Mit gondol a múltról? Hisz abban, hogy egyetlen személyként növünk fel, öregszünk meg, vagy tényleg változunk és létezhetnek különböző inkarnációink?
Ó, hát ez a beszélgetés izgalmasabban indul, mint vártam. De azt kell, hogy mondjam: semmilyen természetfeletti erőben sem hiszek. Nem vagyok vallásos. Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy egyetlen személyiség marad-e az ember egész életében, akkor azt mondom: ez egy elrettentő a kérdés. Leginkább azért, mert ebbe senki sem akar komolyan belegondolni. Illetve, igazán jól mások tudnák megválaszolni, olyanok, akik ismertek egész életedben, vagy legalábbis annak jelentősebb részében. De azáltal, hogy tanulunk és tapasztalunk, folyamatosan változunk.
Néhány évvel ezelőtt úgy nyilatkozott, még gyermeknek érzi magát.
Ezt még mindig tartom. Mindig is tiltakoztam az ellen, hogy valaki azt mondja magáról: öreg. Ezt nem szabad. Különösen azt kérném ki magamnak, ha valaki csak úgy besorolna az épp csak életben lévő, „kellemes nyolcvanasok” közé. Sokkal inkább a kortalanok csoportjába tartozom, aki az unokájával például tökéletesen egy hullámhosszon van. Az egész életemben egy nagy konfliktussal szembesültem: sosem voltam hajlandó vérkomolyan venni a dolgokat. Ott van például a nyelvtan. Miért macerálják az embert, ha valamit nem tökéletesen fogalmaz meg?
Már elnézést, de az angolját Shakespeare-en csiszolta.
Ez igaz. Shakespeare elképesztően fontos nekem. Nem csak most, mindig az volt. Sokszor beszélek arról, pályakezdőként óriási szerencsém volt, hogy az Old Vic Company-hoz kerülhettem. Ez 1957-ben történt, az első profi színpadi produkcióm a Royal Court Theatre-ben volt, ahol Oféliát alakítottam. Aztán 1961-ben meghívtak a Royal Shakespeare Company-ba, ahol mai napig tag vagyok. De, hogy érdemben válaszoljak: az édesapám a nyelvtan megszállottja volt, hozzá képest én egy teljesen irracionális személyiség vagyok.
Ha sms-t írok, vagy ha chatelek, én sem ismerek semmilyen szabályt.
De hát azt nem is lehet másképp! Sajnos én már nem szeretek annyira kütyüzni, egy szembetegség igencsak rontott a látásomon. Azért néha próbálkozom és jókat nevetek azon, amikor elmondják, miket írtam össze.
Ha már témánál vagyunk: mivel idén van a Szerelmes Shakespeare című filmjének a huszadik évfordulója…
A huszadik? Ez sokkoló…
Az is szinte „sokkoló”, hogy nyolc perces játékidővel olyat nyújtott John Madden filmjében, ami Oscar-díjat ért.
A legerősebb emlékem arról a forgatásról: három emberre volt szükség ahhoz, hogy a kosztüm rám kerüljön. Ha ez megvolt, jött még smink, majd egy alap és a főparóka. Ha ennyit dolgoznak rajtad, akkor a minimum, hogy igyekszel a lehető legjobb lenni. Különösen, hogy ebédidőben sem lehetett csak úgy magamra hagyni: mindig valakinek etetnie kellett egy kanállal. Azt hiszem, a kosztüm fogságában egy időre tényleg én voltam Erzsébet királynő.
Igaz, hogy a film kedvéért teljesen felépítették a korabeli Globe színházat? Annak idején azt lehetett hallani, az sokkal több volt, mint egy szokásos díszlet.
Teljesen mérethű és korhű volt. Sokkal autentikusabb volt, mint a színház, amit most Londonban Globe-nak hívnak. A forgatás után hozzám került: miután szétszerelték, David Parfitt producer nekem adta. Terveztem a barátaimmal, hogy újra felépítjük és üzemeltetjük, de a mai biztonsági és tűzvédelmi előírások miatt sosem játszhattunk volna benne.
Hadd kérdezzem meg: komplett díszletépületen kívül tart meg mást is a forgatásai után?
Csak annyit mondok: a férjem egykor szarkának becézett.
Sokadik díját kapta a zürichi fesztiválon. Van még a díjnak helye az otthonában?
Színész vagyok: a díjaknak mindig lesz helye nálam. Elképesztően nagy öröm, amikor az embert elismerik, ezekre a pillanatokra jó emlékezni. Ha egy színész azt állítja, nem érdeklik a díjak: akkor épp szerepet játszik. Méghozzá nagyon rossz szerepet.
