A műsorfüzet meghatározása szerint ünnepi beszélgetésen vehettünk részt Eötvös Péterrel, zenei részletekkel. A beszélgetőtárs Fazekas Gergely zenetörténész volt, a zeneszerző életművének értő ismerője. Az első, amit megtudhattunk, hogy nem retrospektív, az életmű egészéről számot adni kívánó hangversenyre jöttünk: a múlt a művek közötti beszélgetésekben is csak érintőlegesen szerepelt. Az elhangzott alkotások az új évezred szülöttei voltak, de sokféleségükkel így is színes képet adtak Eötvös Péter zenei világáról. Nyilván nem tagadhatták meg a pályakezdés óta eltelt éveket, sok minden, amit a szerző zenészként, emberként magába szívott, átélt az elmúlt évtizedekben nyomot hagyott bennük.
A most elhangzott darabok ily módon egyenes folytatásai voltak a korábbi műveknek, sőt többször egybefonódtak velük, továbbgondolásai voltak azoknak. Mint rögtön a nyitószám, amely a Moment’s Notice Trio által előadott Improvizáció „Tücsökzene” című arab volt. Alapját még egy 1970-ben keletkezett kompozíció adja, amely japán tücskök ciripelését módosította elektronikus úton emberi füllel is értelmezhető zeneévé. Az alkotótársak erre improvizáltak elektronikus és akusztikus hangszerekkel, a szigorú komponálású alapot mindvégig szem előtt tartva; szoros egységben mutatva fel a zenélés és a zeneszerzés két, egymástól talán nem is annyira szigorúan elkülöníthető momentumát – mint azt a beszélgetésből megtudhattuk.
A zenéhez animációs film vetítése is járt, csak úgy, mint a másik elektronikus zenei alapokat alapul vevő improvizációs darab, a Music for New York mellé. A szintén a hetvenes évekből származó ősréteg a cimbalmos, trombitás, szintetizátoros trió közreműködésével nem csak a harmóniái révén, hanem hangzásával is a legmodernebbnek hatott így, vibrálóan mutatva rá gyorsan változó világunkra. Japán még egy műben megidéződött, a Secret Kiss-ben is, amely annyira új volt, hogy bemutató előtti változatban hangzott el, jelezvén, hogy a zeneszerzői véna még korántsem apadt el, tényleg nincs még ideje összefoglaló múltba nézésnek. Itt a vezénylési feladatokat maga zeneszerző látta el, a narrátor Molnár Piroska, az ő első felesége volt, aki a zenére is odafigyelést igénylő történetmesélést kiválóan megoldotta.
Sokféle forrásból táplálkozik az inspiráció – erről is esett szó a beszélgetésben – a legfontosabbak közé tartoznak az irodalmi élmények, Joyce, Cvetajeva, Beckett szerepeltek az esten zenében megidézett írók, költők között. Azt a nemrégiben a lapunknak adott interjújában is elmondta Eötvös Péter milyen fontos alapja zenéjének a beszéd. Eötvös mintegy elmeséli a zenét, amely folyamatosan párbeszédet folytat a nézővel, hallgatóval. A hangversenyen, noha kamarazenei kompozíciókat hallottunk, a gondos műsorösszeállítás következtében – amelyet maga a zeneszerző végzett – a legváltozatosabb formában megírt darabokban hangzottak fel az írott szavak. Például szólóhegedűn az egyik Joyce feldolgozásban A Call címmel: mint megtudtuk, akár úgy is válhat zenévé az emberi szó, hogy az elektronikus úton vizuálisan leképezett formája szólal meg transzformálva, zenei instrumentumon. Azután szóló szoprán hangon a Cvetajeva vers megzenésítésében Gorecs! Gorecs! (Keserűség) címmel.
A Joyce című másik, az író művét alapul vevő alkotás pedig klarinétot és vonósnégyest hívott a színpadra. Megszólaltatása, vagy inkább előadása nem nélkülözött némi színpadias elemeket sem. Csak úgy, mint a Beckett műve nyomán íródott Now, Miss sem, amely hegedűre és csellóra íródott, egy férfi és egy nő párbeszédét, civódását, évődését, kibékülést, összesimulását megjelenítve: Kruppa Bálint hegedűn, és Rohman Ditta csellón adta elő az est tán legélvezetesebb alkotását. Természetesen a ráadás is megtervezett, megkomponált darab volt Encore címmel. Hiányoltam, de mivel maga az ünnepelt ilyet nyilván nem szerkeszthetett ilyet a műsorba, nem volt kiírva zeneszerzőtárs által írt köszöntő mű. Meglepetésként azonban Gőz László harsonán eljátszotta Kurtág György üdvözletét: Hommage á Eötvös Péter 75.
