Kilógott a sorból ez a hirdetés. Újként kínálták az okos tévét, olcsón, majd húsz százalékkal a bolti ár alatt, mégis számlával, garanciával. A megadott cím pedig egy somogyi falu szegénysorának végére vezetett. Az eladó, talán érezve, hogy elkél a biztatás, büszkén mesélte, két ilyen tévét már eladott, és nem volt reklamáció. Egy düledező ház konyhájának asztalán várt átadásra a bontatlan doboz, benne a televízióval, garancialevéllel. És a számlával, ami aztán gyorsan felfedte a titkot, miként kerülnek okos tévék eladósorba a nyomornegyedben.
A nagy telekommunikációs cég karácsonyi akciót hirdetett előfizetői számára. A bolti árnál jóval olcsóban ajánlottak elektronikus készülékeket, ráadásul befizetés nélkül, kamatmentes részletre. Az, akinek legalább féléves előfizetése volt, jogosulttá vált a kedvezményre, mondjuk az okos tévére. Ez a készülék pedig a karácsony előtti vásárlási lázban gyorsan készpénzre, azaz kamatmentes személyi kölcsönné konvertálható. Ott pedig, ahol keveseknek jut bejelentett állás, tiszta jövedelem, még a kölcsön is óriási érték karácsony előtt. Azt pedig épp csak megemlítjük: ahol se vagyon, se legális jövedelem, a végrehajtótól sem riadnak meg feltétlenül.
Meglehet, a somogyi eset nem példa nélküli. Rövid böngészés ugyanis rálelni a hirdetési oldalakon olyan új készülékekre, amelyek a telekommunikációs cég kínálatában is megtalálhatók. Sőt, épp olyan tévét is találtunk, mint amit a somogyi szegénysoron árultak. Szinte szóról szóra azonos feltételekkel kínálták ezt a fővárosban: új, számlás, garanciális és húsz százalékkal a bolti ár alatti. Mert ajándékba kapták, és nincs szükség rá – indokolta a hirdető miért adja el az új készüléket. A televízió szinte azonnal elkelt.
Megkerestük a telekommunikációs céget, s megkérdeztük, tudnak-e arról, hogy vannak, akik rászorultságból vagy ügyeskedésből kihasználják az akciójukat. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy egyedi esetekről vagy országos jelenségről van szó. A cég azonban szűkszavú, konkrétumokat nélkülöző válaszában csak annyit árult el: „A szolgáltató saját eszközeivel nem tudja teljességgel kizárni a visszaélést, hiszen nem követi az eszköz sorsát a vásárlást követően.”
- Az iskolakezdést még sikerült megúsznunk személyi hitel nélkül – mondta Gaál Tamás, aki egy Balaton-parti kisvárosban lakik –, a szüleim adtak kölcsön, s novemberre fizettük vissza nekik, ám a karácsony már nekik is nagyobb kiadás, így kénytelenek voltunk a bankunkhoz fordulni. Százezer forintot vettünk föl, mert a három gyerek mellett a nagyszülőknek is kell ajándék, s ennél kevesebből egyszerűen nem lehet megúszni. A harmincas férfi hozzátette, szó sincs rongyrázásról az ünnepek idején, csak egyszerűen kilenc ember ajándéka, valamint az ünnepi menü hat számjegyű összegbe kerül.
- Próbáltunk persze praktikus ajándékokat venni – folytatta Gaál Tamás –, vagyis nemcsak játékokat kapnak a gyerekek, hanem olyasmit is, amit amúgy is meg kellene vennünk. A kisebbik fiú egy anorákot, a lányunk csizmát, a legnagyobb pedig egy melegítőt. Ez együttesen valamivel több mint húszezer forint volt, emellett természetesen azért játékok is kellenek a fa alá, ami még szerény válogatással is újabb húszezer. A szüleiknek háztartási kisgépeket vettek, egymásnak illatszert és könyvet, s körülbelül húszezerből jött ki a karácsonyi menü: hal, hús, köret, néhány üveg sör és bor, valamint üdítő. - Ebből a szempontból jó a nagycsalád – jegyezte meg a balatoni férfi –, hiszen csak szentestére kellett vásárolnunk, mert az ünnep első napján anyósoméknál, a másodikon pedig a szüleimnél ebédelünk, azaz legalább tizenötezerrel beljebb vagyunk. Ja, el ne felejtsem a karácsonyfát, a gyerekek miatt plafonig érő kellett, amit nyolcezerét kaptunk, s néhány díszt is pótolni kellett, vagyis igazából a százezres kölcsön nem lett volna elég, kicsit beletettünk a kosztpénzből is. Még szerencse, hogy a következő fél évben nem várható komoly kiadás, így a legközelebbi iskolakezdésre valamelyest megint egyenesbe jövünk – mondta.
Máshol, ennél jóval szerényebb, mondhatni koldusszegény az ünnep. A miskolci Pém Mihályné önkéntesként folyamatosan segít rászoruló borsodi szegény családokat, noha nekik maguknak sem jut túl sok jövedelem. Hét gyerekük van, igaz, többségük felnőtt, de már gyerekkoruktól megszokták, hogy az anyjuk rajtuk kívül másokat is istápol: ha kell, élelmiszert, bútorokat, tűzifát szerez, vagy pelenkát visz az újszülötteknek. Beszélgetésünkkor lisztet, cukrot, s egy kis szaloncukrot vitt például az egyik kis faluba, Suha Róbertékhez, ahol öt gyerek várja éhesen az ünnepet. A családfő születésétől fogva mozgáskorlátozott, betegségét az egyik gyerek is örökölte: ő, a legidősebb kislány kitűnő tanuló, betéve tudja a verseket, meséket, de betegsége miatt egy diákotthonban él, távol a többiektől, amit elég nehezen viselnek. Az ünnepekre mentő hozza haza, így legalább ilyenkor együtt lehetnek. Máról holnapra élnek, arról nem is álmodnak, hogy legalább karácsonykor bőséges asztal mellé tudnak leülni, s több kerül a fa alá néhány szükséges ruharabnál. Sokáig az is kétséges volt, hogy egyáltalán fát díszíthetnek, de aztán egy adományból sikerült szerezniük. Díszként színes papírból ragasztott karikák kerülnek majd rá, másra nem futja. Amikor nem sikerült fához jutniuk, gallyakat szedtek az erdőben, ezeket csinosítgatták a gyerekek, mintha valódi fa lenne.
Jártunk olyan bodrogközi családnál, ahol nem Barbie babáról vagy fütyülős vonatról ábrándoztak a gyerekek, hanem egy gazdagon megpakolt szendvicsről, mert év közben jellemzően krumplis vagy paradicsomos tészta és kenyér kerül az asztalukra. Sok helyütt most is a cigányok élesztő nélküli kenyere, a vakaró vagy bodag lesz a fő fogás, kis szerencsével talán egy kis pörköltet főzhetnek vagy szalonnát süthetnek ki mellé. De ezen a vidéken nem ritka az olyan család sem – főképp, ha nem jut közmunka valamelyik felnőttnek, vagy lebetegszik a kereső – hogy az ünnepi étel főtt, pirított búzadara, egy kis sóval vagy cukorral meghintve.
