Több mint három hete már annak, hogy Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságírót megölték Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán. Hiába azonban a nyomozás, az állítólagos felvételek a gyilkosságról, és a legalábbis részleges szaúdi beismerés, még mindig sok a homályos részlet a történtek körül. Recep Tayyip Erdogan török elnök ugyan azt ígérte, hogy kedden „tiszta vizet önt a pohárba”, de beszédében nem sok újdonsággal szolgált. A gyilkosság részleteit illetően legalábbis nem mutatott fel új bizonyítékokat, és szóba sem hozta a fent említett perdöntő felvételt. Azt nem lehet mondani, hogy a török elnök finomkodott vagy meghátrált volna, például tartotta magát ahhoz, hogy az újságíró meggyilkolását előre megtervezték. Ugyanakkor nem is rontott rá a szaúdiakra. Továbbra is egyetlen dolog biztos: Dzsamál Hasogdzsi október 2-án bement a konzulátusra, de ki már nem jött élve. Hogy odabent mi történt, miért és hogyan kellett meghalnia, azt egyelőre biztosan nem tudni. És talán soha nem is fog kiderülni.
Miközben a politikai színtéren óvatosan manővereznek a felek, a médiában nem kímélik egymást. Az elmúlt hetekben számos pletyka kapott szárnyra, és míg néhány értesülés igaznak bizonyult, a legtöbbet megcáfolták vagy sosem bizonyítottak. A török sajtóban felmerült például, hogy az újságíró okosórájával rögzítette a veszekedést, amit aztán elküldött kint várakozó menyasszonyának. Később azonban kiderült, hogy internet híján ezt technikailag egyszerűen lehetetlen lett volna megcsinálni. Sokat hallani egy (vagy több) rejtélyes felvétel létezéséről is, amely minden kétséget kizáróan bizonyítja a gyilkosságot. Ilyet azonban egyelőre nem hoztak nyilvánosságra, és amennyire tudni lehet, az amerikai titkosszolgálatoknak sem mutatták meg. Egyes török újságok ugyan brutális részleteket is közöltek kínzásról és a holttest feldarabolásáról, utóbb azonban beismerték, az információk nem első kézből származtak. Ettől a felvétel még létezhet, de eddig hitelt érdemlő forrás nem látta. Hasonló ködösítés zajlik a szaúdi médiában is, hogy mást ne is említsünk a felháborodott tagadástól végül csak eljutottak a részleges beismerésig.
Az ügyet nemzetközileg is óriási figyelem kíséri, az információk forrásai viszont elsősorban törökök vagy szaúdiak, ami nagyon nehézzé teszi az eligazodást a hírek és álhírek, szivárogtatások és pletykák között. Az információs háború ráadásul nem merül ki a Hasogdzsi-ügy körüli adok-kapokban, de egyre inkább politikai dimenziót is kap. A szaúdi sajtó például felemlegeti Törökország kötődését Katarhoz, közben a másik oldalon meg a koronaherceg, Mohammed bin Szalmán „sötét oldalát” bemutató lejárató cikk terjed.
Az egyik fő nézeteltérés Ankara és Rijád között Katar ügyében van. Közel másfél évvel ezelőtt a szaúdiak vezetésével több arab állam blokádot hirdetett meg Katar ellen, mert azzal vádolják Dohát, hogy terrorista szervezeteket támogatnak és együttműködnek Iránnal. Ezek után Törökország volt az első, amely a segítségükre sietett, a katari polcok például csakhamar török árukkal teltek meg. Hogy a diplomáciai nyomást véletlenül se kövesse katonai, újabb török csapatokat is vezényeltek az országba. De „más lóra tettek” az úgynevezett arab tavasz 2011-es kirobbanása után is. Míg Recep Tayyip Erdogan alapvetően üdvözölte a változásokat és támogatta a Muszlim Testvériséget, addig Rijádban az instabilitást látták bennük. A szembenállás azután élesedett ki, hogy Mohammad Morszi 2012-ben megnyerte az egyiptomi választásokat, majd rá egy évre a hadsereg eltávolította őt a hatalomból. Erdogan élesen elítélte a történteket, menedéket nyújtott a terrorszervezetté nyilvánított Muszlim Testvériség egyes tagjainak, közben viszont Szaúd-Arábia komoly összegekkel stabilizálta Fatah esz-Sziszi egyiptomi elnök pozícióját. A rossz viszony 2014-ben odáig fajult, hogy állítólag Szaúd-Arábia és Egyiptom fúrta meg, hogy Törökországot válasszák az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjai közé.
