Ne fogjuk vissza magunkat: a látvány káprázatos. A Virág Judit Galéria alsó, nagy termében a csupa fekete fal és csupa fekete padozat sötétjében professzionálisan megvilágított színpompás képek; vörös kerti utak, lilán-sárgán-zölden torlódó földek, fehér havon világoskék eleven árnyékok.
Perlrott Csaba Vilmos, Czóbel Béla, Boromisza Tibor. „Neósok”, tagjai, esetleg vezérei annak a lázadó, de legalábbis elődeikkel szakító nagybányai festőgenerációnak, akik abban a fontos évtizedben, amelyet a kiállítás címe megjelöl, közlekedtek a szintén kijelölt Partium – Franciaország útvonalon.
Addig példátlan változások következtek be a magyar piktúrában. Még sokáig él Nagybányán a plein air, az igazi impresszionizmus, ahogyan ezt a méltatlanul nem ismert Kádár Géza tavasszal, kerttel, verőfénnyel és finom árnyékokkal teli Nagybánya-tárgyú képei mutatják. Letagadhatatlan a később, sokáig megvetett szecesszió, amelyhez – akárhogy is – majd még a Nyolcak avantgárdjának is lesz köze. Tihanyi Aktok (Táncoló aktok, Aktok a szabadban – az állhatatlanul sokféle cím önmaga jelzi azt a nehezen meghatározható szenvedést és szenvelgést, amelynek képviseletében a Tihanyi-képen kívül az alig ismert Götz B. Ernő Szilváskertje és a méltán ismert-elismert Perlrott-Csaba önarcképe is megjelent.
Rendezői telitalálat, ahogyan három Iványi Grünwald tájkép az egyik sarokban bemutatja és összefoglalja az évtized történetét. A minden sorszám nélküli Nagybányai táj (1908) a puha, vörös, sárga, talán-zöld hegyoldalával, tűnődő házaival békés, derűs, örömteli látkép, olyan, amilyennek a nagybányai piktúrát leginkább ismerjük. A Nagybányai táj I. (1907–1908) házai megformáltak és testesek, a hegyoldalt oldatlan festéknyomok vörös és zöld lombjai borítják. Mondhatni neós vászon, emlékeztet arra a megértésre, amellyel a mester a lázadókat pártfogolta.
A harmadik variáns, a cím szerint Nagybányai táj II. a látványélményt sugalló zárójeles alcím (Lángoló ősz) ellenére már-már színtiszta expresszionizmus. (1908-1909). Hiszen lehetne magyarázat a vörös évszak a lángoló, kopárrá izzott hegyoldalra, de ugyanez nem elég a nem kevésbé hangsúlyos, már-már vad zöld mezők és kék épületfedelek indokaként. Iványi Grünwald csaknem a német Die Brückével egy időben csaknem expresszionista lett.
Nem egyedül. Mert ha tudjuk is, hogy a magyar vadaknak a francia Vadak hatására változott a személete és a művészete, a francia példa követése nem volt automatikus és nem volt kizárólagos Nagybánya új nemzedékénél. Dénes Valéria tépett, mélyzöld lombjait, görcsösen vonagló fekete fatörzseit nehéz a Vadakhoz igazítani, akkor is, ha a vadul expresszionista vászon címe Párizsi parkban. Aminthogy Czóbel romantikusan expresszionista, türelmetlen Parkjának lilásvörös fái, már említett torlódó földjei is igen messzire kerültek a szövetséges Fauves elegánsan lázadó koloritjától.
Dénes Valéria nagyszerű előkubizmusa nem vitatja Dénes expresszionizmusát, ahogyan Párizs követése a legerősebbeknél sosem stíluspedantéria. Ziffer Sándor, akiről előbb-utóbb ki fog derülni, hogy első vonalbeli, szuverén mester – szóval Ziffer valahogy messzi színszabadsággal és ezt nem gátoló formával-perspektívával őrzi, viszi tovább azt aminek a megjelenését Nagybánya tanúja, részese és monográfusa, Réti István a címben idézett szavakkal jellemez. Igaz, ő nagyon ellenkező előjellel érti, hogy új korszak kezdődött, a mester utólag is anarchikus individualizmus korát látja benne, de van ennek a valódi kezdetnek ennél tragikusabb vonatkozása is.
A nem létező folytatás tizenkilenc után. Nézzük csak. Boromisza harsány, plakátüres csikós-gulyás festő lesz Magyarországon, a már a nevében is kimódolt Magyar Képírók Társaságának alapítója. Ziffert itthon leírják, mert folytatja a Romániává lett Nagybányán. A nem alkuvó Tihanyi ereje a kényszerű emigrációban fogy, végül visszajut Párizsba, ahol – ez magánvélemény – kilazult nonfiguratív lesz. A huszonéves korában finom nagybányai tájakat festő Huszár Vilmos a holland konstruktivizmus mestere, minden itthoni hatás nélkül. Pompás, szárnyaló kezdetet látunk a Falk Miksa utcában, amely sosem fejeződhetett be Magyarországon.
