A Das Boot című mozifilm immár fogalom. És nem csak azért, mert a Wolfgang Petersen írta és rendezte alkotás minden idők legdrágább német filmje a mai napig. Abszolút klasszikus, igazi műremek, amely a legtöbb háborús filmmel ellentétben nem az intrikákról szólt, hanem a bajtársiasságról egy tengeralattjárón, ahol egy csapat férfi küzd a túlélésért. A mű befejezése ráadásul bitang erős volt: a lebombázott kikötő, az elsüllyedő hajó és a parton eleső legénység látványa egyértelmű üzenet volt a háború értelmetlenségéről.
Petersen filmje 1981-ben került a mozikba, Mind a laikus, mind az egykori tengerész veteránok szemében az etalon háborús film lett. A leghitelesebb. Beszédes, hogy az Egyesült Államokban, ahol nem szokás olvasni a moziban, sokkal többen nézték meg az angol feliratos, németül beszélő verziót, mint a szinkronizáltat. A megalomán Petersen a sikeren felbuzdulva többször hozzányúlt a 149 perces mesterművéhez. A kimaradt jeleneteket felhasználva készített egy háromszor 100 perces minisorozat a BBC-re, majd egy hatepizódos verziót a német tévének, 1988-ban pedig készült egy hatszor 50 perces széria is. Petersen 209 perces rendezői verziója 1997-ben került újra mozikba, majd a 88-as tévésorozatból is összevágtak egy 293 perces „filmet” a 2004-es DVD-kiadáshoz – egyfajta extrának. Azt kell, hogy mondjam: a legjobb a 209 perces rendezői változat, amely hosszú játékideje ellenére végig a csúcson tartja a nézőt. Jeff Goldblumot a Jurassic Parkból idézve: a világ legrosszabb ötleteinek toplistáján első helyen indult a hír, hogy valaki más csinál egy új Das Bootot. Méghozzá tévés verzióban.
– Amikor forgatókönyvíróként a történelmi tényekkel dolgozom, már a kutatás során folyamatosan azon jár az agyam, hogyan, milyen formában és stílusban lehetséges szórakoztatóvá tenni azokat – mondja Tony Saint, az új minisorozat írója és társalkotója, aki a sorozat sajtóeseményén, Tallinban ült le beszélgetni a Népszavával. Hozzátéve: a legnagyobb dilemma, hogy mit higgyen el az ember történelemkönyveknek, mert a teljes igazságot sosem jegyezte le senki.
A Das Boot-minisorozat esetében hátra kellett az írónak lépnie a „tényektől” és el kellett tudnia képzelni a nézők elvárásait, mondja Saint, akinek a nevéhez egy Margaret Thatcher-film (Margaret: A hosszú út Finchley-ig) is kötődik. Amikor a Thatcher-filmet írta, pontosan tudta, hogy a központi figurát mindenki utálni fogja, mielőtt a film elkezdődne, ezért komédiát írt a fiatal politikusnő életéről. Elmondása szerint a Das Boot ennél kockázatosabb ügy volt, egyszerűen azt kellett egyértelművé tennie: amit most a tévében látunk, annak semmi köze Wolfgang Petersen művéhez – amely, mint említettük, számos változatban megfordult már a mozik és a tévék műsorán.
Tehát, az új sorozat esetében egyértelművé kellett tenni: nem remake, de nem is folytatás. Akkor micsoda? Tony Saint azt mondja: egy olyan sorozat, amely a huszonegyedik század nézői igényeinek. Például, ma már elképzelhetetlen, hogy ne legyenek női karakterek egy szériában. Mivel a német tengeralattjárók történetében egyetlen nő sem szolgált, nem lett volna túlságosan bölcs lépés „beleírni” egyet, így úgy döntöttek: a sorozat fele fog csak a tengeralattjárón játszódni, a másik fele viszont a szárazföldön, a francia ellenállásra koncentrálva. Trendi női hősökkel, természetesen: Lizzy Caplan egy partizánvezért alakít, Vicky Krieps pedig egy SS-hez jelentkező fordítót (lévén, hogy büszke franciaországi német), aki – mint egy jó Hitchcock-filmben – naivaként kerül két tűz közé kerül, a másik cselekményszálban a tengeren lévő U-621-en szolgáló testvére miatt. Aki már nem annyira büszke német.
Természetesen most is ott vannak a hősök a tengeralattjárón. Tony Saint szerint azért volt remek húzás, hogy 1942-be helyezte a cselekményt, mert ekkor már vereséget szenvedtek a németek Észak-Afrikában. Akik ilyen vesztésre álló helyzetben szolgálják tovább a hazájukat, azoknak nyilván sok kétellyel kell szembe nézniük – a drámaiság tehát garantált.
