Harmincöt éve már annak, hogy a kizárólag Törökország által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság kikiáltotta függetlenségét, és több mint ötven éve, hogy olykor halálos küzdelmet vívnak egymással a szigetért a görög és a török ciprióták. Habár a szögesdrót mára inkább csak mementó Cipruson, a befagyott és egyre inkább elfeledett konfliktus kínos kudarc és csak újabb feszültségforrás az Európai Uniónak. Észak-Ciprus miniszterelnök-helyettesét és külügyminiszterét, Kudret Özersayt a soha véget nem érő tárgyalásokról, az unió felelősségéről és Magyarország szerepéről kérdeztük a törökök által Lefkosának nevezett fővárosban.
- Ennyi év után tudnak még újat mondani egymásnak?
- Az elmúlt ötven év során már eleget vitatkoztunk, minden érvet kimerítettünk, most már jobb lenne nyíltan beszélni. Az utóbbi időben olyan jeleket kapunk a görög ciprusi vezetőktől, hogy nem akarják megosztani az államot, a hatalmat és jólétet velünk. 1964 óta egyedül kormányozzák a Ciprusi Köztársaságot, és ezen nem is akarnak változtatni. Nincs okuk rá, hiszen így is mindent megtehetnek. Ám ha ez az igazság, akkor legyen kimondva! Ez tiszta beszéd lenne. Ha a görög ciprusi vezetők és társadalom nem akar osztozni, akkor egyszerűen nem éri meg időt fecsérelni a föderális megoldás kidolgozására. Jobban tesszük, ha inkább az együttműködés más formáira koncentrálunk, ha előre nézünk, és megpróbálunk konkrét eredményekre jutni!
- Ezek szerint együtt tudnak működni?
- Bizonyos kérdésekben igen. Például 2011-ben egy robbanás miatt a görög ciprióták elektromos hálózata összeomlott, mire mi felajánlottuk, hogy áramot adunk el nekik. Ugyan először haboztak, de végül belementek. Ez persze csak azért történhetett meg, mert szükségük volt valamire, de éppen ezekre a szükségletekre kell építeni. Létezik egy kulturális bizottságunk is, amely templomokat, mecseteket, és más történelmi helyeket ápol és újít fel a sziget mindkét oldalán. Szükség lenne egy bűnügyi bizottságra is, hiszen alapesetben, ha valaki elkövet egy bűncselekményt a sziget egyik felén, és átmegy a másikra, akkor nem lehet megbüntetni. A gyakorlatban, nem hivatalosan bűncselekmények esetében ugyan már történt némi információcsere, és nagyon hasznos is volt. Vagy ki lehetne terjeszteni az együttműködést a turizmusra is, hiszen például a hirdetés is sokkal olcsóbb lenne.
- Mi az Európai Unió felelőssége abban, hogy még mindig itt tartunk?
- Vannak olyan nehézségek, melyeket éppen az Európai Unió teremtett. Ilyen például, hogy a konfliktus egyik szereplőjét anélkül vették fel, hogy feltételül szabták volna a probléma megoldását. Ezek után mégis hogyan lenne elkerülhető, hogy a görög ciprusiak megvétózzanak bármiféle vonatkozó döntést? Az EU többé már nem lehet megbízható, semleges harmadik fél. Jelenleg nincsenek is túl nagy elvárásaink ezzel kapcsolatban. Persze ez változhat, ha a jövőben a döntésmechanizmus is megváltozik, és a tagállamok képesek lesznek nyomást gyakorolni a görög cipriótákra. A múltban történt már hasonló: a gazdasági válság idején az EU beavatkozott a pénzmosás, különösen az orosz pénzek elhelyezése ellen. Tehát ha megvan az akarat, akkor minden lehetséges. Mivel a történések sértették az uniós tagállamok nemzeti érdekeit, képesek voltak megmutatni erejüket. A kérdés csak az, hogy a ciprusi konfliktus kapcsán miért nem teszik ugyanezt.
- Magyarország egyike azon kevés helyeknek, ahol van észak-ciprusi képviseleti iroda. Ilyen jók a kapcsolatok?
- Külügyminiszterként még nem volt hivatalos találkozóm magyar tisztviselőkkel, még csak tárgyalóként volt alkalmam beszélni néhányukkal. Remélem a közeljövőben ez változni fog. Általánosságban azt mondhatom, hogy az uniós tagállamok képviselői nem szívesen nyilatkoznak a török cipriótákkal folytatott találkozókról. Nincs is ezzel semmi gond, nem célunk, hogy miattunk nehézségeik legyenek. Számunkra az a fontos, hogy kifejezhessük magunkat, bemutassuk az álláspontunkat, elmagyarázzuk a pozíciónkat és leszámoljunk az előítéletekkel. Már többször világossá tettük, hogy bárkivel szívesen együttműködünk anélkül, hogy elismerésünket kérnénk. A terrorizmus, az emberkereskedelem, a korrupció és pénzmosás elleni küzdelemben néhány országgal már nem hivatalosan együtt is dolgozunk, és partnereink köre egyre bővül.
- Magyar ENSZ-békefenntartók is állomásoznak a szigeten. Szükség van még rájuk?
- Az ENSZ-békefenntartók szerepe mára rendkívül korlátozott. A ’60-70-es évekkel összehasonlítva a mai helyzetet, egyre többen úgy vélik, hogy már nincs is szükség rájuk. Erre általában azt szokták válaszolni, hogy ha az ENSZ-erők távoznának, akkor vita alakulna ki az ütközőzóna miatt. Csakhogy ez a vita enélkül is zajlik. Nem hiszem, hogy a visszahívásuk fegyveres összetűzéshez vezetne. Egyébként is, ha a két vezető le tud ülni egymással tárgyalni, ha a különféle testületek tudnak egyeztetni kultúráról, bűnözésről, egészségügyről, kommunikációról, akkor ugyan mi szükségünk lenne az ENSZ-re, hogy közvetítsenek? Hogy úgy tegyünk, mintha ők hoznának össze minket? Mikor nélkülük is ugyanúgy összejövünk? Ráadásul ötven év tárgyalás után óhatatlanul mindenki megpróbál „jó pontokat” szerezni a harmadik félnél, akire már nincs is szükség. Az Egyesült Államok most szeretné, ha csökkentenék a békefenntartó erők létszámát és költségeit, és én remélem is, hogy sikerrel járnak.
