Több százmilliárd forintot költött hadieszközökre a Magyar Honvédség az utóbbi hónapokban: döntöttek 36 harci helikopter vásárlásáról, 44 új, valamint 12 használt német harckocsi, egy tucat önjáró löveg beszerzéséről, továbbá újabb csapatszállító- meg gyakorló repülőgépek állnak majd csatasorba. Ami közös a vételekben: a beszerzések kivétel nélkül olyannyira átláthatatlanok voltak, hogy információink szerint még az országgyűlés honvédelmi bizottságában sem hangzott el az, miből, mennyit, pontosan mennyiért vesz a Honvédelmi Minisztérium (HM), és a tárca jellemzően a német, kisebb részben a francia hadiiparnak adott le komoly megrendelést. Ez utóbbi – ahogy több forrásunk is fogalmazott – annyit jelent: „Egy huszárvágással leválasztják a magyar honvédséget a rendszerváltás előtti időszakból átörökölt és a magyar hadsereget eddig meghatározó orosz haditechnikáról.”
Az átláthatatlan vásárlás nem meglepő az Orbán-kormánynál, és a nyugati technika beszerzése se teljesen váratlan. Mint arról már korábban írtunk, az Airbus-helikopterek vásárlását például sokan afféle törlesztésként értékelik, amiért az EU rábólintott a paksi bővítésre. Másfelől – hívták fel a figyelmet forrásaink – az orosz helikopterek beszerzését is könnyen indokolhatta volna a kabinet. Jelenleg is hadrendben állnak a nemrég sokadjára felújított Mi17-es orosz helikopterek, s ezt a típust számos más ország használja, ráadásul viszonylag olcsó0. Igaz, komoly ellenérv lett volna – és ezt a HM többször szóvá is tette – hogy az ukrán-orosz konfliktus, illetve a fegyverembargók miatt bizonytalanná válna az alkatrész utánpótlás.
Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a mostani beszerzések azt is mutatják, hogy a magyar haderő már egyértelműen az európai hadiiparra támaszkodik. A szakember hozzátette: természetes, hogy a kormány gazdasági jellegű kapcsolatot tart fenn Oroszországgal, míg a hadiipari beszerzéseink zöme a NATO-hoz és az EU-hoz kötődik. Az utóbbi fél évben bejelentett beszerzések ugyanakkor a szakértő szerint nemzetközi értelemben nem jelentenek ugrásszerű harcképesség-növekedést. Bár kormány szerint a tavaly bejelentett Zrínyi 2026-os haderőfejlesztési programmal a „térség legerősebb haderejévé” válik a magyar honvédség, a valóság más. A hadseregét szintén modernizáló Szlovákiához és Romániához hasonló mértékben lesz modernizált és harcképes a haza sereg. Tálas Péter szerint a mostani beszerzésekkel inkább a rendszerváltás óta elmaradt fejlesztéseket törleszti a kormány: 1990 óta bő 1000-1200 milliárd forintnyi alulfinanszírozottság halmozódott fel a honvédségnél, elsősorban a mára elöregedett eszközállomány miatt.
Így a magyar páncélos haderő zömét az 1972-ben hadrendbe állított, kifutóban lévő T72-esek alkotják. Ráadásul a korábbi magyar hadsereget a nagy, államközi konfliktusokra „építették fel”, és még olyan csatákra, amelyekben páncélos páncélossal, vadászgép vadászgéppel vív meg. Ma azonban a NATO katonái jobbára olyan konfliktusokban vesznek részt, amelyekben például terrorszervezetekkel nem pedig klasszikus hadseregekkel kell felvenni a harcot. Ennek megfelelően a most megvásárolt német harckocsik is inkább a városi hadviselésre alkalmasabbak, olyan páncélzattal rendelkeznek, amelyek kifejezetten ellenállóbbak az „improvizált”, azaz nem reguláris robbanószerekkel szemben.
Kérdéses, hogy pontosan milyen jellege lesz a jövő magyar haderejének? Egy forrásunk – aki korábban a hadügyben dolgozott – úgy fogalmazott: az alapprobléma az, hogy soha nem volt társadalmi, szakmai vita arról, voltaképpen milyen szerepe legyen a honvédségnek. Így többféle szerepfelfogás létezik: a szocialista-liberális éra kormányai inkább a NATO-kötelezettségvállalásból adódó „rendfenntartó”-típusú hadsereget képzelték el.
Ez a szemlélet abból indult ki, hogy az ország szövetségesek gyűrűjében van, ráadásul túlnyomórészt síkság, így egy önálló, a teljes területet megvédeni képes méretű hadsereg fenntarthatatlan. Ezért az ország területvédelmét inkább a NATO feladatául hagynák. A jobboldalnál – politikai-ideológiai okokból is – sokkal inkább a nemzet szuverenitását és a területét védő funkció kerül előtérbe.
Mindez a fegyverzet tekintetében annyit jelent, hogy a rendfenntartó haderőnek inkább könnyen mozgatható technikát kell vásárolnia, míg a területvédő seregnek a békeidőben nehezen használható lánctalpasokra van szüksége. Ugyanakkor a nehezebb lánctalpas haditechnika beszerzése mellett szóló érv az: noha jelenleg nincs háborús forgatókönyv a térségre, 15-20 év múlva megváltozhat a biztonsági helyzet, így magyar honvédségnél is fenn kell tartani az ilyen eszközök üzemeltetésének gyakorlatát.
Tálas Péter szerint a haderőfejlesztés jellege egyáltalán nem politikai beállítódás kérdése. Sokkal inkább arról van szó, hogy más-más helyzetre kell reagálni. Magyarország például eddig olyan missziókban vett részt – Irakban és Afganisztánban – amelyek nem az ötös cikkely alapján indultak, vagyis nem NATO-tagállamot ért külső támadás ellen kellett fellépni. Az utóbbi években ugyanakkor felerősödött a NATO-n belül az ötös cikkely szerinti kollektív védelem erősítésének igénye, egyebek mellett az ukrán helyzet, az orosz birodalmi törekvések miatt.
