Borongós szürke reggel volt, olyan, amikor az embernek ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból. Szerencsére hétvége van, gondoltam, bemegyek a Belvárosba, javában tart már az adventi forgalom. Majd a forralt bor, a finom sültek illata, a fahéjas karácsonyi mézes sütemények csábítása jobb kedvre derít. Aztán jött a hidegzuhany. A buszon összezsúfolódva tolongtunk, valaki rálépett a másik lábára, jókora ribillió kerekedett. Reméltem, majd a vásár hangulata feledteti mindezt, de nem. Két rendőr hangos kiabálással kergetett két ijedt legénykét, mert állítólag látták, ahogyan belenyúltak valakinek a szatyrába…
Innen nézve akár egy szokványos délelőttön is történhetett volna mindez. Nem kell ahhoz karácsony, hogy a reggeli csúcsban a körúti villamosokon a zsebesek igyekezzenek kihasználni a tolongást, a bevásárló központokban minden félórában megszólaljon a hangosbeszélő: vigyázzunk az értékeinkre, a tömegben tolvajok vadásznak a pénztárcákra. Csak a vásárok bejáratánál a betontömbök a „karácsonyiak”.
Nem is egészen alaptalanul figyelmeztetnek az óvatosságra. A napokban egy ismerősöm is pórul járt a körúti villamoson. Amikor az élelmiszerboltban fizetni készült, akkor vette észre, hogy se pénze, se iratai. Azonnal bement a „nyolckerben” a kapitányságra, hogy feljelentést tegyen. Amíg szomorúan az ügyeletes tisztre várt, a mellette ülő népes család megszánta. Mi a baj, kedvesem? – érdeklődött az idősebb hölgy, aztán meghallgatta a történteket, a siránkozást az elveszett iratai miatt. A padon ülők összenéztek, az asszony megpaskolta a kezét: ne szomorkodjon, az a Józsi területe! Másnap reggel a levélszekrényében ott voltak az igazolványok és a pénztárca. Igaz, az utóbbi üresen.
Ha nem vigyázunk, mindenütt „meglopnak”. Nem csak a pénztárcánkat lehet elemelni a tömegben, másként is ki lehet venni a zsebünkből a pénzünket. A piacon a kofák a tavalyihoz képest másfélszeres áron árulják a tojást, a zöldséget, a karácsonyi asztalra szánt menü szinte minden fogása drágább lesz a korábbinál. A nagy karácsonyi leárazások egy része is igazi átverés, az árcédulán szereplő összeg egy hónapja ugyanannyi volt, most csak fölé írtak egy nagyobb számot, hadd örüljünk.
A szabadidőnket is éppen most készülnek ellopni. Hiába bizonygatja a 400 órára kitolt, törvényessé tett túlóra beterjesztője, hogy semmi okunk a pánikra, aki nem akar ilyen sokat dolgozni, annak nem is kell majd. Inkább örüljünk, a több munkáért több pénzt fizetnek, és abból mennyivel jobban élhetünk! Akik ezt nem hitték el nekik, azok morcosan kimentek az utcára tüntetni. Sokan kerestek maguknak egy sárga mellényt, Európa másik felén másoknak ez bejött.
Ilyen körülmények között az ember nem nagyon tud örülni a közelgő ünnepeknek sem. Külföldi vendégem a minap leforrázva jött haza a városi sétájáról. Nem értette, miért olyan komorak mindenfelé az emberek. Miért nincs még egy futó mosoly sem az arcokon?
Hosszú lett volna mindent elmagyarázni. Csak annyit mondtam neki: megeshet, rosszkedvű telünk lesz.