Hat év szünet után lehelt életet az ENSZ az elfeledett nyugat-szaharai konfliktus rendezésébe. Genfben újra egy asztalhoz ült Marokkó, Algéria és Mauritánia külügyminisztere, valamint a függetlenségért küzdő Polisario Front képviselői. Ha áttörés nem is történt, a megbeszélések jó hangulatban teltek, jövő év elején újra találkoznak a felek. A tárgyalásokért felelős különleges ENSZ-biztos, korábbi német elnök Horst Köhler abban persze aligha reménykedhet, hogy egy csapásra rendezi a helyzetet, viszont abban igen, hogy kissé felolvasztja a befagyott egyeztetéseket. Hogy valami megmozdult, az is jelzi, a konferencia előtt VI. Mohammed marokkói király „olajágat nyújtva” Algériának a viszony rendezését ajánlotta, Tunézia pedig jelentkezett közvetítőnek. Algírból nem érkezett hivatalos beleegyezés, ugyanakkor az évek óta tetszhalott állapotban működő Arab Magreb Unió ülésének összehívását sürgették. Ha a konfliktus az utóbbi években nem is túl hangos, azért sem a térségnek, sem Európának nem hiányzik a feszültségforrás. Arról nem is beszélve, hogy az ENSZ által fenntartott békefenntartó misszió (MINURSO) évi több mint 52 millió dollárba kerül. Közben pedig Észak-Afrikában is ott legyeskednek a nagyhatalmak is.
„Az Európai Unió szeretné csökkenteni energiafüggőségét Oroszországtól, amire az egyik lehetőség Észak-Afrikában van. Csakhogy tudják ezt Moszkvában is, ezért az oroszok egyre nagyobb részesedést szereznek a líbiai és az algériai olaj - és gázmezőkben” - mondta el lapunk megkeresésére Besenyő János. Az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskolájának docense emlékeztetett, hogy a hidegháború után az oroszok ugyan önkéntesen kivonultak a fekete kontinensről, de egyre inkább visszatérőben vannak, befolyásuk növekszik, például Líbiának, Marokkónak, Egyiptomnak és Algériának is atomreaktort építenek. Rámutatott, pontosan látják ezt Washingtonban is, ám az Egyesült Államok nehéz helyzetbe kényszerült. A Maghreb régió vezetéséért ugyanis Marokkó és Algéria is verseng, szemben állnak a nyugat-szaharai konfliktusban is, ám mindketten Amerika fontos szövetségesei. „Marokkó a Gibraltári-szoros, az Atlanti-óceán kikötői és a terrorellenes harc, míg Algéria ugyancsak a terrorellenes küzdelem és a már említett gazdag olaj - és gázmezők miatt” - magyarázta a szakértő, aki korábban katonaként a MINURSO-ban is szolgált.
Szerinte az eltérő amerikai-orosz érdekek ellenére nem kell attól tartani, hogy a szíriaihoz hasonló, úgynevezett kihelyezett (proxy) háborúra kerülne sor a térségben. „Líbiában ugyan polgárháború zajlik, ám azokat az erőket, amelyek valamilyen módon kötődtek az Egyesült Államokhoz már nagy részt felszámolták” - tette hozzá. A Magreb másik konfliktuszónájában, a Nyugat-Szaharában sem várható összetűzés. Besenyő János rámutatott, hogy Moszkvának nem érdeke a konfliktus kiszélesítése, ebben az ügyben próbálnak semlegesek maradni. A régi szovjet szövetséges, Algéria a mai napig jelentős mennyiségű orosz fegyverzetet vásárol, Marokkó pedig az oroszok legnagyobb foszfátszállítója. „A nyugat-szaharai konfliktus azért élesedik megint, mert az Egyesült Államok megelégelte, hogy a MINURSO majd harminc éve bármiféle eredmény nélkül működik” - fűzte hozzá. A békekonferencia kapcsán a szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy Algériának nincs jogosítványa – és nem is akar - tárgyalni a szaharáviakról, a helyzetet a függetlenségért küzdő Polisario Frontnak és Rabatnak kellene rendeznie.
Kiemelte azt is, Algériának sem érdeke, hogy egy esetleges független Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság terroristafészekké váljon, egyúttal emlékeztetett, hogy a Polisario még soha sem követett el terrorcselekményt, annak ellenére sem, ha ezzel a marokkóiak igyekeznek a szervezetet megvádolni.
„Szaúd-Arábia és Irán befolyása nem jelentős a térségben, Törökország viszont nem is rejti véka alá, hogy birodalomként tekint magára, és szeretne visszatérni Észak-Afrikába” - folytatta a regionális hatalmi helyzet elemzését a Besenyő János. Ugyan a Magreb „Európa kapuja”, a szakértő szerint mégsem lehet az afrikai kontinensen – így Nyugat-Szaharában sem - egységes uniós fellépésről sem beszélni. „Amikor csinálni kellett valamit, mindig összeurópai érdekeket emlegettek. Mikor aztán konkrét üzletről volt szó, hirtelen előkerültek a nemzeti érdekek. Elsősorban a volt gyarmattartó országoké: a franciáké, aztán a belgáké, a németeké, a brité, és akkor már szóba sem jöttek a magyarok” - elevenítette fel missziós tapasztalatait.
A szakértő úgy vélte, hogy a következő ötven évben egész Afrika még fontosabb lesz a nyersanyagok, a demográfiai robbanás, a migráció és a szabadon megművelhető földterületek miatt. Arra figyelmeztetett, hogy az afrikai nyersanyagokért máris megindult a küzdelem, és koránt sem csak az amerikaiak és oroszok között, de rendkívül jelentős szereplővé nőtte ki magát Kína, valamint a már említett Törökország, India, Japán és Brazília. És hogy ez mennyire jó a helyieknek? Besenyő szerint újragyarmatosításról azért nem lehet beszélni, hiszen a történésekben az afrikai államok is partnerek, más kérdés, hogy a korrupció miatt ebből mit lát a lakosság. „Az egyik uniós misszióban szolgáló európai ország békefenntartója látott olyan kifutópályát Kongóban, amely jobb volt, mint bármelyik európai reptéré. Leszállt egy magángép, a helyi hadúr emberei telehordták, majd elszállt. Jelentette az ENSZ parancsnokságnak, mire pár nap múlva figyelmeztették, hogy ez nem rá tartozik, ha biztonságban akar maradni, erről ne beszéljen. Újra megtörtént, akkor komolyabban figyelmeztették, mire inkább a környékre se ment többet” - festette le a korrupt rendszer működését.
