Csöngetnek.
Két rendőr áll az ajtóban. A meglepetéstől elkerekedik a szemem. Keresem náluk a vezetőszárat, de hál’ Istennek nem látom. Talán van még remény. Menekülni úgyse tudnék, elállják az utat.
Mit követtem el? Nem rémlik semmilyen rendőri intézkedés az elmúlt években, szabálytalan parkolásért is van már vagy öt éve, hogy megbírságoltak. Tán csak nem valamelyik Facebook-bejegyzésem keltette fel a hatóságok érdeklődését? Állítólag figyelik azt is. Mire idáig jutok a gondolataimban, lassan oszlani kezd a homály. Kiderül, idézést hoztak tanúkihallgatásra. Saját(!) szabálysértési ügyemben - tanúként…
- Mi az oka ennek a meglehetősen ijesztő kézbesítési módnak? (A hatóság láttán családom tagjai a háttérben fegyelmezetten aggódnak.)
- Nem találtuk postai úton - így a lakonikus válasz.
Felrémlik, hogy a nyáron hat hétig távol voltam. Lehet, hogy az alatt… De ilyenkor meg szokták ismételni a kézbesítést. Nos, most már mindegy, a parancs, az parancs. Notórius szabálysértőknek ez jár.
Közegek tisztelegnek, elmasíroznak.
Nézzük. Ilyen és ilyen forgalmi rendszámú autóval, ekkor és ekkor, itt és itt. De hiszen azt az autót lassan már fél éve eladtam. Ekkor tűnik fel a dátum: 2017. január. Több mint másfél éve. Tanúkihallgatásra rendelnek a … kerületi kapitányságra, egy másfél évvel(!) ezelőtti eset miatt, amelynek során semmilyen helyszíni intézkedés nem történt. Még csak üldözőbe se vettek.
Az ügy előadója XY rendőr őrnagy. Őrnagy őrnagy. Még ez is. A tárgyalás időpontjában vidéken egy temetésen kellene lennem. Hívom a háziorvost, adna-e igazolást. Az attól függ. Mitől? Már sosem tudom meg. Reszkető kézzel felhívom Őrnagy őrnagyot. A vonal túlsó végén kellemes női hang.
Igen, 2017 januárjában a közterület-felügyelet észlelte, hogy itt és itt szabálytalan balra kanyarodást hajtott végre, és emiatt feljelentést tett kapitányságunkon. Kezdeném mondani, hogy helyszíni intézkedés nem történt, és különben is a tárgyalás napján nem tartózkodnék Budapesten, meg hogy van-e róla, satöbbi… ( Nincs róla.)
Udvariasan félbeszakít.
Állampolgár emlékszik-e arra hogy 2017 januárjában azon a napon ki vezette az autót? Hozzáteszi: nem köteles ennyi idő elteltével emlékezni rá. Csak hat hónapig köteles emlékezni rá. Családtagjaira sem köteles terhelő vallomást tenni.
Érteni vélem.
A vonal másik végén várakozó csend.
Állampolgár kapcsol. Természetesen nem emlékszik.
Ha mindezt ezek után saját kezűleg leírja, tárgyalásra sem kell jönnie, az ügyet lezárom - így az egyre kedvesebb őrnagy. (A hangja után akár randevúzni is kedvem lenne vele…)
Miután állampolgár még aznap saját kezűleg leírja a nem emlékezést, az ügy abban a pillanatban le is zárul. Kézcsókomat küldöm. Kedves. Happy end.
Összefoglalom.
Lehet, hogy állampolgár szabálytalanul kanyarodott, lehet, hogy akkor, lehet, hogy ott, és lehet, hogy egy közterületi közeg ezt észlelte, de intézkedés biztosan nem történt, felvétel biztosan nincs róla, csak a teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen feljelentés. Ami felesleges munkát ad két kerületi - az illetékes és a lakóhely szerinti - kapitányságnak, eltelik több mint másfél év, akták jönnek, akták mennek, állampolgár - plusz család - halálra rémül az ajtóban álló rendőrök láttán.
Gratulálunk a közterület-felügyeletnek.
De van pozitív oldala is a történetnek. Találkoztam a magyar rendőrség empatikus képviselőjével. Őrnagy őrnaggyal. Respect.
Utóirat. Őrnagy őrnagy - © Joseph Heller: A 22-es csapdája.
