Anglia;konzul;

- Konzuli eset

Még a kilencvenes években egy késő este telefonált a brit rendőrség a londoni nagykövetség ügyeletére: találtak egy középkorú, zavarodott, ideges magyar asszonyt, özvegy Pátkainét, a forgalmas M1 autópálya leállósávjában bóklászott, ami köztudottan életveszélyes, ami pedig életveszélyes, az ebben az országban tilos is. 

Nem volt nála sem dokumentum, sem pénz, turistabusszal utazott Skóciából London felé, de angol tudása ezzel végetért. Az asszonyt a járőr Sheffield térségében, a harmincas csomópont pihenőjének büféjébe vitte, kapott szendvicset meg teát, megnézte egy orvos is, nagyjából minden rendben, ott várnak rám, hogy tisztázzuk, amit lehet. Sok minden történt már velem, autóbaleset, halálozások, hamvak őrzése, tolmácsolás műtéteknél, amikor csak az ösztönöm segített a szavak megtalálásánál. 

Szóval ma Sheffield.

Három órával később ott voltam a pihenőhely büféjében, a rendőr már a jegyzőkönyvet írta, londoni kollégái nyomoznak tovább, felhívtam a nagykövetet is, akit nem zavart az éjszakai hívás, megszokta már, kapsz egy karton whiskyt, ha megoldod, mondta. Aztán elindultam özvegy Pátkainéval hazafelé. (De mi van, ha csaló - volt már ilyen -, ha csak megjátszás az egész, és a bűntársai már a lakásomnál várnak? Hosszú vezetések alatt sok minden eszébe jut az embernek.)

Aztán lassan mégis beszélgetni kezdtünk. A fiához utazott Glasgow-ba, aki arra kérte, hogy vigye ki a rejtegetett tartalékait otthonról, hogy önálló vállalkozásba kezdjen, ő javasolta, hogy turistabusszal menjen, az a legolcsóbb megoldás, tiszta víz voltam, tanácsos úr, amíg átjöttünk a határon, mert a fiam írta, hogy itt szigorú az ellenőrzés.

Szerencsére minden rendben ment, de még odafelé ostoba módon elmeséltem a buszon a mellettem ülő asszonynak, hogy miért is utazom, aki megfenyegetett, hogy feljelent, ha nem adom oda a pénz felét. De mi lesz akkor a fiam vállalkozásával? Ez bűnös pénz, mondta az utastársam, nem volt más megoldás, odaadtam, a fiam csalódott volt, de megértette, végülis csakugyan bűnös pénz volt. És ez még mind nem volt elég. Hazafelé az utastársam összebeszélt Lajossal, a sofőrrel, hogy engem tegyenek ki ott, a senkiföldjén, mert ilyen alakokkal nem hajlandó egy levegőt szívni, még a jegyemet is eltépték. Lajosnak sem kellett kétszer mondani, ők még Glasgowban összeszűrték a levet, egyszerűen tehetetlen voltam, talán megérti a tanácsos úr, teljesen tehetetlen. Megértem, feleltem, nagyon is megértem.

Későn értünk haza, Mari főzött vacsorát. Özvegy Pátkainé nálunk aludt, a vendégszobában. Reggel elnézést kért a kellemetlenségekért, megkért, hogy felhívhassa a fiát, de egyetlen szót sem szólt neki az autópályás kalandról. Nagyon szereti őt, ezt mondta a beszélgetés végén, és letette a kagylót. Elvittem őt a buszpályaudvarra, vettem neki jegyet, szendvicset és egy sört, az jót tesz ilyenkor. Kaptam két puszit, végülis ez a munkám, mondtam, és ez így is volt.

Délután egy karton whisky várt az irodámban. Nem a kedvenc márkám ugyan, de azért örültem neki.