Mikor forgatott először Magyarországon?
1992-ben, mint kameraman egy amerikai tévéfilmmel, de 2009-ben például hat hónapig forgattam a Katedrális című sorozatot, már operatőrként, Budapesten. Aztán ott volt még Tyrant – A vér kötelez... Kvázi, a Mars második évada már az ötödik „otthoni” munkám volt. Érdekes volt megélni, hogy mennyit fejlődött a filmipar és az infrastruktúra. Még a kilencvenes években újdonság volt egy külföldi stáb jelenléte, teljesen új eszközöket kellett beszerezni, de igazából még jó stúdiók sem voltak. De 2009-hez képes is óriási a fejlődés, ma Budapest már világszinten fontos stúdióvárosnak számít.
Meglepődnek, amikor kiderül, hogy remekül beszél magyarul?
A legtöbb esetben, igen. Sem a Tyrant, sem a Mars producerei nem tudták, hogy beszélek magyarul, amikor leszerződtettek. Sosem a nyelvtudásom miatt kerestek meg, hanem a rendezők kértek engem. Aztán, amikor kiderül, persze a producerek mindig örülnek, mert például nem kell külön stábot meg tolmácsot fizetni nekem.
A Mars első évada mennyire befolyásolta, mint vezető operatőrt a folytatásban? Ilyenkor igazodni kell az előzmény atmoszférájához?
Jó kérdés: nem volt megkötés, mert a National Geographic szerette volna, ha a második évad képileg kicsit más, mint az első. Mivel már nyolc évvel a Mars-kolónia megszületése után zajlik a cselekmény, a város sokkal nagyobb, már megjelent egy bányász magáncég is a bolygón, így minden szempontból grandiózusabb vizuális megjelenítést vártak. Ezért vették fel Dee Johnson író-producert, aki korábban a Vészhelyzet című szérián dolgozott, hogy emeljék a feszültséget és a drámaiságot.
A sorozat tudományos alapú, de mégiscsak, nagyrészt fikció. Mennyire tudott fantáziálni a képi világ megalkotásakor?
A NatGeo nagyon szigorú ebből a szempontból, én a Marsot tudományos műnek titulálnám és nem tudományos-fantasztikusnak. Nem sci-fi. A forgatáson végig jelen voltak tudósok és nem tréfáltak. A Korda stúdióban létrehoztunk két focipálya nagyságával megegyező marsi felszínt. Legalább nyolc-tízféle homokot és köveket kellett bemutatnunk, mire hitelesnek minősítették. De például a kolóniákon belül a világításba is beleszóltak: mivel a lakórészek a felszín alatt vannak, a különböző napszakokat másféle fényekkel jelezték és ezeket be kellett építeni a díszletbe. Dee Johnsonnal és a díszlettervezővel közösen hárman alkottuk meg a sorozat vizuális arculatát.
Hol volt a rendező?
Több rendező volt, de ők csak később érkeztek. Nézze: egy mozifilmnél a rendező nagy úr. Egy tévésorozat esetében nem. Itt a producer a főnök.
És mit gondol arról, hogy manapság a tévésorozatok jobbak, mint a mozifilmek?
Egyetértek, a streaming szolgáltatók megváltoztatták a piacot, olyan produkciókat készítenek, melyeket moziban már nem mernek. Ezt a váltást onnan is látom, hogy hosszú éveken keresztül lenézték a mozis operatőrök azokat a kollégáikat, akik tévéztek. Most meg minden nap felhív valaki, hogy megkérdezze: hogyan tudna bekerülni egy sorozatba? Megértem. A nagyköltségvetésű produkciók ma már inkább a CGI, mintsem operatőri munka. Ha „filmezni” akarsz, akkor a függetlenekkel kell dolgoznod, abból meg, ugye, nem lehet megélni.
Operatőrként sokat dolgozott a kultikus X-akták sorozaton. Mesélne erről egy rajongónak?
Hogyne. Én huszonöt évig Kanadában éltem az X-aktákat pedig hosszú ideig Vancouverben forgatták. A harmadik évadban hívtak be helyettesíteni és annyira tetszett a munkám, hogy ott tartottak. Chris Carter-nek elképesztő ötletei voltak, nekünk meg ezt kellett megvalósítani. Akkoriban ez a sorozat olyan sok pénzt hozott a Fox csatornának, hogy effektíve végtelen volt a költségvetése. Nem az volt a baj, hogy nem volt rá pénz, hanem fizikálisan képtelenség volt annyi részt gyártani, amit szerettek volna, méghozzá azzal a kívánsággal, hogy nézzek ki olyan jól, mint egy mozis produkció. Két száz fős stáb volt, heti öt munkanapon tizennégy órákat dolgoztunk kilenc hónapig a negyedik és az ötödik évadon. Irtó mérges volt rám a másik operatőr, mert én voltam felelős egy-egy rész bevezetőjéért. Tehát ha lezuhant egy UFO vagy eltűnt egy repülőgép, akkor azt én vettem fel. Sajnos a hatodik évadban már nem dolgoztam, mert David Duchovny nem akart többé utazni és emiatt a show Los Angelesbe költözött, nekem meg akkor még nem volt zöld kártyám. De idővel lett, mert az X-akták miatt hirtelen mindenki velem akart dolgozni, beindult a karrierem.
Ekkor jött a Smallville.
Igen, az első évadon dolgoztam. A producerek sötét, drámai sorozatot akartak, az írók pedig napfényes sztorit. Mindenki tőlem várta a megoldást. Megoldottam, de nem maradtam több évadra, mert a kihívás után már unalmas lett volna.
Szokott sorozatokat nézni? Vagy elég leforgatni?
A Mars esetében mi kilenc napot dolgozunk egy órányi adáson, egy nap körülbelül hat-hét hasznos percet hozunk létre. Persze, ez nem az, amit a tévében látunk, mert az utómunka során sok minden változik. Szóval, igen, kíváncsi vagyok a végeredményre. Pláne, ha embert érdekli, amit forgat.
Tévés operatőrként hogyan került be a Feláldozhatók 2. stábjába?
A rendező ismert, ő hívott, hogy second unit operatőrként „oldjam meg” az akciójeleneteket: hat hétig dolgoztam rajta Szófiában. Őrület volt, minden nagy akciót nyolc kamerával kellett rögzíteni. Néha dirigálhattam a Stallonét és a Schwarzeneggert is, de elsősorban a robbantásokat kellett filmeznem. Egyszer-kétszer robbantani nem rossz, de negyven napon keresztül már egy kicsit unalmas. Mozifilmek esetében mindig efféle feladatra hívnak, de én sokkal inkább szeretek mesélni, ezért is maradok a sorozatoknál.
Halkan vallom be: nagy kedvencem a Kutyák és macskák. Ott mi dolga volt?
Ez a film rekorder: száztizenkettő napig forgattam, mint second unit operatőr. Sokkal többet, mint a vezető operatőr, mert a mi rendezőnk, Charlie Gibson, aki korábban a Babe-en dolgozott sokkal jobb anyagot adott le, mint a fő rendező. A stúdió végül úgy döntött, hogy a színészekkel is forgassunk mi újra a legtöbb jelenetet.
