Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek - ezt mondja a jogrend csúcsán trónoló Alaptörvény. De ebben az országban senkit sem érdekel, hogy mi van az alkotmányban; a legkevésbé azokat, akik írták. Ahogy anno Simicska Lajos is azonnal elveszítette (támogatandó) nemzeti nagytőkés jellegét, amikor vitája támadt Orbán Viktorral, éppúgy kell a kultúrharcban akaratlanul a frontvonal rossz oldalára tévedt Prőhle Gergelynek feladnia a pozícióit. Az irodalmi múzeum után most éppen abban az evangélikus egyházban, amelyhez az állam(párt)nak forma szerint semmi köze.
Hogy mi volt Prőhle „vétke”, azt valószínűleg a magyar belpolitika legdörzsöltebb kremlinológusai sem tudnák már megmondani, de a rendszernek, amelyben élünk, valódi vétkekre nincs is szüksége. A formula amúgy ismerős, hiszen utólag azt is nehéz lenne rekonstruálni, hogy mi volt a kivégzett Rajk László vétke. (Mármint a kommunista hatalom szempontjából, mert amúgy a kemény kezű belügyminiszternek, az ÁVO megalapítójának és a kékcédulás választások megszervezőjének volt bűne jócskán. A skizofrén helyzetet tökéletesen jellemzi az állítólag Rajk újratemetésén egy barátja szájából elhangzott, azóta szállóigévé vált mondat: „Szegény Laci, ha ezt látná, de közénk lövetne!”)
A lényeg ugyanis nem a tett, hanem az üzenet: az egyházi elöljáróságtól alighanem búcsúzni kényszerülő Prőhle Gergely hivatalvesztésével a Párt – írhatjuk bátran nagy betűvel, hiszen ténylegesen már csak egy maradt belőle – üzeni az övéinek, hogy nem tűr semmilyen elhajlást, kibeszélést vagy frakciózást. Erre a célra pedig egy bűntelen vétkes sokkal jobban megfelel, mint egy bűnös, hiszen a kommunikáció tartalma valójában az: „bárkivel, bármikor, bármi megtörténhet; mi mondjuk meg, hogy ki és miért hibás”.
És még attól sem kell tartani, hogy mindez túlságosan komplikált. Elég megfigyelni a társegyházak (a katolikus meg a református) prominenseinek, vagy a Professzorok Batthyány Körének a mozgását, hogy lássuk: az üzenet hiba nélkül átment. Mindenki értett belőle, akinek szánták.