Bár pontosan száz éve ért véget, november 11-én, az első világháború ma is formálja életünket - írja a BBC History -, és környezeti perspektívából nézve lesz csak igazán érzékletes 1914-1918 rettenetes öröksége.
A hadiiparnak köszönhetően erdőségek tűntek el és fajok sodródtak a kipusztulás szélére, mindössze négy év alatt. Az oszmán csapatok teljes cédruserdőket vágtak ki Libanonban, hogy a faanyaggal mozdonyokat és mészégető kemencéket fűtsenek. A Kelet-Európában állomásozó német csapatok európai bölények húsát ették, s majdnem kipusztították a lengyel Białowieża-erdőben elő egyik legfontosabb fajt. Egész folyók fulladtak agyagfolyamba, az élelmiszerek eltarthatóságát lehetővé tevő konzervdobozok kedvéért, mikor az európaiak vég nélkül igyekeztek növelni az ázsiai ónbányák kapacitását.
Minthogy a keleti marhavész megfertőzte a jelentős afrikai marhaállományt, hatalmas állattenyésztő telepeket létesítettek Argentínában, amelyek amellett, hogy gondoskodtak az antant fehérje-utánpótlásának zöméről, totálisan átalakították a dél-amerikai pampákat. Az erdőirtást az állati eredetű metán- és széndioxid-felszabadulás megugrása követte, ami később az ózonlyukban és a globális felmelegedésben mutatta meg hatását. Eközben az amerikai és kanadai gabonatermesztők feltörték a félszáraz prérik földjét, ami a következő évtizedekben széleróziót és elsivatagosodást okozott.
Az emberek életét gyökeresen átalakította a nagy háború - és nem csak a 8 millió halott és 20 millió sebesült, testileg és lelkileg is nem gyógyuló sebeket szerző túlélő szempontjából. Tömeges éhezés, menekültválságok és járványok jártak a háború nyomában, az 1918–1919-es spanyolnáthában például világszerte 20–100 millió ember halt meg. De az AIDS terjedése is a világháború és az európai nagyhatalmak műve: a gyarmattartók besorozták, kényszermunka-zászlóaljakba zsúfolták és tömegesen hurcolták a világ különböző pontjaira az afrikaiakat, ami talán a HIV-1 vírust is elszabadította későbbi.
És nem utolsó sorban a mai közel-keleti háborúk is az európai gyarmatosítók első világháborús geopolitikai érdekeivel állnak közvetlen kapcsolatban. Az oszmán kézben lévő Moszul, Bagdad és Baszra ígéretes kőolaj-lelőhelyeihez igazították a brit katonai stratégiát Mezopotámiában. Az energiapolitika volt a hajóereje a Közel-Kelet háború utáni úgynevezett „mandátumokra” darabolásának is a győztes hatalmak részéről, ami egyenes útként vezetett a térség instabilitásához.
