Nyolc esztendő óta épül a régi híres Sáros-fürdő helyén a hírhedté vált Gellért-fürdő. Most végre készen áll. Gyógyító erejű vize hajdan sok beteg embernek adta vissza az egészségét és ezután talán még csodálatosabb hatású lesz, hiszen most már a régi parasztos név helyett szentnek a nevét viseli, úgy mint a főváros valamennyi kórháza.
Az új fürdő története valódi pesti történet; rajta vannak a fővárosi közigazgatás legjellemzőbb vonásai: az előrelátás hiánya, a hosszadalmas huzavona, a szertelen pénzpocsékolás és az uralkodó osztály érdekeinek dédelgetése mellett a dolgozó, vagyontalan osztály érdekeinek elhanyagolása.
Negyedszázaddal ezelőtt a Ferenc József-hid építésével kapcsolatos szabályozások szükségessé tették a régi híres, de elavult, kopott Sárosfürdő lebontását. Azóta a fürdő gyógyító hatású vize hasznavétlenül ömlött a Dunába, A főváros 1901-ben megvásárolta az államkincstártól a Gellérthegy északkeleti kiszögellésénél fakadó forrást a hozzá tartozó 4178 ölnyi telekkel együtt 1,050.195 koronáért gyógyfürdő és ezzel kapcsolatos szálloda céljára. Tíz évi halogatás után került csak sor a határozat keresztülvitelére. És azután nyolc év kellett a kivitelhez. Az eredetileg előirányzott költség a tervezgetések során 5.650.000 koronára duzzadt, a megvalósítás során pedig lavina módjára nőtt egészen 17 millióig.
A költségek ilyen horribilis megnövekedésében nagy része vaí az előrelátás hiányának (például szükséges területeket utólag — már az építés folyamán — szereztek meg igen magas áron); de része van benne annak a rendszernek is, amely a főváros vállalkozásainál és különösen építkezéseinél általánosan uralkodik.
Most végre készen áll a Gellért-fürdő. Bódy polgármester szerdán mutatta be a sajtó kép-viselőinek, csütörtökön a kormánynak és a jövő héten már elhelyezkednek benne, már élvezik nagyszerű kényelmét, eleganciáját és kitűnő vizeit... a hadigazdagok. Mert azok számára készült, csak azok fogják használhatni és azok fogják megmenteni az anyagi kudarctól, amely a háborús konjunktura nélkül valószínűleg bekövetkezett volna. Keleti kényelmet, fényűzést sugároz az impozáns épület külseje de még inkább belső berendezése. Fényes lakosztályok, előszobával, külön fürdővel ellátott és minden kényelemmel fölszerelt szobák, impozáns éttermek és szórakozó helyiségek foglalják el az épület nagyobb részét. E mellett azonban a különböző rendszerű fürdőknek és gyógyító berendezéseknek is jut hely bőven.
A természet szintén megtette a magáét: a híres források 24 óránként 2 millió 600 ezer liter 46 fok melegségű vízzel látják el a fürdőt, úgy hogy egy-egy személyre 250 liter vizet számítva, naponként 10.000 ember használhatná az új intézetet. Igen, de csekélységem vagy szegény betegek ide nem jöhetnek. A szállodai szobák ára napi 15—55 korona. Ez még hagyján. De mibe fog itt kerülni a fürdők és gyógyító berendezések használata? Ezt az eddig kiadott prospektusok nem árulják el, de valószínű, hogy 10 koronánál olcsóbban nem igen teheti be az ember a lábát Szent Gellért fürdőjébe.
Helyes-e, hogy a város a gazdagok szükségleteinek kielégítésére alkosson intézményeket? Nem kellene-e ezt inkább a magánvállalkozásnak átengedni? Én azt hiszem, hogy a gazdagok kiszolgálására is lehet községi intézményeket állítani, ha ez jó üzlet, ha ebből a város számottevő jövedelmet szerezhet a közszükségletek kielégítésére. De a közszükségleteket és elsősorban a szegényebb néposztályok szükségleteit kielégíteni el nem odázható kötelesség, amelyet még nagy áldozatok árán is teljesíteni kell. Így például olcsó és ingyenes népfürdőkről gondoskodni a legsürgősebb községi föladatok egyike. (Itt igazán nem szükséges részletezni, hogy miért.)
És Budapest ennek a föladatának a lerovásával — nagyon csekély és nagyon elégtelen kezdéseket leszámítva — még ma is adós, ma, amikor itt pompázik a tizenhétmilliós luxusfürdő. Eredetileg úgy tervezték ezt a fürdőt, hogy népfürdő is lesz mellette: no most, a. luxusfürdő itt áll, fényével kihívja a kitagadott osztályok ellenszenvét és népfürdő nincs. Miért? Azt mondják: a háború miatt. De ha a háború ellenére is elő lehetett teremteni a fényűző berendezéshez szükséges anyagokat, akkor az egyszerűbb népfürdő anyagait ne lehetett volna előteremteni? Ki hiszi ezt el?...
Népszava 1918. szeptember 20.
