A „liberális demokrácia” kifejezés egyértelműen az Orbán Viktor által használt „illiberális demokrácia” ellentéteként került be a mai hazai közbeszédbe. Szomorú jeleként annak, hogy a demokratikus ellenzék még az eszmék terén is csak a Fidesz kezdeményezéseire tud reagálni, rendszerint egyszerű negációval. Abban az Orbán-rendszer minden kritikusa egyetért, hogy a Fidesz-kormány lépésről lépésre és egyre gyomorforgatóbb módon építi le a magyar demokráciát. De a kívánatos célként, ellenzéki alternatívaként megjelölt liberális demokrácia mind elnevezésében, mind tartalmában legalábbis ellentmondásos.
Ami a liberális jelzőt illeti, a széles közvélemény előtt sohasem sikerült közérthetően tisztázni a liberális szabadságjogok és a liberális gazdaságpolitika közti különbséget. A baloldalon mindannyian egyetértünk a sajtószabadsággal, a bíróságok függetlenségével, a diszkrimináció tilalmával, az emberek elvi egyenlőségével és a többi szabadságjoggal. De ettől még nem kell elfogadnunk a gazdaságban a korlátlan szabad versenyt, a multinacionális cégek erőfölényét, a profit abszolút elsőbbségét a szociális, kulturális és környezeti értékek felett. Már csak azért sem, mert a liberális gazdaságpolitikával járó nagy vagyoni különbségek maguk teremtik meg a súlyos társadalmi egyenlőtlenségeket, és ezzel maguk korlátozzák a szegényebb emberek valódi szabadságát. Hazánkban ráadásul a sajtószabadság lerombolása is úgy kezdődött, hogy a nagy nyugati magáncégek piszkos alkukat kötöttek a Fidesz-kormánnyal. A liberális gazdaságnak önmagában semmi köze sincs a demokráciához, Pinochet szörnyű diktatúrája például a „leghaladóbb” neoliberális gazdaságpolitikára épült.
De a liberális demokrácia nem csak a gazdaságpolitikához való viszonya miatt problematikus. Bár a hazai és a külföldi média gyakran az egykori Vasfüggöny mögött országok állítólagos „elmaradottságával” okolja a mi fiatal demokráciáink megroggyanását, valójában Nyugaton is súlyos gondok vannak a liberális demokráciával. Sajátos módon éppen a két példakép, a két nagy angolszász demokrácia mutat funkcionális zavarokat. Donald Trump megválasztása, a republikánusok és a demokraták közti hideg polgárháború, az USA bel- és külpolitikai döntésképtelensége a politikai rendszer válságát jelzi. Történelme során az Egyesült Államok idővel persze mindig túljutott a politikai válságain, nyilván így lesz ez a jövőben is, de a pozitív változás irányát és esélyét egyelőre nem látni. Az amerikainál is klasszikusabb brit demokrácia pedig azt a Brexitet produkálta, amely nyíltan a politikai elit hazugságaira, árulásaira, cinikus taktikázására épült. Akármi lesz is a játszma vége, a brit liberális demokrácia ebben a kérdésben bizonyosan nem tudja teljesíteni azt a feladatát, hogy egyszerre képviselje a többség akaratát és az ország érdekeit. Orosz hackereket hibáztatni ezért olyan struccpolitika, amely csak megnehezíti az okok tárgyilagos feltárását.
A liberális demokrácia „helyreállításának” ígérete helyett a magyar ellenzéknek az alapvető szabadságjogok érvényesítésért kellene küzdenie. Ezek nagyobb része valóban érvényesült az MSZP-SZDSZ koalíciók alatt, s erre büszkének lehet lenni. De a munkavállalók beleszólási joga, a szakszervezetek méltó szerepe, a szövetkezeteknek a magántulajdonnal való egyenlősége, a valódi oktatási, egészségügyi és kulturális esélyegyenlőség sajnos 2010 előtt is csak a szocialista balszárny vágyaiban szerepelt. A Fidesz-rezsim leghűbb nemzetközi támogatói ma azok a nyugati multik, akiket a balliberális kormányok csábítottak be az országba hatalmas adókedvezményekkel. A devizahitellel szélhámoskodó külföldi bankokat is együtt védte a balliberális és a fideszes kormányzat. Az egyszerű emberek sajnos ezeket a jelenségeket tartják „liberálisnak”. Nyilván méltatlanul, de ennek a közvélekedésnek a megváltoztatása legyen a liberális véleményformálók nemes feladata.
A baloldalnak a szabadságjogokért kell kiállni. Az úgynevezett polgári szabadságjogokért ugyanúgy, mint a munkavállalói jogokért, a közösségi tulajdon és a kisvállalkozások jogaiért, a tiszta és egészséges környezethez való jogért, az esélyegyenlőségért az oktatásban és az egészségügyben. Teljes emberi egyenlősdi nem lehetséges, de az állam elsődleges feladata az egyenlőtlenségek ésszerű mérséklése és az esélyegyenlőség megteremtése legyen. A munkavállalói jogok brutális leépítése és a multik gátlástalan kiszolgálása nyilvánvalóvá teszi, hogy Orbán Viktor gátlástalan neoliberális politikát folytat. A demokratikus ellenzéknek már csak ezért is érdemes újraértelmeznie a liberalizmus hazai jelentését. A baloldalnak pedig nyíltan és egyértelműen a szociális demokrácia értékeit, ethoszát és programját kell hirdetnie és képviselnie. Egy olyan rendszerét, amely egyensúlyt teremt az egyéni érdek és a közjó között, s amely biztosít minden egyéni szabadságjogot addig, amíg az nem sérti mások jogait, beleértve gazdasági kizsákmányolásukat is.
A szociális demokrácia programjának egyértelmű vállalásával a magyar baloldal világossá teheti, hogy miközben mindent elutasít az Orbán-rendszerből, a korábbi kormányok idejéből csak az egyéni szabadságjogokat kívánja helyreállítani. A neoliberális gazdaságpolitika, a multi cégek kiváltsága, a nagybankok állam fölötti uralma nem része ennek a programnak. Az egyszer biztosan megszülető új köztársaság új alkotmányának azt a szociális jogállamot kell megteremtenie, amelynek 1918-ban, 1945-ben, 1956-ban és 1989-ben felcsillanó reményét mindig elvette tőlünk hol a geopolitikai kényszer, hol saját tehetetlenségünk.