A háború földrengése már nem egy trónt süllyesztett el. Eltűnt a Romanovok trónja, Bulgária köztársasággá alakul át. S inog Európa legerősebbnek hitt trónusa, a Hohenzollerneké is. Pedig a Hohenzollernek trónja úgy állott a háború előtt, mint Sión hegye. A katonai szellem átitatta egész Németországot. A német polgárság számára a tartalékos hadnagyi cím volt az eszmények eszménye. A hadseregből kilépő altiszt pedig továbbra is őrizte a német népben a militarizmus tiszteletét. Igaz, hogy a német szocializmus, a német szakszervezeti mozgalom Európa egyik leghatalmasabb tömegmozgalma volt. De nem tudott a békében megküzdeni azzal a militarisztikus szellemmel, amelyet Németországban nem támadott sohasem olyan elszánt forradalmi elkeseredés, mint Oroszországban. Az anyagi nyomorúságnak nem volt meg az a mértéke Németországban, mint Oroszországban.
A német militarizmust, a Hohenzollernek trónját a háború ingatta meg. Nemcsak azért, mert a győztes ántánt követeli II. Vilmosnak, Európa leghatalmasabb katonai kényurának távozását, hanem azért is, mert abban a háborúban, amelyben meggyöngült a német katonai erő, megerősödött a német nép. S a nép keresi a háború okozóit. Látja, hogy ezt az irtózatos háborút jórészt a Hohenzollern-dinasztia idézte elő féktelen hatalmi vágyával. S a felelősség annál erősebben terheli a dinasztiát, mert a háború megindításába a népnek nem volt beleszólása. Ezt a háborút, amelyben népek véreztek, dinasztiák üzengették népeik megkérdezése nélkül.
Évek hosszú szenvedése után eszmélt a német nép arra, hogy a háborúja a militarizmus háborúja volt. A népháborúról szóló ékes frázisok pedig, amelyeket a német nagytőke dúsan szubvencionált lapjai terjesztettek a tömegek között nem voltak egyebek, mint kábítószerek, amelyek-kel enyhíteni akarták ezzel a háborúval járó irtózatos fájdalmat.
Népszava 1918. november 7.
