Provokatív és bosszantó a pécsi Ezüstlánc Ékszergaléria egyik vitrinjének szinte valamennyi portékája. Pofátlan, szamárfület mutató, lükét játszó, kifürkészhetetlen. Politikai beállítottságtól függően persze mondhatjuk ezeket az ékszereket gyökértelennek vagy éppen böszmének is. Praktikus kuncsaftként meg funkcionálisan használhatatlannak. Mert - ugye - az ékszert mindig publikumnak szánjuk, de ki tenne társaságban a szájára olyan szájszélformájú … izét (hívjuk szájékszernek), ami nem engedi őt szájnyitni (fecsegni), vagy olyan gyűrűt, ami gyűszűszerű, vagy olyat, amiben egy csavarszög folyamatosan böki az ujjunkat, esetleg olyat, amit fogni kell, mert különben leesik, elgurul, elvész… Amúgy a vitrin tenyérben elférő, néma mutatványosai ahhoz képest, hogy ékszernek mondják magukat, végül is nem drágák, viszont ahhoz képest, hogy nincs bennük se arany, se drágakő, hát… ne tudd meg!
Aki szokványos, hordható, megfizethető ékszert akar venni a boltban, az átsétál a szemközi vitrinhez, s ott választhat kedvére valót. A közönség mégis gyakran ennél a vitrinnél időz. Hiába, ilyen az ember: kíváncsi, ábrándozó, bolondos.
Vonzó az is, hogy ezeknek az ékszereknek előélete van. Jelesül az, hogy a bolt gazdája és egyetlen eladója, Bauer Gábor felkért négy írni tudót, Lackfi Jánost, Karafiáth Orsolyát, Darvasi Lászlót és Grecsó Krisztiánt, szüljenek valamit, bármit, akármit, s a szövegeket odaadta 16 menő ékszertervezőnek, hogy az írásoktól ihletetten készítsenek valamit, bármit, akármit, ami ékszer vagy annak hívható.
Bauer – aki nem látszik ékszerhajhásznak: mindössze egy négyzetalakú, ébenfa berakásos ezüstgyűrű díszíti bal kezét – nem is várta, hogy köznapi viselésre alkalmas ékszereket küldjenek a felkért művészek. - Ezek performanszok, polcra tehető kisplasztikák, mindegyiknek üzenete van – mondja ő, de azért meg akar arról győzni, hogy némelyik gyűrű vagy kitűző igenis hordható.
Nem vitatkozom vele, hisz például a desszertet meg a muttercsavart formázó gyűrűk – beléjük feccolt üzenet ide vagy oda – gond nélkül ujjra húzhatók.
Egyébként az apró, belvárosi bolt nem először rendez performansz-gondolkodású sztárékszerészeknek eladással egybekötött minitárlatot. Aki nem venni jön ide, az az élményért néz be. Az egyedi dizájnú művekért, a tervezők béklyó nélküliségéért, humoráért, játékosságáért. És az itt összeverődő közösségért. A szemközti kávézóban az ékszerek kapcsán hamarosan újra míting lesz, felolvassák az ékszerkészítőknek ihletet adó írók és költők műveit. Várhatóan elhangzik majd a Szív Ernő álnéven publikáló Darvasi László egyik rövid ékszersztorija: „Egyszer egy amszterdami ékszerüzletbe betipegett egy lány – én -, és kérdezte az öreg, nagyítós kereskedőt – én -, az orgazmus ékszer-e. Igen, lányom, az orgazmus is ékszer.”
