Csalán és gyalogakác vette át az uralmat a kőröshegyi régi temető fölött. Néhány sírkő felirata silabizálható csak ki, ha az ember utat tör magának a vadonban, és végiglábal a besüppedt, göröngyös hantokon. A keresett név nincsen köztük, pedig talán senkinek sem jutott eszébe ledönteni a síremléket, még ha csendőr volt is, akinek állították. Elvégre Réti Flórián tiszthelyettes nem tett semmi rosszat, csak épp rosszkor volt rossz helyen, és ez az életébe került.
1929. május 9-ről 10-re virradóan történt a tragédia, Zamárdi és Siófok között, az országút mellett. Réti Flórián, a földvári csendőrőrs parancsnokhelyettese és Béndek József törzsőrmester kerékpáron járőrözött a műút mentén, eredetileg orv-halászokat akartak lefülelni. Hajnali három óra után azonban két csavargóba botlottak, akik Siófok felől érkeztek, és kenyérrel, szardíniával, savanyú uborkával, cigarettával, sőt két üveg pezsgővel voltak megpakolva. Mindez – derült ki később – Vajda Andor vendéglőstől és Schön Károly fűszerüzletéből származott.
Az igazoltatás során nemcsak betörőszerszámok kerültek elő a láthatóan lopott holmi mellől, hanem a két férfi iratai is, amelyekből világossá vált, hogy nem sokkal korábban szabadultak Sopronkőhidáról. Érthető hát, hogy Réti Flórián nem habozott lefogni őket, viszont a szabályzat szigorú utasítása dacára nem volt nála járőrtáska, így bilincs sem. A tőlük elvett zsinegekkel kötözte meg a tolvajokat, majd pedig – és ezzel ismét csak súlyosan megszegte a szabályzatot – elküldte járőrtársát Tóközpusztára kocsiért.
Hogy az ezt követő fél órában pontosan mi történt, azt sosem fogjuk megtudni. Ami biztos, hogy a kiérkező csendőrök a pirkadatban Réti Flórián holttestét találták csak a helyszínen, bicskával összekaszabolták, fejét a saját puskája tusával verték szét. Miközben a kardjával védekezni próbált, ő is ejtett sebeket az ellenfélen: a helyszíntől négy kilométeren át lehetett követni a vérnyomokat, míg végül teljesen elenyésztek.
Talán sosem fogták volna el a gyilkosokat, ha az igazoltatáskor elkobzott papírok közül nem marad Réti Flórián zsebében egy bizonyos Nagy Pál Antal, kétszeresen büntetett baromfi-kereskedő lakáskijelentő lapja. A nyilvántartásbeli fotón látható nagy bajszú, negyvenes férfit Béndek törzsőrmester egyértelműen azonosította, a belügyminiszter pedig ezer pengős jutalmat ígért a nyomravezetőnek. Napokon belül látni vélték a polgárok Nagyot a tapolcai gyorson és egy szegedi kocsmában is; ez utóbbi nyom bizonyult helyesnek, mert alig egy héttel a bűntény után a zentai rendőrség letartóztatta, és súlyos sebeire való tekintettel azonnal befektette a rabkórházba.
Nagy Pál Antal tulajdonképpen hazamenekült, csak épp az otthona ekkor már egy másik országhoz tartozott, és ő maga is szerb állampolgárnak minősült. A jugoszláv állam pedig, bármilyen határozottan követelték is ezt a magyarok, megtagadta a csendőrgyilkos kiadását. A kaposvári törvényszék utasítására a tabi járásbíróság lefolytatta a tanúk kihallgatását, majd a jegyzőkönyveket elküldték Szabadkára – a magyar hatóságok a későbbiekben semmilyen befolyással nem bírtak a per kimenetelére.
A tárgyalásra szinte a bűntett évfordulóján, 1930. május 14-én került sor. Ez az ügy volt az új jugoszláv perrendtartás premierje, első ízben ítélkezett ötfős bírói tanács. De igazán emlékezetessé az ítélet tette a pert: habár a vádirat előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságnak minősítette a tettet, és Nagy Pál Antal elismerte, hogy puskatussal négyszer is a csendőr fejére sújtott, a bíróság helyt adott a vádlott szerb nyelven előadott azon védekezésének, hogy ő valójában csak önvédelemből ütött. Mint mondta, Réti Flórián már akkor verni kezdte, amikor elfogta, mi több, papírjait látva rápirított, hogy "Jugoszláviai vagy? Akkor biztos lopni jöttél" – pedig nem is ő, hanem Pistának nevezett társa volt a tolvaj. Nagy végül öt, a mitrovicai fegyházban letöltendő évet kapott erős felindulásból elkövetett emberölésért.
Nagy, akiről a magyar lapok nem mulasztották el megemlíteni, hogy korábban vöröskatonaként is szolgált, kis híján már szabadult, amikor 1934 tavaszán Pistáról kiderült, hogy Petró Jánosnak hívják. Gödöllőn, véletlenül fogták el a hatgyerekes, 54 éves máriabesnyői parasztembert, aki aztán a bíróság előtt mindössze annyit ismert el, hogy lefogta Réti Flóriánt. De betöréses lopásért, hatósági közeg elleni erőszakért és szándékos emberölésért első- és másodfokon is 15 év fegyházra ítélték.
Réti Flórián bajtársai még Nagy ítélete után fogtak gyűjtésbe, hogy emléket állítsanak a szerencsétlenül járt csendőrnek: síremléket faragtattak neki a kőröshegyi temetőben, a gyilkosság helyszínén pedig egy vörös kőből készült obeliszket emeltettek a gyilkosságot felidéző felirattal. (Pontosabban: a tetthely az országút túloldalán volt, de "ott az emlékkő nem volt elhelyezhető" – írta a Csendőrségi Lapok.)
A bűntény második évfordulóján felavatott emlékmű talán a világháború idején sérült meg és dőlt le – a környéken hónapokig hullámzott a front. Persze az is meglehet, hogy szándékosan rombolták le, mindenesetre a környékbeliek az ötvenes évek végén még látták a félig már a földbe süppedt oszlopot. Amelyet csak 2014 tavaszán kezdtek el keresni a zamárdiak, viszont a legalaposabb kutatás után is csak a talapzatot sikerült megtalálniuk. Végül a Balaton-déliparti vasútfelújítás játszott a kezükre: még azon az őszön, a vasútpálya bazaltos töltése alól, nyolcvan centis mélységből előkerült az obeliszk. 2016. május 15-én avatták újra az eredeti helyén, Zamárdi-Felső vasútállomás közelében.
Igaz, ekkorra Réti Flórián szomorú esete már réges-régen legendássá vált. Legalábbis ezt jelzi, hogy 1992 nyarán egy olvasói levelet közölt a Magyar Nemzet, amelyben a lap székesfehérvári olvasója a rendszerváltás után fellángolt csendőrvitához hozzászólva a csendőrség kollektív bűnössé nyilvánításának bizonyítékaként említi az "1945-ben eltüntetett" emlékoszlop ügyét. Amely őszerinte annak a hősies küzdelemnek a mementója volt, amikor egy csendőr "fegyveres rablókkal vívott tűzharcban vesztette életét".
