tengerentúli komponista-dalnok örökségéről: „Ha a Beatles és a Rolling Stones egyaránt válogatott belőle, akkor az legalábbis tűrhető hagyaték.”
Ezzel együtt Alexander nem haladt oly megállíthatatlanul a pályán, ahogyan a Stones repesztett hajdanán a Route Sixty-Sixen, és száguld azóta is. Az alabamai muzsikus hetvenhatban még viszonylagos sikerre vitte a Sharing the Night Togethert – bár az igazi dobás Dr. Hooké és a Medicine Show-é volt, e banda ugyanis két évvel később az amerikai lista hatodik helyére került a dal feldolgozásával –, ám aztán mintha elvágták volna. A gitáros fiaként született Alexander kénytelen volt hátat fordítani a show-biznisznek olyannyira, hogy csaknem két évtizeden át autóbuszsofőrként kereste a kenyerét. Majd 1993-ban úgy tetszett, rákacsint végre a régi szerencse: májusban szerződést kapott Lonely Just Like Me című albumának elkészítésére. Huszonegy esztendő múlt el előző lemeze közreadása óta, ennélfogva akkora hévvel vetette magát a munkába, hogy a következő hónapban szívrohamot kapott, és ötvenhárom évesen elhunyt.
Fogalmam sincs, milyen lemeztől kellett már a felvétel előtt elbúcsúzni negyedszázaddal ezelőtt. De alighanem számosan vagyunk a világon, akik úgy gondoljuk: ha Arthur Alexander semmi egyebet nem produkált volna, csak a You Better Move On-t, már akkor sem élt hiába...
