Komoly kihívást intézett a Konzervatív Párt elé az ellenzéki Munkáspárt, melynek szerdán befejeződött négynapos konferenciája a szilárd egység látszatát keltette. Jeremy Corbyn pártvezető programbeszédének minden egyes mondata után dübörgő taps hangzott el. A holnap a második legnagyobb brit városban kezdődő tory értekezleten talán a helyszín, a rangos Symphony Hall koncertterem segít abban, hogy mindenki ugyanabból a kottából énekeljen. Theresa May-re már a dzsembori nyitánya előtt nyomás nehezedik, hogy a munkáspárti vezetőéhez hasonló, milliókat megmozgató politikai ígéretekkel rukkoljon elő, mint a túlszámlázó közüzemek és a túlfizetett vállalati vezetők megszorongatása.
A Labour-éhez hasonlóan négy napra tervezett és csúcspontját ugyancsak a frontember, Theresa May kormányfő felszólalásával elérő konferencia az utolsó alkalom, amikor a programadó fórum megvitatja a Brexitet, melytől már csak egy fél év választja el a szigetországot. „Az igazság pillanatának” közeledte ellenére furcsa módon csak egy, a hivatalos programfüzetben nem is szereplő „fringe”, peremrendezvény vitatja meg, vajon a brit választópolgárok kapnak-e egy végső lehetőséget a tárgyalások kimenetelének jóváhagyására. Az EU-val kötendő deal elfogadásáról szóló voksot annak ellenére nem támogatja jelenleg a kormánypárt, hogy míg a múlt héten Salzburgban az európai vezetők által elutasított, Donald Tusk, az Európai Tanács elnök által “működésképtelennek” minősített Chequers-tervet a választók mindössze 10-15 százaléka támogatja, legalább 50 százalékuk kívánja a hangját hallatni a Brexit-alkudozások végeredményéről.
Theresa May programbeszédét, mely könnyen bizonyulhat utolsó kormányfői kongresszusi szereplésének, már csak a tavalyi elátkozott felszólalása miatt is felfokozott érdeklődés kíséri. Akármilyen sokat vagy keveset beszél a pártkongresszus a közhangulatot leginkább befolyásoló politikai kérdésről, a Brexitről, vitathatatlan, hogy a helyzet kilátástalannak és megoldhatatlannak látszik. Miközben May elődje, a népszavazást kiíró David Cameron több tízezer fontos gázsikat felvéve járja a világot, egyre egyértelműbbé válik a közemberek számára, milyen kevés érdemi információ alapján kellett meghozniuk döntésüket. A westminsteri parlamenti szituációt nehezíti, hogy a népszavazás eredménye nem pártpolitikai, hanem demográfiai és képzettségi vonalak mentén dőlt el. A képviselők igen jelentős része maradt volna, sőt maradna az Unióban, vagy fogadná el az ún. puha kilépést, az egységes piac és vámunió megőrzésével.
Theresa May ismételten felvetette az elmúlt napokban, hogy ha az Egyesült Királyság iránt kevés “tiszteletet” tanúsító Európai Unió nem fogadja el a kormány által fogcsikorgatva tudomásul vett Chequers-tervet, London megegyezés nélkül csapja be maga mögött az EU ajtaját. A kormányfő szerint egy no-deal az Egyesült Királyság felbomlásához vezetne. Ahogy azonban a chequersi kormányülés után lemondott David Davis, volt Brexit-ügyi miniszter a The Times napilap szerdai számában a levelezési rovatban megjelent írásában hangsúlyozta, May “állandó dobverése” ellenére nem a Chequersben kikristályosodott vízió az egyetlen reális terv a tárgyalóasztalon.
A The Times napilap forrásai szerint az egyre többek által nehéz, makacs tárgyalópartnernek tekintett Theresa May-t kormánya olyan befolyásos tagjai igyekeznek rábeszélni, hogy fontoljon meg egy B-tervet, mint Jeremy Hunt külügyminiszter. A salzburgi kudarc tanulságaiból okulva a sorsdöntő október 18-i EU-csúcsra a Downing Street 10. Körültekintőbben készül fel. Párhuzamosan foglalkozik azonban azzal az eshetőséggel is, ha az EU-val nem sikerül dűlőre jutni. Mint Theresa May a Bloomberg üzleti portál által az ENSZ közgyűléssel egyidejűleg rendezett gazdasági konferencián elmondta, „minden lépést köteles megtenni annak érdekében, hogy a Brexit akkor is siker-sztorivá váljon, ha a legrosszabb forgatókönyv valósul meg”. May körei mellesleg visszautasították a találgatást, mely szerint még idén, másfél éven belül másodszor rendkívüli parlamenti választásra kerül sor.
