Nem érte el a 30 százalékos érvényességi küszöböt a hétvégi, a „keresztény család védelmének” céljából kiírt romániai referendum. A részvétel 20,41 százalékos volt, 3.731.704 szavazó jelent meg az urnáknál, alig 700 ezerrel több, mint ahányan a kezdeményezést aláírták. De nem a kormányon múlott, amely az utolsó száz méteren, amikor már kezdtek sokasodni a mindenféle civil bojkottfelhívások, sürgősségi kormányrendelettel tette kétnapossá a referendumot. A lebonyolításhoz pedig 163,712 millió lejt (11,5 milliárd forint) biztosított.
Az eredmény tekintetében nincs meglepetés, a megjelentek 91,61 százaléka szavazott igennel, csak 6,42 mondott nemet arra. Arról kellett dönteni, hogy az alkotmányban szereplő „a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon” alapszik meghatározásban a házastársak helyett a „férfi és a nő” szerepeljen.
Bár úgy tűnik, győzött a józan ész, a tolerancia és a szekularizáció Romániában, ez a kép kissé idealizáltnak tűnik. Első olvasatra valóban azt üzeni, hogy a román társadalom többsége toleráns, nem kíván részt venni egy, a nyilvánvalóan melegek ellen irányuló jogfosztásban és azt sem szeretné, hogy az egyházaknak akkora befolyásuk legyen a 21. századi társadalomban, hogy alkotmányba tudjanak foglalni bármiféle diszkriminációt. Ez az érvelés azonban kissé sántít, hiszen felmérések sokasága bizonyítja évről-évre, hogy Romániában a melegek az első négy leginkább visszautasított közösség közé tartoznak az AIDS-fertőzöttekkel, a romákkal és a szellemi fogyatékosokkal együtt. Az ország a melegjogok szabályozása terén is rosszul áll, hiszen a melegházasságot törvény tiltja, az együttélésre nincs konkrét jogi keret. A homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetésének tilalmát is csupán a 2001-es diszkriminációellenes törvény rögzítette először. Ez a törvény alkalmazta először esetükben is az Európai Unió jogrendszerét, tette lehetővé számukra a csoportos felvonulásokat és a szabad véleménynyilvánítást. Ezért szervezték az első bukaresti Pride-ot csak 2005-ben, amelyet persze minden évben hangosan ellenez a román ortodox egyház, a szélsőjobb újfasiszta Noua Dreapta/Új Jobboldal pedig rendszerint ellentüntetést szervez, nem egyszer próbáltak rátámadni a Pride résztvevőire. Az alakulat ugyanilyen következetesen és agresszíven lép fel minden magyar ünnepen, minden magyar közösségi megmozdulással szemben is.
A korlátozott melegjogok ellenére az államegyháznak tekinthető ortodox felekezet és a neoprotestáns egyházak kebelén egyre erősödnek a homofób, szélsőjobb mozgalmak, mint amilyen a mostani referendumot kezdeményező Koalíció a családért. Mivel a jelzett jelenség ellen különösebben széles civil társadalmi tiltakozás sem volt eddig tapasztalható, valószínűsíthető, hogy a családrefendum kapcsán tanúsított érdektelenség is inkább a politikum és az egyházak felé küldött lakossági üzenet, mintsem az elfogadás jele. A romániai lakosság alig 10 százaléka bízik a politikai pártokban, a demokratikus jogállam intézményeinek a tekintélye is mélyponton van. Tudják ezt a parlamenti politikai pártok is, nem véletlen, hogy pártként egyikük sem merte sem nyíltan felvállalni az igenek támogatását, s vezető politikusaik is inkább csak maszatoltak a kérdésben, részvételre és lelkiismeret szerinti szavazásra buzdítottak. Ám alig zárultak az urnák, máris megkezdődött az egymásra mutogatás és a kudarc felelőseinek keresése. Most már elhangzik az is, hogy pártvezetői hiba volt kiállni a referendum mellett, mert ezzel szavazókat idegenítettek el. Ám ezek a politikusi bíráló hangok a kampányban hiányoztak, minden bizonnyal annak köszönhetően, hogy maguk is túlértékelték az ortodox egyház társadalmi befolyásolási erejét.
