Amilyen rémes volt ez az év, meglehet, végül azt kérem majd a családtól karácsonyra, hogy fizessenek be engem valami Év Embere díjra, esetleg egy kisebb vadnyugati egyetem díszdoktori címére. Kell az egómnak végre valami prompt megerősítés, és persze a díszoklevél sem mutatna rosszul itt, az íróasztalom mellett.
Ez egy létező iparág. Akinek már mindene megvan az arany töltőtolltól a csúcsmobilig, és nincs is más dolga, mint csiszolgatni a különféle menedzserkataszterekben megjelenő profilját, annak könnyen el lehet adni ilyen himihumi díjakat. Tiszta üzlet, egy moderált összeg fejében a kifejezetten e célra létrehozott "Nemzetközi Intézet", esetleg "Akadémia" kiállítja a dúsan kalligrafikus, angol - esetleg latin - nyelvű oklevelet.
Az viszont egy kicsit furcsa, hogy a magyar állam szakszerve hasonló módszerrel próbálja fényezni az egyik legvitatottabb, folyamatban lévő projektjét. Persze készséggel elhisszük, hogy az International Property Awards nemzetközi ingatlanos szervezet belelátja a Dózsa György úti munkagödörbe a majdan ott fényeskedő, pompás Néprajzi Múzeumot, és ezért nem pusztán Európa, hanem gyorsan a világ legjobb beruházásának is minősíti a projektet, néhány körülmény mégis azt támasztja alá, hogy e szervezet kizárólag díjak odaítélésére szakosodott. És valaki bizonyára fizetett is ezért a kitüntetésért, méghozzá közpénzből: a szervezet honlapja legalábbis minden próbálkozásra a fizetés gombhoz kalauzol.
A Néprajzi Múzeum ettől persze még lehet a világ legjobb középülete. Majd, ha felépül. S ha végre kiderül, a látványterven elnagyolt részletek valójában milyen funkcióknak adnak majd otthont, illetve ha nyugtával dicsérhetjük, hogy a rajzokon transzparens és légies épület a valóságban nem lesz olyan, mint a rideg valóvá lett Duna Aréna.
Idő kérdése az egész. Hová ez a türelmetlen rohanás?