Messziről kezdem, úgy talán könnyebb lesz.
A vallóniai Hotton városkában, nagyjából 1300 kilométerre Budapesttől szeptember első vasárnapján néhány perces csúszással kezdődött a reggeli mise. Nem tudni, hogy a sekrestyében tartották fel a plébánost a hívek, vagy eleve késve érkezett a szomszédból (ott is paphiány van, talán több település tartozik hozzá), de az bizonyos, hogy amikor a szentélybe lépett, a kántor már az első éneket játszotta. A hívek énekeltek – volt hely a padokban bőven, de a nyáj felerészben fiatal házasokból és gyerekekből állt, aminek itthon sokan örülnének –, a pap térdet hajtott az oltár felé; nem volt benne semmi furcsa, talán csak a haja tűnt a félhomályban szokatlanul sötétnek és göndörnek. Aztán megfordult, és – olyan volt, mint a marsi éjszaka: fekete. (Vagy ahogyan a párizsi magyar diplomáciai kolónia fogalmazott nemrég, amikor a saját feketéje helyett másik, rendes – azaz fehér - papot kért a pápától: "szerecsen".)
Leginkább keresztények
Csodás, akcentusmentes kiejtéssel mondta végig a szertartást, mintha Franciaországban nőtt volna fel, pedig valószínűbb, hogy inkább Kongóból, vagy valamelyik másik francia ajkú, egykori belga gyarmati területről érkezett. Amiben nem csak az az érdekes, hogy immár a harmadik világ biztosítja Európa lelkipásztor-utánpótlását, hanem az is – és történetünk szempontjából ez a fontosabb –, hogy a fekete kontinensen keresztények is élnek. Nem is kevesen: ha Afrika különféle kiadású vallási térképeire nézünk, azt látjuk, hogy a lakosság többsége északon mohamedán, délen pedig keresztény, ám az északi oldal nagy részét a ritkán lakott Szahara teszi ki, vagyis az afrikaiak nagyobbik hányada Krisztus-hívő. Ezt állítják a statisztikák is: nagyjából 40 százalék a mohamedánok, és 45 százalék a keresztények aránya Afrikában, a többiek valamilyen törzsi vagy egyéb vallást követnek.
A fenti arányt érdemes elraktározni a memóriánkban. A magyar kormány hivatalos álláspontja szerint ugyanis immár Afrika jelenti a legnagyobb migrációs veszélyt, ahonnan már ma is naponta ezrek érkeznek Európába, és hamarosan "több mint 60 millió ember indulhat el, többségük számára az EU jelenti az elsődleges úti célt". Az Orbán-kormány környezetében főleg a Szaharától délre fekvő régióból kiinduló népvándorlással riogatnak (idézzük: "mostanra a szubszaharai térség vált az első számú kibocsátóvá, ők váltják fel a Közel-Keletről áramlókat") – olyan országokkal, ahol minden rendelkezésre álló információ szerint leginkább keresztények élnek. A legtöbb afrikai bevándorló jelenleg is keresztény többségű országokból – Ghánából, Angolából, Kenyából, Dél-Afrikából, Kamerunból – érkezik. Ráadásul, mivel a világ bonyolult, a mohamedán többségű afrikai országokban is sok a keresztény. Egyiptomban például a kereszténység a második legnagyobb vallás, a polgárháború sújtotta Szíriában pedig az utolsó békeévben az arányuk szintén meghaladta a 10 százalékot.
Amikor tehát egy dél felől érkező migráns eléri a magyar határt, és ott (mindenfajta válogatás nélkül) abban az embertelen és aljas bánásmódban részesül, amelynek a kormányunk által nyíltan vállalt elsődleges célja az elrettentés – nos, amikor ezeket az embereket kerítéssel, könnygázzal, fegyverrel, kutyákkal, éheztetéssel stb. igyekszünk visszakényszeríteni oda, ahonnan jöttek, jelentős - legalább 10-30 százalékos - hányadban keresztények előtt zárjuk be a kapunkat és a szívünket, amire semmiféle erkölcsi vagy egyéb felhatalmazása nincs a kormányunknak. Egyfelől azért, mert akik kisebbségi sorból jön keresztényként, az nagy valószínűséggel valamilyen elnyomás elől menekül, és Magyarország – mint szintén a kormány szíves közléseiből tudjuk – menedéket nyújt a világ üldözött keresztényeinek. Másfelől pedig azért, mert a (bármilyen rasszhoz tartozó) keresztényekkel szemben az Orbán-kabinet összes idegenellenes érve megbicsaklik: tőlük biztosan nem kell féltenünk a lányainkat/asszonyainkat vagy a földi javainkat (hiszen ugyanazok a parancsolatok és törvények tartják a "helyes úton" őket, mint az európai keresztényeket), sem pedig a "keresztény kultúrát", amelynek nem az európai, hanem az egyetemes kereszténység a letéteményese.
Hogyan gyűlölhetjük őket?
Utánanéztem, érdeklődtem, beszéltem rendőri és idegenrendészeti illetékesekkel, menekülteket segítő szervezetek vezetőivel – semmi jele, és senki nem tud róla, hogy a határainkhoz érkező keresztényeket másképp fogadná a magát a liberális demokráciáktól most éppen a keresztény jelzővel megkülönböztető magyar állam, mint a (mondjuk) mohamedánokat. Sőt, a helyzet ennél sokkal rosszabb: meg sem próbálja megtudni tőlük, hogy valamely keresztény valláshoz tartoznak-e. Ha pedig valaki keresztényként mégis a magyar határokon belülre kerül, akkor a mi kereszténydemokrata államunk ezt a tényt minden erővel titkolja a magyar állampolgárok elől, a keresztény menekülteket pedig pénzt és fáradságot nem kímélve mihamarabb kizsuppolja – igaz, legalább nyugat felé - az országból, ahogyan az a szabályosan befogadott, majd rejtélyes módon eltűnt kopt családokkal történt.
