Nem túl vidám dolog, de nem tagadható, hogy Gyurcsány Ferenc (és pártja) maradt az orbáni zsarnokság egyetlen potens ellenfele.
Potens, de mégsem hatékony, tehát nem is veszélyes a diktátorra. A gyurcsányi potenciát úgy értem, hogy politikailag tökéletesen képben van, vagyis jól értelmezi a magyar és az európai politikai helyzetet. A teendőket illetően is az ő javaslatai állnak legközelebb a megvalósítandó és megvalósíthatóhoz. Kitűnő szónok, tökéletes vitatkozó („debatter”). Amortizálhatatlannak bizonyult. Mégsem tudja szaporítani hívei számát. Nehéz megmondani miért. Megpróbálom.
Az, hogy a zsarnok és hűbéresei kígyót-békát (sőt mást is) zúdítanak rá, az engem egyáltalán nem zavar. Ezeknek a felvilágosulatlan abszolutistáknak egyetlen szava sem igaz. Akit ők dicsérnek, akit ők pozícióba helyeznek, akinek hűbérbirtokot juttatnak, az biztosan hitvány alak, de többnyire jeles bitang is.
Gyurcsány miniszterelnöki múltjával is csak három komoly bajom van. Ezt a hármat sohasem hányják a szemére, mert mindhárom esetben nagy szívességet tett a mostani kormányfőnek. Az első helyrehozhatatlan hiba a Grippen-ügy föl nem deríttetése volt. A második is kicsit érinti az erősen vesztegetés-gyanús orbáni repülőgép beszerzést: a legfőbb ügyész helyetteseként hagyta Polt Pétert működni, ahelyett, hogy kipenderítette volna. A harmadik kapitális melléfogás a 2006-os hugyos forradalom „humánus” kezelése volt. Jóllehet ez a három nemcsak Gyurcsány tévedése, nagy „segítséget” kapott akkori pártjától és annak bukott miniszterelnökétől, akinek a helyébe éppen ő lépett. Lehet, hogy teljesen meg volt kötve a keze, mégis számomra nem egyértelműen biztos, hogy ilyen vagy ehhez hasonló gigantikus baklövéseket nem követne el újra. Győzködöm magam, hogy nem, nem, de csak akkor hinnék magamnak, ha legalább most nyilvánosan gyónna. Nem teszi, mert azt gondolja, hogy nem lenne népszerűbb. Talán igaza van, de mégiscsak ezen a három szennyes lépcsőfokon kapaszkodott a hatalomba a gyenge kis felcsúti jobbszélső. Sajnos, komoly felfogásbeli gondom van Gyurcsány Ferenc ellenzéki múltjával és jelenével is. Legalább tíz alkalmat szolgáltatott neki (és a többi úgynevezett demokratának) 2010 óta a kétharmad ura, hogy vegyék a kalapjukat és végleges búcsút intsenek a teljesen formális parlamenti munkának.
Legutóbb éppen a Sargentini-jelentéshez (az EU-hoz) való kormányzati viszonyulás volt elég ok. Gyurcsány Ferenc kitűnő beszédet mondott az Országgyűlésben, amiből teljesen világossá vált, ki kormányozza az országot. Aztán leült a helyére. Holott úgy kellett volna befejeznie, ahogyan vasárnap folytatta, az „utcán”. Az már – szerintem is - rendben volt, és rendben is van. Orbán – az ő választási törvényei szerint kiírt szavazáson valóban (egyhamar) nem váltható le. Csakhogy „radikális forradalmárok” (csőcselék) nélkül az utcáról sem buktatható meg. Márpedig a „ radikális forradalmárok” a CÖF-ben vannak. Sajnos a forradalom már csak ilyen. Ritka a kivétel, ’56 sem volt az. Március 15-e viszont igen! Akkor olyanok voltak a „radikálisok”, mint Petőfi. Azt szívesen vállalnám. Ha az utcai jelenlét békés, de rendszerváltó tartalmat kapna, az én helyem is ott volna. Ha Karácsony Gergely ott gyűjtene aláírásokat az önkormányzati törvények megváltoztatásához, és Hadházy Ákos az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz, mindennap mennék, és vinnék magammal még egy-(kétszáz) embert.
Dr. Haskó László