Az Arbeiter-Zeitung írja: A katonai események Szerbiában és Albániában, amelyek külsőleg csak gyönge hátvédektől födözött, szinte harc nélküli visszavonulásnak látszanak, valóságban önkéntes — stratégiai értelemben vett önkéntes — kiürítés jellegével bírnak az elfoglalt és immár politikai okokból kiürítendő területekről.
Hogy milyen körülmények idéztek elő ezt a kiürítést, fölösleges magyarázni, miután azok általánosan ismertek. Csupán azt kell megállapítani, hogy az ellenség különös nyomása nélkül történtek, aki különben összesen 130.000 emberből és gyönge utánpótlásából álló seregével sokkal gyöngébb volna, semhogy a széles hegyi telepen az északalbániai alpesek és a Timok-völgy között a komoly ellentállást elégségesen megtámadhatná. Másrészt pedig nem volna nehéz ezeket a szűk völgyeket, amelyek nagyobb csapateltolásokra tüzérséggel és egyéb eszközökkel alkalmasak, megvédelmezni és ha ez meg nem történik, akkor ez a kiürítés szándékát világosan bizonyítja. A kiürítés fokozatosan történik.
Szerbiában az ellenállási vonalat, először arra a szakaszra vonták vissza, amelyet a Timok és a nyugati Morava határoz meg. Albániában, ahol az olaszok csak lassan nyomulnak utánunk, a Drina- és Mati folyók szakaszára. Ezeknek a szakaszoknak a tartását szintén nem tervezték tartósra, sőt azt kell várni, hogy minden fontos anyag elszállítása után Szerbiában további jelentékeny területeket és Montenegró egy részét is kiürítik.
A bandák tevékenysége, amely az utóbbi időben növekedett és mindenesetre szükségessé teszi, hogy a visszavonulási vonalak biztosítására harci csapatokat fordítsanak, nem komoly veszedelem.
Népszava, 1918. október 24.
