Mozart utolsó szimfóniáját nem véletlenül nevezték el a főistenről, Jupiterről, a zenekedvelők. Valóban grandiózus mű, a szimfónia műfaja által kínált kereteket 1778-ban - és még néhány évtizedig - nem lehetett gazdagabb zenei tartalommal megtölteni. Talán ez is magyarázhatja, hogy bár még több mint három évet élt a zeneszerző a komponálása után, több szimfóniát már nem írt. A régi hangszereken játszó Orfeo zenekar kissé elfogultan kezdett hozzá az interpretációjához, de kisebb hibák hamar elmúltak, és a hangzás is kiteljesedett. Talán kissé túl puhának is tűnt, de a karmester működése nyomán a különböző dallamok, szólamok jól érzékelhetően egészítették ki egymást, ha kellett vitatkoztak, ha kellett összesimultak, áttetszővé téve a tétel szerkezetét. Szép volt a lassú tétel, táncolni lehetett volna a harmadik tétel dallamára. A zárótétel azonban az, ami a mű igazi jelentőségét megadja: a rendkívül bonyolult szövésű textúrához hasonlót addig csak Bach volt képes alkotni, például utolsó befejezetlenül maradt művében, A fuga művészetében.
Mozart azonban a klasszicista formai elemeknek is megfelelteti művét, és ismét azt kell mondanunk, a zenekar pontos beszámolót nyújtott a belső összefonódásokról, miközben – mint ahogy a mű előadása során mindvégig – nem feledkezett meg az elsődlegesen feltűnő érzéki tartalomról, egyszerűbben szólva a szép, élvezhető zenélésről sem. Egyet kellett értenünk egyik társunkkal a közönségből, aki a záróhangot követő hirtelen csendbe bekiabálta: brávó. A c-moll mise nagyléptékű alkotás. A Requiemhez hasonlóan – bár csak egy-két tétel erejéig - ez is befejezetlen maradt, maga Mozart is töredékes formájában adta elő Salzburgban. Manapság legtöbbször csak a fenn maradt részeket játsszák, most azonban egy teljessé tett változatot hallottunk. A bachi és händeli mintákat is követő műben jelentős az énekkar szerepe, a Purcell Kórus az évtizedek óta megszokott magas színvonalon látta el feladatát, egységesen, szép tónussal szólt.
Természetesen továbbra is első rangúan játszott a zenekar, kiváló fafúvós szólistákkal, és remekelt az üstdobos itt is. Az énekes kvartett tagjaira nem egyenlő mértékű feladatok jutnak, legtöbbet a két szoprán énekel, a tenor egy tercettben, és a záró Bendictus négyesében kap szerepet, ahol a basszus is szóhoz jut. A minden elemében kiváló előadásból is kiemelkedtek Baráth Emőke megszólalásai, kristálytiszta, gyönyörű szopránja, tökéletes technikája, amellyel a virtuóz futamokat kiénekelte önmagukban is jelentős, megindító zenei élményt adtak. Szutrély Katalin kevésbé nagyszerűen, de lényegileg jól állt helyt áriájában és az együttes számokban, a férfiak is hozták az ide szükséges formát. Megérdemelten szólt a végén a hosszas taps.
Info: Mozart Jupiter-szimfónia c-moll mise
Baráth Emőke, Szutrély Katalin, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt
Purcell Kórus, Orfeo Zenekar, karmester: Vashegyi György
2018. november 15., Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
