- Ha a falut nézzünk, jobban jártunk, hogy munkához kötötték a segélyezést – mondta Varga András, a félezres somogyi település, Várda polgármestere. – A környezetünkön egyértelműen meglátszik, hogy sokan dolgoznak közmunkában.
A településen hosszú éveken át 30-40 munkanélküli szerepelt a nyilvántartásban, ők rendszeresen 28 ezer forintos segélyt kaptak. Jelenleg hatan tartós munkanélküliek.
- Ők azonban nem is akarnak még közmunkásként sem elhelyezkedni – jegyezte meg a polgármester, aki szerint az érintettek vélhetően feketemunkásként dolgoznak, és alighanem jobban járnak így anyagilag. Merthogy a közmunkáért szakképzettség nélkül még most is csak nettó 54 ezer, szakmunkásként pedig 65 ezer forint jár. Ami persze több mint a 22.800 forintnyi segély – hivatalos nevén foglalkozást helyettesítő támogatás -, de még messze létminimum alatti összeg.
Várdán jelenleg 14-en dolgozhatnak közmunkásként, pedig több dolgos kézre lenne szükség. Akik nem kerültek be a programba, azok jellemzően elhelyezkedtek: a többség Kaposváron vagy a környező falvak vállalkozásainál. Persze a bejárás nehezíti az életüket, de legalább betanított munkásként dolgozhatnak. A megyeszékhelytől messzebb fekvő településeken viszont nehezebb az átjárás a közmunkából a munkaerőpiacra.
– Bele sem merek gondolni, mi lesz, ha még tovább karcsúsítják a közmunkát – jegyezte meg egy dél-somogyi falu polgármestere. – Hivatalosan most is tíz százalék feletti a munkanélküliség, de ha nem variálnék a beosztással, simán a duplája, sőt triplája is lenne. Közmunka nélkül pedig ötven-hatvan százalék. Most is rengetegen kénytelenek segélyből élni, úgy próbálom megcsinálni a beosztásokat, hogy mindenkinek meglegyen a minimális munkaviszonya, hogy legalább a 22800 forintot megkaphassa.
– Írja le nyugodtan: velünk kicsesztek! – harsogta felháborodva egy rinyabesenyői asszony. – El tudja képzelni, hogy hatezer forinttal kevesebbet kapunk, mint tíz éve. Aztán csak körül kell nézni a boltokban, mennyire megdrágult minden. Négy gyerekem van, esküszöm magának, néha csak üres kenyér jut enni nekik, mi meg nézzük őket az urammal. Közmunkát meg nem kapok, mert összevesztem a polgármesterrel, nem rá szavaztam a legutóbb, így nem vesz emberszámba. Hát hogyan lehet engedni, hogy emberek így éljenek?!
– Sohasem hittem volna, hogy várni fogom, hogy gazolhassak – sóhajtott egy másik dél-somogyi faluban Kovács Antalné Ildikó. – Itt szinte senkinek nincs munkája, ezért rotációban kapjuk a közmunkát. Ennek köszönhetően mindenkinek van annyi munkaideje, hogy segélyt kaphat. Abban a néhány hónapban kell összegyűjteni a tüzelő árát, másban nem is tudunk gondolkodni, fillérre ki van számolva minden napunk. Miközben azt halljuk mindenütt, mennyivel nőtt az átlagbér, meg hogy sokkal jobban élünk, mint tíz éve. Hát biztos sokan így vannak, de az ilyen csóró vidékeken, mint a mienk, inkább az egyre nagyobb nyomor látszik.
Juditnak az idén nyárig szerencséje volt, kulturális közfoglalkoztatottként dolgozhatott a művelődési házban. Akkor megszüntették az állását, azóta a foglalkoztatást helyettesítő támogatást kapja: bruttó 110 ezer helyett 22800 forintot.
– A gyerekeknek még el sem mertük mondani, mekkora a baj – mesélte elkeseredetten a harmincas asszony. De azért érzik, hiszen látják, más kerül az asztalra reggelire meg vacsorakor. Még szerencse, hogy a hivatalban tudják, milyen gondokkal küzdünk, s kaptunk egyszeri segélyt, meg tűzifát. A legközelebbi cég, ahol dolgozni tudnék 28 kilométerre van, de nem is ez a baj, ingáznék én szívesen, de borzalmas a közlekedés, hajnalban kellene indulnom és este hét után érnék haza. De lehet, hogy el kell vállalnom, mert így hamarosan összecsapnak a fejünk felett a hullámok. És nekem van érettségim, valamint felsőfokú szakképzésem, mihez kezd itt valaki, akinek nyolc osztálya sincs? Persze sejtem: ugyanúgy vegetál, mint mi. Minket nem mutat a statisztika, csak azt, hogy mennyivel kevesebb a munkanélküli meg a segélyezett.