Aki nem hiszi, ennek is könnyedén utánajárhat: nézze meg az online hírarchívumokban, talál-e róluk híreket, képsorokat a megmenekülésükért keresztvetéssel, misével hálát adó túlélőkről, vagy tudósításokat arról, ahogy a magyar keresztény egyházak (bár bizonyíthatóan megtették, többször is!) átveszik a messziről jött hittestvéreket, hogy gondoskodjanak róluk. Nincsenek ilyen hírek, pedig – ismét hangsúlyozom – a menekültek 10-30 vagy még több százalékáról van szó. Nincsenek, mert szándékosan kiradírozzák őket, mivel nem illenek abba az erőszakkal sulykolt kormányzati narratívába, amely szerint minden menekült rossz arcú és rossz lelkű, idegen vallású potenciális bűnöző; és amely szerint nem az önzés és a gyűlölet fordít minket szembe velük, hanem pusztán a saját kereszténységünk megvédésének szándéka.
Csakhogy, amennyiben a jövevények jelentős hányada keresztény, akiktől még a politikáját évek óta a félelemre építő kormány érvrendszere alapján sincs okunk félni, akkor mi végre bennünk – az Országházban, a médiában, a közbeszédben, a saját lelkünkben - az ellenük táplált indulat? Ha vannak köztük sokan, akik ugyanabban az Istenben, ugyanabban az igazságban hisznek, mint mi, és egyedül a bőrszín, a származás, a rassz különbözteti meg őket tőlünk, akkor hogyan gyűlölhetjük őket?
Akik elfogadják az alkut
Fájdalmas elfogadni – bevallani még inkább –, de ez bizony színtiszta fajgyűlölet. Igen: fajgyűlölő a kormány, ha a félelmeinkre, a kiszolgáltatottságunkra, a zsigereinkben élő történelmi tapasztalatokra építve gyűlöletet kelt bennünk más rasszokhoz tartozó (sokszor keresztény) emberek iránt. Fajgyűlölő (és tökkelütött) Semjén Zsolt, amikor azt állítja, hogy "a baloldal" azért akarja az afrikai menekülteket befogadni, mert arra számít, hogy majd baloldali szavazók lesznek (miért lenne automatikusan baloldali szavazó egy afrikai keresztény?). Fajgyűlölő Harrach Péter, amikor generálisan "a szokásainkat, gondolkodásunkat, ünnepeinket, normáinkat, életformánkat" félti a bevándorlástól (vannak vajon külön afrikai keresztény ünnepek?). Fajgyűlölő Kövér László, amikor azzal riogat, hogy a migráció elvágja "az európai népességet a saját, keresztény civilizációs gyökérzetétől". Fajgyűlölő Orbán Viktor, amikor helyesli, hogy bármi áron visszafordítsák az afrikai menekülteket (köztük keresztényeket) szállító hajókat a Földközi tengeren. (Itt persze pontosítanunk kell: Orbán Viktor valójában nem fajgyűlölő – ő egy elvek és meggyőződések nélküli politikai kalandor, aki saját magán kívül nem hisz semmiben, és aki a liberalizmustól a szocializmusig, a bevándorlástól a külhoni magyarok állampolgárságáig minden ügyben képviselte már annak az ellenkezőjét is, amit most hirdet. Nem rasszista, de amit művel, az rasszizmus, holott jogvégzett emberként pontosan tudnia kell, hogy volt már ebben az országban hivatalos állami ideológia – szintén a kereszténység nevében – a fajgyűlölet; és azt is, hogy mi lett belőle. Ezért az ő felelőssége még sokkal nagyobb, mint azoké, akik hisznek a rasszok közötti alá-fölérendeltségben.) És fajgyűlölők mindazok – kollégák, barátok, családtagok, anyák, apák, férjek, feleségek és testvérek - akár te magad is, kedves magyar testvérem –, akik elfogadják Orbánéktól azt az alkut, hogy nem biztosítanak ugyan színvonalas oktatást, egészségügyet, kultúrát, közlekedést stb., ellenben lopnak, zsarolnak és fosztogatnak, és megvédenek úgymond a migránsoktól, sőt nagylelkűen megengedik, akár még utasításba is adják, hogy gyűlöljük őket.
Ha viszont úgy érzed, hogy te több vagy ennél, és nem mész bele ilyen alkuba; ha tényleg nem vagy fajgyűlölő, és nem vagy vevő olyan ajánlatra, amely valódi, hús-vér emberek ellen buzdít gyűlöletre, cserébe valamiféle elképzelt biztonságért (márpedig minden fajgyűlölő rezsimnek ez az ajánlata a történelem kezdete óta), akkor csak egyet tehetsz: fordulj szembe velük, és mondd meg világosan, hogy nem üzletelsz fajgyűlölőkkel, és mélységesen megveted őket.
Valakinek ki kell végre mondania, hogy nem kérünk ebből – mert rasszizmusból nem épült még soha semmi jó ezen a világon, és mert a kényelmetlen igazság még mindig sokkal jobb a kényelmes hazugságnál.
