Nagykabát, vastag csizma, sapka, éjszakai sötétség. A Kossuth téren már fagypont környékén járt az idő, de a CEU diákjainak eszükben sem volt hazamenni: csütörtök este fél 9-re fórumot hirdettek, hogy megismerjék a szakszervezeti véleményeket a dolgozók számára hátrányos törvénytervezetekről. Kuklin Endre régi ismerősként üdvözölt, amikor az egyetem bezárása elleni múlt szombati tiltakozás után felállított egyik sátorban kerestem a szememmel. A mesterképzésen tanuló leendő szociológussal pár órával korábban a közszféra érdekvédőinek sajtótájékoztatóján találkoztunk, ahol a szervező csapat másik oszlopos tagja, Szíjártó Imre próbálta elmondani, hogy leendő munkavállalóként csatlakoznak a szakszervezetek tiltakozó akcióihoz, ők is kiállnak a dolgozók jogaiért.
Megdöbbentek rajta, hogy a távirati iroda őket egyszerűen kihagyta az esemény beszámolójából, de a közben megérkező Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke csak legyintett a módszerre. Vele készült interjúkat sem közöl időnként a közmédia, ha a kormány egy tárgyalás után nem nyilatkozik – nyugtatta a fiatalokat. A sátrak előtt élénk hangú csoportok beszélgettek angolul, spanyolul, kínáltak bennünket kávéval, gyümölccsel, süteménnyel, szendviccsel, amit a CEU ellehetetlenítése ellen tiltakozó fővárosiak vittek hozzájuk.
Először telefonon keressük meg a szakszervezeteket – sorolta Kuklin Endre a menetrendet, - de többekkel már személyesen is találkoztunk. Azt gondoljuk, a parlamentben most zajló ügyek nem csak a CEU-ról szólnak, hanem rólunk is. Sokan itt akarunk maradni, itt akarunk élni, mi vagyunk a jövő magyar munkavállalói, minket is érint, ha a kormány felháborító módszerekkel átviszi az egyes szakmákra vonatkozó jogszabályok vagy a Munka Törvénykönyve módosítását. Cinikusan, arrogánsan, agresszívan, már a látszatra sem adva kormányoz a Fidesz, ez ellen mi határozottan tiltakozunk – érvelt a diáktársak nevében. A felvetésre, hogy manapság nem divat a fiatalok körében a szakszervezetek mellé állni, magától értetődően felelte, hogy a kormányzati támadások összefüggenek, mindegyik jogokat akar megvonni vagy csorbítani, s ez ellen csak közösen, összefogva lehet eredményt elérni. Újabb fiatalok jöttek, majd akinek dolga volt, kiment a sátorból, ahol gázmelegítővel próbáltak elviselhető hőmérsékletet teremteni. Egy masszív mag végighallgatta, hogy a Kósa Lajos-féle ötletben szereplő 400, évente lehetséges túlóra azt jelentené, hogy 50 héten szombaton is dolgoznának a gyárakban, a kormány gyakorlatilag bevezetné a hatnapos munkahetet. Ennél is felháborítóbbnak nevezte Kordás László a 36 hónapos elszámolási „förtelmet”, amikor három év átlagában kellene meglenni a napi nyolc, heti 40 órás munkaidőnek. Így akkor sem kellene fizetni a munkáltatónak, ha két évig minden szombaton berendelné a munkásait, majd - ha a harmadikban csökken a megrendelés vagy új gyártósort kell felszerelni modellváltás miatt -, hazaküldené őket vagy napi négyórás munkát tudna csak adni nekik például az autógyárban.
Minden évben rosszabb helyzetbe kényszeríti a kormány a dolgozókat, de a legfelháborítóbb a módszer, ahogyan ezt egyeztetések nélkül, képviselői módosítókba bújtatva teszi. Ezért mondja azt a MASZSZ, hogy elég volt – magyarázta a helyzetet a versenyszféra legnagyobb szakszervezeti tömörülésének vezetője.
Az élénken figyelő és nagyon aktív hallgatóság pedig rengeteg kérdéssel bombázta őt és Marosi Jánost, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) budapesti titkárát is, aki azt hangsúlyozta, hogy a hivatalok, iskolák, egészségügyi intézmények technikai dolgozóira is vonatkozna a „rabszolgatörvény” túlóra szabályzata, a tisztviselőktől elvonni tervezett 5 nap szabadság és a félórás ebédszünet munkaidőbe számításának megszüntetése pedig ebben a szférában évi 19 nappal növeli meg a munkával töltött időt.
A diákokat minden részlet érdekelte. Felkészültek, ismerik a kormány javaslatait, átlátják a trükköket, a lyukakat a központi érvelésben, van rálátásuk a nemzetközi trendekre. Például tudni akarták, milyen tanfolyamokat indít az állam a kirúgott tisztviselőinek (nem tudni), a munkaidő elszámolásának német modellje ott miért működik jól, ha itt nem (mert ott a túlórák egy egyéni időbankba kerülnek és a nyugdíjba vonuláskor beszámítják őket a munkával töltött időbe), hogy miként érintik a változások az egészségügyi dolgozókat (nekik sem lesz köteles az állam kifizetni a túlórákat), s mit kellene tenni a szakszervezetek nagyobb létszámáért (sok fiatalnak kellene belátni, hogy csak összefogva lehet eredményt elérni a munkahelyeken is). Szinte bombázták a két érdekvédelmi vezetőt.
Végül a fórum résztvevői abban maradtak, hogy ne egyszeri alkalom legyen az együttműködés, minden olyan kérdésben, amikor a másik jogaiba gázol a kormány, támogatják egymás akcióit. A két érdekvédelmi vezetőre ráragadt a fiatal CEU-csapat lelkesedése, rózsásabb jövőkép hagyta el a fórumsátrat, amikor éjjel tízkor végül feloszlott a csoport. A közelben posztoló rendőrök nyilván nem sejtették, hogy részben az ő dolgozói jogaikról is beszélgettek odabent, de azt biztosan tudták, hogy a fiatalok már csak szombat estig lesznek az Országház előtt. A CEU közössége még október végén döntött úgy, hogy decemberig ad lehetőséget az Orbán-kormánynak az egyetem munkájának folytatását biztosító szerződés aláírására. A méltatlan harc véget ért, de a jövő nemzedékében megmarad a tüske. Meg a biztos tudás és a bátorság is.
