Mit eredményezhet az Európai Parlament döntése? Mindent és semmit. Még mindkettő lehetséges. Mindent, mert kizökkentheti az országot az apátiából, Orbán sérthetetlenségének mítoszából. Megerősítheti igazukban, bizalmat és önbizalmat adhat azoknak, akik eddig csak egymásnak puffogtak. „Ajvékoltak”- ahogy gúnyolta a kormánysajtó, zsidózva is egy kicsit az értő füleknek. Nem az eltaposható vagy kinevethető kisebbség vagyunk, hanem a többség. Egy másik kétharmad. Ez hatalmi változást nem okoz, de lelkit igen.
Persze a bajok nincsenek megoldva, csak megnevezve. Az európai konzílium egyetértésre jutott a diagnózisban, de a terápiához legfeljebb tanácsokat adhat – egy olyan páciensnek, aki ezeket nem szokta megtartani. Orbán rendszere kemény ütést kapott. Most arra játszik - ezért mert provokálni-, hogy az idő neki dolgozhat. Tavasszal EP-választás, abban bízik, hogy az Unióban az erőviszonyok megváltoznak. Megerősödik a hozzá hasonlók csoportja, meggyengülnek a kritikusai. Megtörténhet. És akkor vagy helyt adnak a mondvacsinált jogi kifogásoknak, vagy elgáncsolják a hosszú és bonyolult procedúrát. És marad a nagy semmi, egeret szültek a hegyek.
Mostantól a rezsim számára ezért többszörös tétje van az EP-választásnak. Már nemcsak Orbán személyes európai ambícióiról van szó, hanem arról is, hogy leállítsa a fenyegető folyamatot, és Európa szégyenpadjáról felállva diadalmasan térjen vissza a meghatározó erők közé. Vagy úgy, hogy egy meggyengült Néppárt mégiscsak rá lesz szorulva, vagy egy önálló euroszkeptikus, szélsőséges csoport szellemi vezéreként. Ehhez nemcsak új (nem mondom, elég snassz) szövetségeseket kell találnia az elvesztettek helyett, de az Unió legstabilabb vezetőjeként kell csillognia. Kül- és belpolitikai érdek egyaránt arra hajtja, hogy valódi abszolút többséget, az 50 százalékot meghaladó listás eredményt mutathasson fel skalpként. A le- és meggyőzött ország skalpjaként. Nem tetszik neki, hogy eddig folyton az orra alá lehetett dörgölni: kevesebben szavaztak rá, mint ellene.
Ezért minden eddiginél gátlástalanabb kampányt indít. A látszatokra sem kell adnia: sokkal rosszabb vélemény már nem alakulhat ki róla. Mint amikor a rosszul viselkedő gyereket kiparancsolják az osztályból, és mivel már úgyis intő lesz belőle, szabadjára engedve dühét még le is rúgja a vakolatot a folyosó faláról.
Kaptunk már előzetest a kampány várható színvonaláról. Abban még nem volt innováció, hogy a Sargentini-jelentést az állítólagos „bevándorláspártiak” koncepciós vádiratának hazudták, noha a sok közül egyetlen pont foglalkozik a menedékkérőkkel, (egy szóval sem követelve az illegális bevándorlás támogatását), az sem túl kemény. Az éheztetési botrány után én valószínűleg zordabbul fogalmaztam volna. Több fantázia és szórakoztató elem mutatkozott meg Sargentini taszító tulajdonságainak leltárában. Úgy mint: A.) Nem tud magyarul (Orbán Viktor személyes közlése). B.) Nincs gyereke, vagyis „nem számít neki a jövő, a haza, a keresztény kultúra” (Hoppál Péter volt kulturális államtitkár). C.) Kócos. Utóbbival igazán olcsón megúszta Bayer Zsoltot, aki ezt maga is érezvén, sietve szerzett újabb pontokat azzal, hogy az egész európai bagázs csupa „kis zseb-Sztálin” és „fiók-Robespierre”. Na most, én tudok magyarul, van gyerekem, és véletlenül tegnap voltam fodrásznál, mégis egyetértek a jelentéssel, tehát a továbbiakban azért az orientációs pontokat kicsit pontosabban kellene meghatározni. De sebaj, lesz még erre idő, sokat fogunk tanulni. Soltész Miklós például igen leleményesen egy Mindszenty-szobor avatását használta fel arra, hogy kifejtse a lelki rokonságot Sargentini valamint Dés László és Vásárhelyi Mária között, mint akik egyaránt „megvetik és gyűlölik a kereszténységet és a magyarságot”. Ezzel legalább teljesítette a napi kultúrharc-penzumot is.
A Strasbourg utáni helyzet az ellenzék számára is kétesélyes. Jelenthet mindent, jelenthet semmit. Ha nem lép, várván, hogy Európa kikaparja a gesztenyét az országnak és neki, elszáll a talán meglévő pillanat. Százegyszer is megtörik a „százszor tört varázs”, a remény. Ami sok törést már nem bír el, így is agyon van repedezve. Lépni, parlamenten kívüli akciókat, Európa-mozgalmat szervezni, a jelentés kapcsán konkrét követelésekkel előállni persze kockázatos. A „magyar becsület” védelmezőjének szerepében a Fidesz akár növelheti is támogatottságát. De kikerülni az ütközést az ellenzék mai állapotában még kockázatosabb. A pártok most váratlan mentőkötelet kaptak, amelyen kimászhatnak a kollaborálás és a teszetoszaság vádjából. Még annak is van haszna, hogy világosan elváltak az ellenzéken belüli utak. Legalább nem kell erőlködni a minden párttal minden áron való egyezkedéssel. Van, akikre már csak a saját választóik hathatnak.
Vasárnap tüntetünk. Ott kell elhangzania, mi a tavaszi választás tétje és törésvonala: Orbán vagy Európa. Bő száz éven belül a vezetői kétszer vitték bele országunkat majdhogynem a végpusztulásba , mert a kontinens konfliktusaiban a rossz oldalra álltak. Harmadjára nem kellene hagyni.