A rabszolgatörvény megszavazásának napján botrány volt a magyar parlamentben, majd este kormányellenes tüntetés zajlott több pesti utcán és a Kossuth téren. A média jó része példátlannak minősítette az eseményeket. Nos, ez érdekes tévedés. 1912-ben ugyanis már történt valami kísértetiesen hasonló.
1912. május 22-én Tisza István grófot, a korábbi miniszterelnököt választották a képviselőház elnökévé. Erre azért került sor, mert az úgynevezett „véderő törvény” megszavazását az ellenzék obstrukcióval kívánta meggátolni, és Berzeviczy Albert, majd Návay Lajos házelnök inkább lemondott, mint hogy az obstrukció letörésére vállalkozott volna. (Gonosz dolog volt ez a szép nevű tervezet, erős irányváltást tartalmazott a háború irányába.)
A közutálatnak örvendő Tisza házelnökké választása volt a híres és máig emlékezetes (Babits által is megénekelt) „vérvörös csütörtök” kiváltó oka. Május 23-án a tüntetők általános választójogot követelve a Parlamenthez vonultak. (Tisza ezt is halálosan ellenezte, mert az ún. Nagy Magyarországon erős létszámfölényben voltak a nemzetiségek.) A vérvörös csütörtökön hat tüntetőt megöltek a rendőrök. Volt 200 sebesült és 300 letartóztatás. Tisza házelnök ezután gátlástalanul letörte az obstrukciót: nem adott szót az ellenzéknek, vita nélkül tette föl szavazásra a véderőtörvényt. Az 1848-as házszabályra hivatkozva rendőrséget hívott az ülésterembe, és kivezettette az ellenzéki képviselőket.
És 1912. június 4-én megszavazták a véderőtörvényt. Eddig a hasonlatosság. A további fejleményekről csak az érdekesség kedvéért: 1912. június 7-én Kovács Gyula kitiltott ellenzéki képviselő az újságírói karzatról (mert volt olyan!) leugorva háromszor rálőtt Tiszára, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Mindketten megúszták. Az elnöki pulpituson állítólag ma is látható a golyó ütötte lyuk.
1913. június 7-én ismét Tisza lett a miniszterelnök. Aztán volt egy háború. Utána, 1918. október 31-én a negyedik Tisza elleni merénylet sikeres volt. Ennek a kiemelkedő magyar politikusnak állította vissza a szobrát a Kossuth térre Orbán Viktor és Kövér László, az 1944. március 18-i állapotnak megfelelően.