A baloldali és liberális választók – joggal – úgy érzik egyre hosszabb ideje, hogy magukra vannak hagyva. A NER világban az ellenzéki pártok megroggyantak, ami részben persze a politikusaik hibája, de legalább annyira Fidesz által kialakított torzított és monopolizált médiatér, illetve lebontott jogállami struktúrák következménye.
Ebben a helyzetben, ámbár a választóktól megérthető óhaj, hogy “fogjanak össze értünk, ne marakodjanak” az egymással konkuráló anti-orbánista pártok, ám ez sokszor nem azért bicsaklik meg, mert a pártemberek önzők vagy ostobák lennének, hanem azért, mert nehéz szintetizálniuk érdekeiket, céljaikat, programjaikat. Nem utolsósorban pedig joggal érezhetik, hogy épp az összefogással csalják meg választóik akaratát.
A jövő évi önkormányzati képviselői és polgármester választáson azonban tényleges lehetőség van arra, hogy sok helyen leváltsa az ellenzék a Fidesz emberét. Budapest nem kér a Fideszből, ezt minden kutatás alátámasztja: ha a fővárosban egy minden erős ellenzéki párt által támogatott jelölt indul Tarlós István ellenében, akkor garantált a sikere. Mindez igaz jó néhány vidéki városra is, Szombathelytől Szegeden keresztül Pécsig lehetne sorolni azoknak a városoknak a listáját, ahol realitás, hogy a Fidesz legyőzhető.
Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a legfontosabb a választók bevonása és legkésőbb februárig annak feltérképezése, hogy kit tartanak a legjobb jelöltnek helyben a baloldali és liberális vagy akár konzervatív, ám a Fidesztől megcsömörlött polgárok. Erre pedig az ideális eszköz az előválasztás.
Az előválasztás nem csodafegyver, de olyan platform, amely rendkívüli előnyöket kínál, mind az Orbán ellenes szavazók melankolikus tömegeinek felrázására, mind pedig az ő megnyerésükre törekvő, érdemi kínálattal, jelölttel rendelkező pártok számára. Hiszen az előválasztással a politika nyitottá válik végre: a döntésben tényleges kompetenciát kapnak a választók.
A részvételi demokrácia irányába elmozduló lépés arra ad ajánlatot, hogy ők mondják meg, kiről hiszik el, hogy helyben képes lebontani a Fidesz világot, ők mondják el, hogy a programok közül melyikkel azonosulnak leginkább. Az ellenzék így képes olyan jelölteket előállítani, akik nem pusztán formális kihívói a helyi Fideszenek, hanem végre annak is tudnak látszani, hiszen érdemi támogatás van mögöttük a választóktól és a pártoktól.
Ráadásként végre az ellenzéki pártoknak is olyan pozíciót ad, ahol nem nyeretlen kétévesnek tűnnek, hanem egymással kooperálni kész, érdemi megállapodásokat tiszteletben tartó, a választókat megszólítani képes alakulatoknak.
Az előválasztás menete az én elképzelésem szerint jóval egyszerűbb és átláthatóbb lehet, mint sokan hiszik. Vegyük a példa kedvéért Budapestet. A fővárosi ellenzéki jelöltek egy regisztrációs kampányba kezdenek, ahol (csak a példa kedvéért) két hét áll a rendelkezésükre, hogy az induláshoz szükséges (megállapodás kérdése, hogy mennyi a példában szereplő szám, az esetleges) kétezer ajánlást begyűjtsék szavazóiktól. Ezután tudni fogjuk, hogy - megint csupán a példa kedvéért - mondjuk négy párt négy jelöltje és egy független jelölt szerezte meg az elégséges ajánlást, tehát ők lesznek a porondon, ők küzdenek meg az antiorbánista, Tarlós-alternatívát kereső választók kegyeiért.
Ezután jöhet az a választókat aktivizáló néhány hetes időszak, amikor minden versenyző igyekszik saját programjáról, személyéről mint a legjobb megoldásról meggyőzni a liberális, baloldali szavazókat. Ám ezt megelőzi egy fontos aktus: az összes kandidáló jelölt és pártjuk vezetői aláírnak egy nyilatkozatot, amelyben az áll, hogy a végső nyertest elfogadják, a javára visszalépnek és minden eszközükkel támogatni fogják.
A kampány lezárása után egy egyhetes szavazási procedúra kezdődik, amelyre teret biztosítanak a pártok irodái, illetve civilszervezetek, különböző közösségi terek is alakulhatnak “voksoló-központtá”. (Sok érv szól így a XXI. században az online szavazás mellett, de ennek biztonságát, az ehhez kapcsolódó szoftvert nagyon gyorsan kellene lefejleszteni, nem szólva arról, hogy gyerekcipőben jár itthon az elektronikus-aláírás, azaz sajnos ennek is mindenképp lenne egy első off-line – személyes megjelenéshez kötött – lépése. )
A lebonyolítás technikai részleteiről nagyon sok és részletes tanulmány készült az elmúlt néhány évben. Ráadásul ott vannak szép számmal a nemzetközi tapasztalatok az USA-tól Franciaországon át Olaszországig. (Nem mellesleg itt a szomszédban – Marosvásárhelyen – az érintett magyar pártok is így választották ki néhány évvel ezelőtt a közös polgármester jelöltjüket.) A szavazócédulákon van egy statement, amelyben a választó kijelenti, hogy célja az ellenzéki jelölt támogatása, a Fidesz gyengítése: ez elősegíti, hogy valóban csak az ellenzéki érzelmű voksolók vegyenek részt az előválasztáson.
Miután megszületett a végeredmény, minden párt beáll az egységes ellenzéki jelölt mögé, és támogatja azt. Ez előnyös a választóknak: így garantáltan legyőzhető Tarlós az “egy-eggyel” küzdelemben; előnyös az ellenzéki pártoknak, nemcsak annak, aki a befutót képviseli, hanem a többieknek is, hiszen potens, felelős politikai entitásként jelenhetnek meg. Ez az út ahhoz, hogy visszaadjuk a választók hitét, mobilizáljuk őket, és minél több ponton a helyhatósági választásokon megtörjük Orbánék hegemóniáját. De az idő szorít: a döntést az előválasztásról még idén meg kell hozni.
Lakmusz ez: ha erre képesek a pártok, képesek nyerni; ha ezt is elszabotálják, akkor marad minden a régiben.