Melyik a nagyobb szerelem: a mozi vagy a színház?
Egyértelműen az utóbbi. Azért, mert sokkal nehezebb. Az Antonius és Kleopátrát játszottuk egyszer Anthony Hopkins-szal és éreztem, van egy csodálatos szövegem, aminek nevetést kellene kiprovokálnia. De nem sikerült, egészen a századik előadásig, akkor tényleg robbant. Szóval, a színházban minden este kapsz egy új esélyt a csodára.
Amikor a Red Joan-ban kihallgatja a brit titkosszolgálat, nem jutottak az eszébe a Bond-filmek, amelyekben ön volt M, a kémszervezet feje?
Egyáltalán nem. Minden egyes szerep esetében muszáj a nulláról indulnod. Különösen manapság, amikor rengeteg hasonló film készül. Ha elfelejtesz mindent, akkor van arra esélyed, hogy nem leszel önismétlő, vagy valaki másnak a lenyomata. De elárulok magának egy vicces történetet az MI6-ról, ugyanis civilként jártam ott. Amikor megkaptam M szerepét, meghívtak ebédelni. Mondtam nekik, hogy tudom, hol vannak, kérdeztem, mikorra menjek. Ám ragaszkodtak ahhoz, hogy csak az ő autójuk jöhet értem. Szóval, én tudtam hova kell menni és időre ott is lettem volna, de a titkosszolgálat sofőrje nem találta meg a házat, ahol lakom, így negyvenöt percet késtem.
És volt ott valami érdekes? Mármint a finom ebéden túl.
Lenyűgöző élmény volt. Fel sem fogtam, hogy mi és mennyiféle technika és eszköz áll rendelkezésre. Amit ott láttam, az szinte hihetetlen.
Szóval, a James Bond-filmek mégsem túloznak?
Gondoljon csak bele, milyen technológiára volt szükség, hogy azonosítsák azt a két orosz férfit, akik minden bizonnyal felelősek Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya tavaszi angliai megmérgezéséért. A valóság túllépett a Bond-filmek csodamasináin. Ma már mások az eszközök.
A sorozat talán egyik legszórakoztatóbb pillanata volt, amikor az Aranyszemben azt mondja a Bondot alakító Pierce Brosnannek: egy őskövület, a hidegháború hagyatéka. Önnek ki a kedvenc Bond-színésze?
Erre képtelenség válaszolni. Hogyan is árulhatnám el? Talán annyit sértődés nélkül elmondhatok: nagy rajongója voltam azelőtt is a Bond-filmeknek, hogy bekerültem volna a sorozatba. A férjemmel mindig az elsők voltunk, akik megnéztük Sean Connery-t a szuperkém szerepében. Az én időszakomról annyit elárulok: mind Pierce Bronsnannel, mind Daniel Craiggel élvezetes volt a munka. De nagyon különböző karakterek.
Az új Bond-filmet Cary Fukunaga rendezi, akivel 2011-ben a Jane Eyre-t forgatta. Igaz a legenda, hogy a rendező azzal vette rá a szerepre, hogy azt ígérte: ön lesz a legszexibb nő a filmben?
Erre én így nem emlékszem! De csodálatos volt vele együtt dolgozni. Kár, hogy a Bond 25-ben már nem én leszek M, de azért tizennyolc év alatt nyolc Bond-filmben voltam benne. Nincs mit hiányolnom. Michael G. Wilson és Barbara Broccoli producerek először négy filmre szerződtettek. amikor hosszabbítani szerettek volna velem, mondtam: csak akkor vállalom, ha a jövőben nem kizárólag egy íróasztal mögött kell ülnöm. Aztán a következő rész forgatásánál már utaztunk is Nassauba. Miamiban kellett átszállni és fennakadtunk az amerikai határon: a bevándorlásiak gépe nem tudta szkennelni a sminkesem ujjait. Aztán egy hét múlva, amikor mentünk vissza, azt állították: én annak előtte sosem jártam ott. Mondtam nekik: én nem csak játszom a szerepét, valójában is én vagyok M. De nem nagyon nevettek.
Mit szól ahhoz a pletykákhoz, hogy Bondot meg akarják ölni? Állítólag ezért távozott Danny Boyle a rendezői székből.
Szerintem Bond legyen inkább nő! És akkor én is visszatérnék főgonoszként.
Komoly változások lesznek a való világban, amikor Nagy-Britannia kilép az EU-ból. Ez izgatja?
Hogyne izgatna! Ma jobban nyomasztanak a hírek, mind a kubai rakétaválság esetén. A brexit egy őrültség. Mindent el fogok követni, hogy kulturálisan mindig is Európához tartozzunk.
