Mentegetőznöm kell: a címet plagizáltam, a Facebookon találkoztam vele. Én soha nem lennék ilyen vakmerő, hogy a miniszterelnököt egyrészt levikizzem, másrészt Repülős Gizihez merjem hasonlítani.
A legendás Repülős Gizit utoljára kilencven évesen kapták el lopásért, ez oly mértékű szakmai elkötelezettséget feltételez, amitől szinte szerethetővé vált. Az ötvenes évek elején még voltak belföldi repülőjáratok, így Gizi egy óra alatt ott teremhetett Szegeden, Debrecenben, Pécsett vagy Miskolcon, be-besurrant egy-egy lakásba, és este a szajréval együtt újra hazaért Pestre, bottal üthették a nyomát.
Tényleg nem pimaszkodni akarok, de mintha lennének itt bizonyos rokonvonások miniszterelnök úrral. És nemcsak a repülés iránti vonzalom, ami miatt utóbbi is kiérdemelhetné a „Repülős” előnevet. Hol a hadseregnek vásároltat gépet, hogy maga utazhasson rajta, hol meg a barátja luxusjárgányával furikáztatja magát, aki állami és uniós pályázatok, közbeszerzések segítségével juthatott egyéb javai mellett a potom 17 milliárdba kerülő gép árához. Hogy is mondjam - a kormányfő és Gizi repülése egyaránt kapcsolatba hozható támadható eredetű pénzekkel és értékekkel. Persze a miniszterelnök nem tolvaj, soha életében nem törne be sehová, nyugodtan tessenek beengedni a lakásba, ha a választások előtt megint spontán beköszön a nép egyszerű gyermekeihez. Giziről viszont az mondható el, hogy soha nem dolgozott strómanokkal, a saját két kezével emelt el mindent, szóval mindkettejüknek vannak erkölcsi érdemei.
Aztán Repülős Gizi és Repülős Vi… (bocsánat, mit nem mondok, szóval az ország első embere) abban is hasonlítanak egymásra, hogy nem bírják a kérdezősködő újságírókat. Gizi még nem tudta, hogy simán boldog karácsonyt kell kívánni a faggatózóknak, vagy törvényt hozatni a politikusok magánéletének szentségéről. Amikor utolsó tárgyalása előtt letámadták a firkászok, rájuk förmedt: „Mondják, maguknak nincs nagyobb bűnözőjük?” Speciel volt, de a Parlament folyosóira nem lehet olyan könnyen bejutni, mint a bíróságéra.
Ezzel a Garancsi-féle repültetéssel nem az a fő baj, hogy kétséges, a miniszterelnök feltünteti-e az vagyon- és adóbevallásában. Az országgyűlésről szóló törvény elég pongyolán fogalmaz: nem világos, ehhez az egyszeri luxusrepülés árának kell-e meghaladnia az egyhavi képviselői juttatást, vagy az egész utazássorozatnak. Ha pedig valaki ért a joghézagokban való bujkáláshoz, az éppen a kormány és klientúrája. Az persze nem áll meg, amivel Gulyás miniszter mosdatta főnökét. (Csak barátilag tanácsolnám, kellene legalább még egy „emberarcú” fideszest találni, mert ha ezt az egyet ennyi büdös ügyben tuszkolják előre szagelszívóként, akkor hamarosan neki is elkopik az emberarca.) Gulyás szerint nincs itt semmiféle bevallási kötelezettség, mert a miniszterelnök nem képviselői, politikusi minőségében kapta az ingyen ajándékot.
Nagy kár, hogy amikor az Átlátszó észlelte a „zavaró repülést”, a kormánykommunikációért felelősöknek nem volt idejük igazán egyeztetni. Ezért Havasi Bertalan ijedtében már bevallotta, hogy Orbán rendszeresen utazgat Garancsi gépével, és a sajtó jóvoltából azt is tudjuk, hogy ezzel röpült ki az oroszországi focibajnokságra is, ahol közben Putyinnal is tárgyalt. Hát ha ezt nem politikusi minőségében tette, akkor nagy baj van. Felelősség nélküli magánemberként akár a Lánchidat is eladhatta volna neki, volt már ilyen a magyar történelemben.
A legjobb mégis Hollik István volt, aki azzal hárított, hogy „a barátság így működik”. Szörnyen tüskés figura lehetek, igazi vadember, hogy nekem egyetlen olyan barátom sincs, aki ingyen visz mindenhová. Illetve dehogynem! Egyetlen igaz barátom mégiscsak van. A BKV. Ő már egy ideje térítés nélkül utaztat, akár Orbánt Garancsi. Szóval kár olyan nagyra lenniük.
De az ügy lényege nem ez. Hanem ahogy a folyamat összeáll. Garancsi, Mészáros és a többiek azért nyernek a pályázatokon egy halom pénzt, mert minden önkormányzat és állani szerv tudja róluk, hogy ők az Első Ember barátai. A kormányfőnek oda sem kell szólnia. Legfeljebb egy-két törvényt hozat pl. a focicsapatoknak történő adóátirányításról, a rémült vállalatvezetők „védelmi pénzként” úgyis leginkább Garancsi és Mészáros csapatának címezik, amit lehet. Még ha nem is állunk elő a stróman-szerepek gyanújával, a kedvezményezettek tudják, tartoznak néhány szívességgel. Törlesztenek. Ahogy a történet másik, kevésbé ismert szereplőjének, a korábban az uniós pénzek elosztásáért felelős Homolyának is. Akit viszont a joggal hálás Mészáros Lőrinc nyaraltat a jachtján. Na, éppen ezért kell az Európai Ügyészséghez csatlakozni.
Biztosan mindnyájan ismerjük óvodás korunkból a „Repül a…Repül a…” játékot. Ha az óvónéni olyasmit említett, amelyik tényleg tud repülni, magasra emeltük a karunkat. Lassan le sem érdemes tenni. Nemcsak a miniszterelnök meg a sleppje repülget. Repül a… repül a nemzeti vagyon, repül a… repül a közpénz. Repül a… repül a tisztesség, a jog, az erkölcs, a jóízlés. Repül a… repül a haza, meg ami összetartaná. Mi meg feltartjuk a kezünket.