Annuska épp meg tudta várni, hogy megérkezzen a futár a csomaggal. Szeretett volna valami csinosat felvenni erre az alkalomra. Az új ruháktól mindig fiatalabbnak érezte magát, pedig Béla, a férje sokszor dicsérte, hogy szinte semmit sem öregedett az évek alatt. Annuska mégis úgy érezte, kárba vész a maradék szépsége, ha csak Béla látja.
A ruha fehér volt és ujjatlan. Annuska karját kellőképp vékonyította, a derekát karcsúsította, és a jobb lábszárán kidomborodó lila visszereket is némileg eltakarta.
Bárányhoz, az orvoshoz hetente egyszer járt beszélgetni. A férfi megértő volt, sajnálta vagy biztatta őt attól függően, épp mire volt szüksége. Annuska tudta, hogy ez része az orvos munkájának, esténként mégis fényképeket keresgélt róla a neten, elolvasta a tudományos publikációit, naponta követte a Facebook-bejegyzéseit.
Annuska először egy kopott zöld, levegőtlen váróteremben látta meg a férfit. Körülötte bepólyázott fejű csecsemők feküdtek a szüleik kezében. Egyiknek-másiknak branült preparáltak a kézfejére. Bárány ruganyosan lépkedett felé, félhosszú haját többször hátrasimította, és mosolyogva felé integetett.
Annuska az első beszélgetés alkalmával megértette, okafogyottá vált, amiért jött: nem igaz, hogy ő csupán a pszichopatákba tud beleszeretni. Ez a férfi nem volt őrült. De a heti egy óra kizárólagos figyelemről a világ minden kincséért sem mondott volna le.
Hétfő reggel, miközben a tükörben nézegette magát, eszébe jutott a hétvége. Ismét jól nevelten keféltek egyet Bélával, miután lefektették a gyerekeket. Még csak rossznak sem nevezhette. Nem gondolt közben Bárányra sem, holott a férfi folyton ott csücsült az agya egyik szegletében. Ha felidézte, megnyugodott, hogy van még remény egy szebb életre, amelyben egy művelt ember felesége lenne és nem egy csempeboltosé.
Hirtelen a fejéhez kapott. Sietnie kellett, mert délután indult a repülőjük. Bélával nyaralni mentek, hogy közös élményeket gyűjtsenek, ahogy javasolta a pszichiáter.
De előbb még el akart menni Bárányhoz a megbeszélt időpontra. A férfi utoljára azt mondta neki, hogy csak úgy érdemes terápiára járnia, ha nem titkol el semmit. Ezen sokat gondolkodott a hétvégén.
Most akkor elmondja, határozta el. Elképzelte, hogy leülnek egymással szemben, és bevall neki mindent. Aztán levetkőzik, és egy hatalmasat szeretkeznek.
A folyosón meglepően sokan vártak. A pszichiáter ajtaja előtt nem csak elesett kisbabákat és néhány leszedált ötvenest látott, hanem diáklányokat is. Ahogy elhaladt mellettük, hallotta, hogy egy friss kutatásról beszélgetnek, amely szerint a boldogság csupán helyes döntések kérdése. Annuska maga előtt látta az estéiket. Míg ő a művészeti albumokat bújja az egyik fotelben, és arról álmodozik, hogy Rómába és Párizsba utazzanak, a férje akciófilmeket néz, és közben nagy nyögések kíséretében néha szellent egyet.
Nem sokkal később megjelent a pszichiáter a folyosón. Annuska arca kipirult, a lába remegni kezdett, ahogy meglátta ezt a magas, vékony és fess férfit.
Az orvos behívta a nőt a szobába. Annuska szolgálatkészen felállt, és szédelegve elindult a férfi után.
Menet közben beleütközött az ajtófélfába.
– Jól van? – kérdezte az orvos.
A nő bólintott, de ahogy ment volna tovább, érezte, hogy valamibe beakadt a ruhája. Egy rozsdás kampó állt ki a fából. Rángatni kezdte a ruhát.
– Segítsek? – kérdezte az orvos, és odalépett a nőhöz.
Annuska figyelte a férfit, ahogy próbálta óvatosan a ruhát kibogozni a kampó szorításából. Percekig szerencsétlenkedett, de a ruha még jobban belegabalyodott a kampóba. A nő ekkor a férfi kopott bőr szandálját kezdte nézni, és a réseken kikandikáló lyukas zoknit. Már máskor is feltűnt neki Bárány ócska kapucnis kabátja és hogy aktatáska helyett hátizsákot hord, mint egy kisdiák.
Annuska rántott egyet a ruhán, amely egy reccsenéssel elszakadt. A ruha oldalán egy nagy lyuk keletkezett.
– Bocsánat, akkor én most mennék – mondta az orvosnak.
– A jövő héten?
Annuska bólintott, majd kisietett a szobából.
