Hallott már híreket meg pletykákat a menesztéséről, főleg a titkárnőktől, akik mindig jólértesültek, de elhessegette őket. Elvégre államtitkár, Kelemen államtitkár úr, a miniszter, más miniszterek, sőt a miniszterelnök bizalmasa.
Ő maga választotta ki a közeli munkatársait, megbízott bennük, őrá is lehetett számítani. Jól ismerte a hivatal működését, az apparátust, amit manapság csapatnak neveznek, tudta, hogy eltemethetnek vagy felemelhetnek ügyeket. Kényes feladatokat is bíztak rá, nem egyszer csak a miniszter és ő tudott a dologról. Bizalmas tárgyalások üzletemberekkel, gyakran külföldi szállodákban, sokszor pénzről, befolyásról, vásárlások, eladások, befektetések. Néha kilenc számjegyű összegek jelentek meg a bankszámláján, Erika meg is riadt, nehogy bajba keveredjél, de ő csak nevetett, ez a munka része, és csakugyan, az összegek el is tűntek.
A korábbi kormányba is beépült, jó szakembernek tartották, két nyelven is beszélt, de soha nem tartozott igazán közéjük, mindig volt egy tüllfüggöny, ami mögé, ahol az igazi vezetők dolgoztak, nem látott be. Ha nagyon érdeklődött, megveregették a vállát, jobb, ha ebből kimaradsz.
Sokszor írt alá szerződéseket, amelyeket nem értett, vagy amikkel nem értett egyet, és ideje sem maradt elolvasni, a miniszter úr kéri, utak, gyárak, épületek, kölcsönök, hitelek, utalások ismeretleneknek, te államtitkár vagy, mondta neki a hivatal jogásza, írd alá, a többi megy a maga útján, nem érthetsz mindenhez. Még nagyobb összegek a számláján, ez már veszélyes, mondta ő a miniszternek.
- Az a veszélyes, amit én annak tartok – felelte a miniszter. Nevettek, barátságos vállveregetés. – A dolgok jól mennek, ez a lényeg. Nem kell mindent észrevenni. Biztonságban vagy. Vegyél egy nagyobb házat, Erika örülni fog.
Megnyugodott. Találtak új házat, nem ott, ahol Erika szerette volna, hanem egy olyan utcában, ahol sok új ismerőse lakott, egyszerűbb így, magyarázta az ingatlanos. Aztán Erika elhagyta.
- Azt mondják, benne vagy csomó gyanús ügyben Az újságban is írnak rólad – mondta.
- Nem vagyok benne semmiben – felelte ő, de nem volt meggyőző. – Utasításokat kapok, végrehajtom, utasításokat adok, végrehajtják. Működik minden.
Egyedül könnyebb is volt, nem kellett beszámolnia, szabadok lettek az estéi, óhatatlanul megismerkedett kedves, fiatal lányokkal, akiket nem érdekeltek gyanús ügyek.
Meglepődött, amikor a miniszter egy reggel bejött, mert nem volt szokása.
- Kicsit sok volt körülötted a piszkos ügy, nem figyeltél eléggé, nyomok maradtak hátra.
- Leváltanak?
- Nem - mondta a miniszter. – Áthelyezünk. Nem kell a cirkusz. Keresünk neked valamit vidéken. Annyi név van már forgalomban, nem tűnik majd fel senkinek.
- És a ház?
- Az nem volt a neveden. – A szokásos, kedélyes vállveregetés. – És az igazság az, hogy soha nem is tartoztál igazán közénk.
Kelemen elköszönt a titkárnőjétől. A folyosón egy munkás már a névtábláját csavarozta le a falról.