A parlamenti képviselők egy előttük lévő törvényjavaslatból értesültek róla, hogy a kormány több ponton is hozzányúl az államhatárhoz: a magyar-szlovák határvonalat igazítják hozzá egy kétoldalú szerződéssel az Ipoly folyó mentén az elmúlt évek vízrendezései nyomán kialakult valósághoz. A szerződés, illetve a törvényjavaslat egyértelműen bizonyítja, hogy amennyiben arra magyar részről határozott szándék mutatkozik, Szlovákia a határmódosítástól sem zárkózik el a két ország harmonikus együttműködésének érdekében. Ezért is furcsa, hogy abban a térségben, ahol a határvonal – immár bő negyedszázada – a magyar fél hátrányára módosult, a kilencedik éve hatalmon lévő Orbán-kormány semmit sem tesz a jogsértő helyzet rendezése érdekében.
Az ellentmondás feloldása érdekében a független Szabó Szabolcs fordult írásbeli kérdéssel a kormányhoz, azt tudakolva, hogy van-e szándék az Orbán-kabinetben az 1992 óta megoldatlan bősi ügy, vagy legalább a vízpótlás és a határkérdés rendezésére. A válasz nehezen értelmezhető másként, mint hogy ilyen szándék nincs, és a belátható jövőben nem is lesz.
Szabó Szabolcs az írásbeli kérdésben emlékeztet rá, hogy a bősi térségben jogilag rendezetlen az államhatár kérdése. „A Trianoni Békeszerződés 27. cikkének 4. pontja, a Párizsi Békeszerződés 1. cikke 4. a) pontja, illetve az államhatár rendjéről 1956-ban Csehszlovákiával kötött kétoldalú szerződés 2. cikkének (3) bekezdése szerint az államhatár a mindenkori hajózási fővonal, amelytől a folyásirányban jobbra Magyarország, balra pedig Szlovákia területe található. Jelenleg azonban nem az Öreg-Duna medrében, hanem az ún. üzemvízcsatornában van a hajózási fővonal, sok kilométerrel északabbra az eredeti folyómedernél, úgy, hogy a csatorna mindkét partján szlovák területek vannak. A hajózó út áthelyezésével a fent említett nemzetközi szerződések alapján elvileg megnőtt (volna) Magyarország területe, a valóságban viszont a magyar fél a hajózás, a kikötői díjak szedése és sok egyéb szempont szerint is hátrányos helyzetbe került” - írja a politikus, föltéve a kérdést, hogy az ipolyi precedens nyomán ki kívánja-e használni a kormány a szlovák partner együttműködési készségét a bősi ügy rendezésére. A képviselő arra is kitér, hogy a kétoldalú határszerződés mostani módosítás eleve remek alkalom lett volna a téma napirendre vételére, amit azonban az Orbán-kabinet elmulasztott.
Válaszában Cseresnyés Péter, az illetékes innovációs tárca államtitkára előrebocsátja, hogy a kormány elkötelezett a bős-nagymarosi jogvita fenntartható (?) rendezése mellett, majd arra hivatkozik, hogy sajnos az érdemi lépésekhez meg kell várni annak a közös magyar-szlovák hidrológiai modellvizsgálatnak az eredményét, amelyből kiderül, hogy a konfliktus alapproblémáját, a Szigetköz vízpótlását mennyi vízzel, milyen vízszabályozási beavatkozásokkal lehet megoldani. Csakhogy a szükséges modellvizsgálat a valóságban több lépésben, 2005-ben, 2009-ben és 2013-ban már elkészült – az eredmények a világhálón is olvashatóak –, így a kormány is tisztában van vele, hogy a dunai vízhozam legalább 50 százaléknak a régi mederbe terelése nélkül az érintett térség ökológiai leromlását nem lehet megakadályozni. Mellesleg: ha a vízmennyiség fele a régi mederben folyna, és ismét lenne ott értelmezhető hajóforgalom, az a határkérdést is új megvilágításba helyezné.