Ugyanez történt a romániai magyar kisebbségi társadalomban is. Az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátorai két kivétellel megszavazták az alkotmánymódosító törvényt, a szervezet részvételre buzdított és lelkiismeret szerinti szavazásra. Kelemen Hunor RMDSZ elnök voksa leadása után azt állította, „Azért szavaztam ma, mert a demokrácia részvételt jelent”. (Magyar civilek sokasága azonban másképpen látta, bojkottra szólítottak, azt is demokratikus állásfoglalásnak tekintették. És az ő szavukat hallgatták meg többen.) Helyettese, Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök volt az egyetlen vezető tisztségben lévő RMDSZ-es politikus, aki a kampány során diszkriminatívnak és homofóbnak nevezte a referendumot, jelezve, hogy nem vesz részt azon. RMDSZ politikusok sora buzdított az igenre, a hagyományos, keresztény család védelmére. Hasonlóképpen tettek a magyar egyházak is, az aláírásgyűjtésben és az igen melletti kampányban is a magyarbarátnak nem mondható ortodox egyház mellé álltak. Az unitárius egyház főjegyzője (püspökhelyettese) egyedüli magyar egyházi vezetőként állt ki a nagyközönség elé azzal, hogy: „Ha valakinek a faji, a nemzeti, a vallási önmeghatározása szabad, akkor a szexuális orientációjára vonatkozó önmeghatározása is az. Ha a hit Isten ajándéka, a nemi identitás és a szexuális orientáció is Isten ajándéka", az embernek szabadnak kell lennie szexuális orientációjának megélésében, kinyilvánításában és megmutatásában is, beleértve a párválasztást, a családalapítást és a házasságot.
A magyarlakta megyék a részvétel tekintetében utolsók lettek. Legkevesebben Kovászna megyében voksoltak, 8,5 százalék, Hargita megyében pedig 11,12 százalék. És ez nemcsak az RMDSZ és a magyar egyházak irányába, hanem Budapest felé is üzenet értékű.
Az Orbán-kormány általában minden határon túli szavazás esetében állást foglal, most visszafogottabb volt. Az nem volt kérdés, hogy mind az RMDSZ, mint az erdélyi egyházak a budapesti „nemzeti kormánynak” akart tetszeni, amikor besorolt az ortodox fundamentalisták mögé, de egyedül Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár buzdított szavazásra Erdélyben. Nagyváradon, egy a helyi püspökökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Soltész úgy érvelt, Európa-szerte az egyik legnagyobb kihívás a demográfia, amire Brüsszel és több ország is a migrációt látta megfelelő megoldásnak, ám egyre többen ismerik fel, hogy ez tévút, ezért szembefordulnak ezzel, és belátják, hogy a megoldást a család, a családok megerősítése jelenti. A magyar állam képviselője gratulált a referendumot kezdeményező Koalíció a Családért csoportnak, hangsúlyozva, hogy „a közös cél összehozta az egyházakat” és a szociáldemokrata pártelnök, Liviu Dragnea szavait idézve állította, ha azért vallási fanatikusnak minősül, mert hagyománytisztelő ember, keresztény, aki szerint a családot egy férfi és egy nő alkotja, akkor vállalja a vallási fanatikus jelzőt is.
Az államtitkár rámutatott, vannak feszültségek Románia és Magyarország között, de vannak olyan kérdések, amelyeket meg tudtak oldani az elmúlt évek, elmúlt hónapok során. És valóban, egyre látványosabban közeledik a bukaresti baloldali és budapesti jobboldali kormány, Bukarest szorgalmasan másolja a budapesti unortodox, illiberális receptet mind a sorosozás, mind a migráció, mind a család kérdésében. Talán az is megelőlegezhető, hogy az érvénytelen, de az igenek többségével zárult homofób népszavazás eredményét ugyanúgy győzelmi zászlóra tűzi, mint tette azt a Fidesz kormányzat a 2004-es kettős állampolgársági és a 2016-os migrációról szóló magyar referendummal.
A Koalíció a családért pedig máris jelezte, folyatja a harcot a „genderideológia” elleni harcot.
