Kisbér neve mond még önöknek valamit? A városé, ahol alig egy évvel az első szabad voksolás után a megürült képviselői helyre egyszerűen lehetetlennek bizonyult új honatyát választani, mert az emberek csakazértsem mentek el az urnákhoz. Míg végül a többedik körben a szocialisták előálltak a korábbi - reform-pártállami - honvédelmi miniszterrel, aztán hipp és hopp, hirtelen lett elég szavazó.
Mindez csak arról jutott eszembe, hogy a XV. kerületben a választásra jogosultak 34,3 százalékát ösztönözte voksolásra a lehetőség, hogy polgármestert állíthatnak a városrész élére. Eszemben sincs ünneprontónak lenni, a nyári józsefvárosi fiaskó és a belvárosi zakó után kellett már ennyi sikerélmény Orbán Viktor ellenzékének, de azért ne feledjük, hogy itt a demokraták nem megfordítottak valami fideszes fellegvárat, hanem megőrizték korábbi, erős pozíciójukat. És azt se, hogy a "mindenki egyért, egy mindenkiért (mínusz Munkáspárt)" recept Palotán működött ugyan, de Kőbányán meg nem.
A kérdés tehát továbbra sem úgy vetődik fel, hogy hogyan lehet elrángatni a szavazófülkékbe a híveket, hiszen elmennek azok maguktól is, amiként a fideszéi is. Hanem úgy, hogy mivel lehet rávenni a közügyekben most érdektelenséget tanúsító, a hatalom által konzekvensen félrevezetett, a tájékozódás alternatív lehetőségeivel élni nem hajlandó választói többséget, hogy a saját érdekében figyeljen, mérlegeljen és döntsön.
A jövő évi önkormányzati választásig hátralévő egy év a trendfordításra talán nem elég, de arra igen, hogy az ellenzék legalább Budapesten szavazatokra és mandátumokra váltsa a létező elégedetlenséget. Nincs az a körzet, nincs az a városrész, ahol ne lehetne megtalálni a helyben legfontosabb ügyeket és azokat a hiteles arcokat, akik képviselik őket. És az elkövetkező egy év majd azt is bebizonyítja, melyik politikai erő képes a célért dolgozni, és melyik játszik cinkelt lapokkal. A tét persze nem az örökkévalóság, csak a nagyon is kézzel fogható jelenünk: ha most odalesz Budapest, ebben a büdös életben már nem kapunk újabb esélyt.