Vereczkei Zsolt az egyetlen sportoló a világon, aki hét egymást követő paralimpián ugyanabban a versenyszámban szerzett érmet. A kifejlett karok és kezek nélkül született sportoló az 1992-es barcelonai, 1996-os atlantai és 2000-es sydney-i játékokon aranyérmes lett, azóta pedig mindig harmadikként zárt 50 m háton a paralimpián. A 2020-as tokiói játékok kvalifikációs időszaka jövőre kezdődik, a 41 éves sportoló még nem tudja, vállalja-e ott is az indulást. A kiváló sportembert pályafutása és emberi tulajdonságai elismeréseként idén Prima Primissima-díjra jelölték. A Népszavának adott karácsonyi interjúból kiderül többek között, hogyan kíván Vereczkei Zsolt a sorstársainak segíteni, és miként oldja meg az étkezést késsel, villával az étteremben.
Peking és London után is úgy volt, hogy visszavonul, ehhez képest a 2016-os riói paralimpián is elindult, és ismét bronzérmes lett. Ezek után mi lesz 2020-ban Tokióban?
Kicsit pontosítanék, nem vonultam vissza, csak gondolkodási időt kértem. Nagyon nehéz egy paralimpiára felkészülni, a rengeteg kemény edzés közben jönnek holtpontok, melyeken az edzőimmel közösen jutottunk túl. Amikor viszont vége lett egy-egy paralimpiának, muszáj volt kipihennem magam, ez hónapokig is eltartott, ilyenkor nyugodtan átgondoltam mindent. Eddig a folytatás mellett döntöttem, de látni kell, hogy nem leszek fiatalabb.
Akkor még aktuálisabb a kérdés, hogy látjuk-e Tokióban?
Jövőre kezdődik a paralimpiai kvalifikáció, edzek, készülök, de a mostani időszak nem annyira intenzív és megterhelő. Jelenleg tényleg nem tudom megmondani, mi lesz, végig tudok és akarok-e csinálni még egy komoly felkészülést, napi két edzéssel.
Mi a titka? Hogyan állja a versenyt olyan sportolókkal, akik lassan a fiai lehetnének? Ráadásul a világ élvonalába tartozók közül szinte Ön az egyetlen, aki a legkeményebb felkészülési szakaszban, két tréning között sem pihenhetett, hanem dolgozni ment.
Az ellenfelek egyre jobbak és erősebbek, idén is előkerültek 16-18 éves tehetségek. Sokat számít a rutin, az évek, rengeteget gyakoroltuk a rajtot és a célba érkezést, a jó benyúlással 50 méteren több hellyel lehet előrébb végezni. Ezen kívül nem szabad besavasodni, amíg a verseny tart, addig tilos „meghalni”, minden fájdalmat ki kell kapcsolni. Az nem baj, ha a célba érkezés után kihúznak a vízből, mert annyira kihajtod magad, de amíg tart a verseny, mindent ki kell adni.
Eddig a lakóhelyén, Baján a kórházban dolgozott.
November 30. óta már nem dolgozom a kórházban, új kihívás előtt állok, támogatómmal, Lugos Rolanddal és munkatársaival olyan alapítványt hozunk létre, amely hozzám hasonlóan fogyatékkal élőknek segít. Ezeket a fogyatékkal élő gyerekeket és fiatalokat fogom elsősorban felkeresni, beszélgetni velük, és megpróbálok segíteni nekik megtalálni azt a területet, ahol a legjobbak, ahol ki tudnak teljesedni. Ha megtalálják az útjukat, akkor hosszú távon támogatjuk őket és a családjukat. Mindenki jó valamiben, nem szabad hagyni, hogy valaki a fogyatékossága miatt csak otthon üljön, hanem vállalja fel önmagát. Óriási lelkesedéssel várom ezt a munkát, nagyon szeretnék segíteni a sorstársaimnak. Sokkal boldogabb az a testi fogyatékossággal élő ember, aki megtalálja a helyét a világban. Mindenkiben van érték, az lesz a feladatom, hogy ezeket kihozzam azokból, akikhez elmegyek.
Az Ön eddigi pályafutását és eredményeit azzal ismerték el, hogy idén jelölték a Prima Primissima-díjra. Hol van ennek az elismerésnek a helye a pályafutásában?
Óriási megtiszteltetés ez, aminek elérésében rengetegen segítettek. Szabó László, a paralimpiai bizottság elnöke, Szerencsi Éva kommunikációs igazgató, a Magyar Úszószövetség, Baja város vezetői, az itteni emberek nélkül nem jutottam volna el idáig. Kaptam egy szobrot, ami az érmekkel megtömött szekrényben nem fér el, ezért az állami kitüntetéseimhez tettem.
Az úgynevezett átlagember számára szokatlan, ha karok nélküli embert lát. Biztos sokan megbámulják.
Nagyon nehéz, amikor megnéznek vagy bántó megjegyzéseket tesznek. Ha valaki normálisan megkérdezi, mi történt velem, nagyon szívesen elmondom, nincs semmi titkolni- vagy szégyellni valóm. A bámészkodókkal nem szabad foglalkozni, de ez megszokhatatlan. Az évek során megtanulja az ember, hogy hamar túltegye magát ezeken az eseteken.
Ön autót is vezet, ezt hogyan tudja megoldani?
Nagyon egyszerűen, van két protézisem, ezek segítségével pont úgy vezetek egy hétköznapi autót, mint bárki más.
Ha nem tapintatlan a kérdés, akkor hogyan eszik késsel, villával?
Meg tudom oldani, villával eszem, ha vágni is kell, akkor az étteremben rendelésnél általában megkérem a pincért, hogy felszeletelve hozza ki a húst.
Ma van karácsony. Hol tölti a szentestét és mi az ünnepi menü?
A rokonaimmal leszek. Baján nem is kérdés, hogy a menü nem lehet más, mint egy finom, igazi bajai halászlé.