Szíriában ugyanakkor azonos oldalon állnak, mindketten Bassár al-Aszad elnök megbuktatását szeretnék elérni, még ha más érdekek mentén is. A szunnita királyságban az a legfontosabb, hogy útját állják a térségbeli nagy riválisnak, Iránnak, hogy ne tudja kialakítani az úgynevezett síita félholdat. Azt ugyan Ankara sem szeretné, ha Teherán túl nagy befolyást szerezne, de viszonyuk sokkal pragmatikusabb a perzsa állammal. Szíriával szomszédos országként a törökök fő célja mára inkább a kurdok kordában tartása, a biztonsági helyzet rendezése.
Közben az is okozhat némi feszültséget, hogy a térség középhatalmaiként mindketten vezető szerepet szeretnének betölteni, nem csak politikailag, de kulturálisan is. Mivel Szaúd-Arábiában található az iszlám két legszentebb városa, Mekka és Medina, az ország kiemelkedően fontos az iszlám közösségnek, az ummának. De Rijád ezen felül is például vallási oktatással, külföldi mecsetek támogatásával, több milliárd dolláros segélyezési programmal próbálja növelni befolyását világszerte. Ugyanakkor mintha Erdogan is hasonló babérokra törne. Például az egész iszlám világon belül talán ő emelte fel a leghangosabban a hangját az ellen, hogy az amerikaiak Jeruzsálembe költöztették az izraeli nagykövetségüket, vagy a Mianmarból elűzött muszlim rohingyák védelmében.
Az utóbbi időszakban a helyzet geopolitikailag is átrendeződött. Törökország NATO-tag, és a katonai szervezet második legnagyobb létszámú hadseregével büszkélkedhet, ám Rijád is elképesztő ütemben fejleszti haderejét. Különösen Donald Trump megválasztása óta Ankara viszonya viszont megromlott az Egyesült Államokkal, miközben az új amerikai elnök nem is titkolja, hogy Szaúd-Arábiára tekint az egyik legfőbb szövetségeseként a térségben. A Hasogdzsi-esetet kihasználva azonban elképzelgető, hogy Erdogan megpróbál változtatni ezen. Aligha véletlen, hogy a törökök éppen mostanra időzítették a terrorizmus gyanújával letartóztatott amerikai lelkipásztor, Andrew Brunson szabadon bocsátását, amitől azt remélik, hogy rendeződik a viszony Washingtonnal.
A török elnök azt ígérte, hogy a szaúdi újságíró halálának végére járnak, és nem hajlandók fedezni semmilyen gyilkosságot. A tét azonban nagy. Hiszen ha valóban a török sajtóban megjelent forgatókönyv az igazság, akkor végleg sarokba szoríthatják Szaúd-Arábiát. Ez viszont nem biztos, hogy az érdekükben áll. A rejtélyes felvétel létezésének bedobása ugyanakkor önmagában is bizonyítja, hogy Törökország máris játszmát játszik. Elvégre ha van ilyen, akkor rejtegetése halálos csapda, amibe a szaúdiak belesétáltak. Ha viszont nincs, akkor ügyes blöff, amivel javítani akarják pozíciójukat a térségben és az Egyesült Államokkal szemben is.
